Gellért, Mercédesz

Bozóki: az Operaház főigazgatója kirúghatja, akit akar

2005.09.06. 00:00

Programkereső

A Magyar Állami Operaház főigazgatójának joga van elmozdítani azt, akivel nem tud együtt dolgozni - mondta Bozóki András, reagálva a dalszínház ügyvezető igazgatójának előző napi elbocsátására.

"Tulajdonképpen (...) ez nem minisztériumi hatáskör, (...) a kinevezett főigazgatónak joga van elmozdítani azt, akivel, úgy érzi, hogy nem tud együtt dolgozni" - fogalmazott a kulturális tárca vezetője. Hozzátette: "ez az ő (Hegyi Árpád Jutocsa) döntése volt, utólag tájékoztatott engem erről". Bozóki András azt mondta, az ügyvezető igazgató, Závecz Ferenc eddigi munkája elismerést érdemel, de az új főigazgatónak jogában áll ilyen döntést hozni. "Nekünk ebbe nincs beleszólásunk és nincsen szándékunk sem beleszólni" - fűzte hozzá.

A Magyar Állami Operaház főigazgatója szeptember 5-i hatállyal vonta vissza Závecz Ferenc megbízatását. Závecz Ferenc elmondta, váratlanul érte a felmondás, hiszen az előző hét péntekén tartott társulati ülésen még élvezte az új vezetés bizalmát. "Indoklás nem szerepel a felmondólevélben. Másik, általam el nem fogadható munkakört ajánlottak fel" - mondta Závecz Ferenc, aki tavaly december óta töltötte be a tisztséget. Előtte a kulturális tárca megbízásából az operaház átvilágítását végezte. Hegyi Árpád Jutocsát az MTI nem tudta elérni.