Jenő

Kilencvenhat óra Mahlerrel

2005.09.05. 00:00

Programkereső

Darabjaiban minden hang tökéletes, természetes, mintha diktálták volna neki. Ez csak a legnagyobb zsenik esetén van így, és Mahler valószínűleg a legnagyobb zsenik egyike.

Budapesti Mahler Ünnep. Ez a címe annak a ma kezdődő összművészeti fesztiválnak, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar kezdeményezésére idén először rendeznek meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. Fischer Iván karmesterrel, a fesztivál művészeti vezetőjével beszélgettünk.

– Mi volt az első személyes élménye Gustav Mahler életművéről?
– Körülbelül tizenhat éves lehettem, amikor már sokat hallgattam a Mahler-lemezeket. Sokkal jelentősebb volt Bécs, amikor diákként ott kuksoltam a Musikverein karzatán. Bernstein próbált a Bécsi Filharmonikusokkal, ekkor vette filmre a Mahler-szimfóniákat. Nem volt szabad bemenni, de én néhány barátommal végigültem az összes próbát és felvételt. Ha elbújtunk, és nem emeltük fel nagyon a fejünket, nem vettek észre. Végül az utolsó napokban mégis észrevettek, de Bernstein megengedte, hogy maradjunk, sőt beszélgetett is velünk a művekről.
– Melyek azok az emberi és szakmai értékek, amelyek alapján Gustav Mahler különösen fontos önnek?
– Mindenekelőtt az őszinteség lenyűgöző. Mahler feje egész évben tele volt az operákkal, előadási feladatokkal, problémákkal, nem is beszélve a küzdelmekről, amelyet az opera- és koncertelőadások minőségéért folyamatosan vívott. Nyáron szinte ki kellett ürítenie a fejét, hogy komponálhasson. És sikerült mélyen lenyúlnia önmagába, szinte analitikus mélységekbe, hogy megírhassa különlegesen személyes hangú zenéjét. Darabjaiban minden hang tökéletes, természetes, organikus, mintha diktálták volna neki. Ez csak a legnagyobb zsenik esetén van így, és Mahler valószínűleg a legnagyobb zsenik egyike. Mint előadó is lenyűgöző: megalkuvást nem ismerő megszállottsága abból a mély tiszteletből fakad, amellyel az európai kultúrát és a nagy elődöket szolgálta, különösen Beethovent és Wagnert. Ugyanakkor ez a szolgálat a legkevésbé sem volt szolgai: Mahler néha átírta a műveket, mert értelmüket, alapgondolatukat akarta megszólaltatni saját, modern eszközeivel.
– Mondhatjuk-e, hogy Gustav Mahlerre egyfajta példaképként tekint?
– Igen, azt hiszem, ez így van, bár erre nem gondoltam még így. Viszont már Mahler első követői, Bruno Walter, Klemperer is tőle tanulták azt, hogy a karmesterség elsősorban morális felelősség, a kultúra folyamatosságának szolgálata, és hogy az embernek önmagát nem kímélve kell dolgoznia. Mahler példája előttem is mindig ott lebeg.
– Melyek a Budapesti Mahler Ünnep legfontosabb célkitűzései?
– Két cél van, az egyik Mahler műveinek előadása, ismertetése, a Mahler-kutatás elősegítése, a másik cél pedig fórum teremtése új, megrendelt művek komponálására és előadására. Nyilván Mahler egyéniségéből fakad ez a kettősség: interpretáció és kreativitás.
– A Budapesti Fesztiválzenekarral kapcsolatos új hír a fővárosi önkormányzattal megkötött ötéves, 2010-ig szóló közszolgáltatási szerződés. Mit jelent ez az együttes életében?
– Hogy folytathatjuk a munkát, érezve azt is, hogy eddigi munkánkat megbecsülik. Kifejezetten hasznos egy ilyen ötévenkénti értékelés, és megnyugtató, hogy a főváros vezetői is úgy gondolják, sikeresen szolgáljuk Budapest kultúráját. Erről újítottuk meg a megállapodást, ezt kell tennünk a következő öt évben is.
– Mondhatjuk-e, hogy mostanra megoldódott a Fesztiválzenekar finanszírozása, és csak a művészi munkára koncentrálhatnak?
– Ez kissé túlzás lenne, de a fővárosi ötéves elkötelezettség fontos mérföldkő. A másik oszlop, amely a zenekart fenntartja, a minisztérium, és remélem, ott is megszületik nemsokára a közhasznúsági szerződés a következő évekre, hiszen mi nemcsak Budapestet, hanem az egész országot is szolgáljuk. A biztonságos működéshez feltétlenül szükséges, hogy ez a másik szerződés is hamarosan létrejöjjön.

Ki volt Gustav Mahler?
Az előző századforduló egyik legjelentősebb zeneszerzője és karmestere, Gustav Mahler 1860-ban született a csehországi Kalistban. A bécsi konzervatóriumban tanult, egy ideig az egyetemet is látogatta. 1880-tól karmesterként működött az Osztrák–Magyar Monarchia kisebb-nagyobb városaiban. 1888-tól három éven át a budapesti Operaház igazgatója volt, majd 1897-ig a hamburgi városi színház első karnagya. 1897-től 1907-ig Bécsben, majd három éven át New Yorkban dolgozott karmesterként, zeneigazgatóként. Súlyos szívbetegség következtében, ötvenegy éves korában, 1911-ben hunyt el Bécsben. Zeneszerzői életművének legjelentősebb része kilenc szimfóniája és zenekari dalciklusai.