Móric

Producerek: új zenés szatíra a Madách Színházban

2005.09.13. 00:00

Programkereső

A Madách Színház az idei színházi évad dobásának Mel Brooks és Thomas Meehan: Producerek című musicaljének bemutatását szánja 2006 júniusában. Brooks 1968-as Gene Wilder és Zero Mostel főszereplésével játszott filmje alapján készített zenés színpadi változatot a Producerekből, melyet 2001-ben mutattak be a Broadway-n tavaly pedig londoni West End-en volt a premierje.

Nálunk Szirtes Tamás rendezi az Erzsébet körúton. A Madách Színház igazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen elmondta, Brooks és Meehan musicalje egy ironikus maró szatíra a színházi világról. A direktor lapunk kérdésére megjegyezte, hogy az új darab esetében nem hirdettek meghallgatást a színészek körében, hiszen Az Operaház fantomja és a Volt egyszer egy csapat című Webber-musicalek kapcsán kilalakult a színház körül egyfajta művészi holdudvar és erre nyugodtan támaszkodhattak. Egyes szerepeknél Szirtes úgynevezett négyszemközti meghallgatást tartott, más esetben pedig úgymond szűkkörű meghívásos meghallgatás előzte meg a szereposztásról való döntést. Emellett Szirtes hangsúlyozta, hogy sikerült ismert, kiváló színészeket megnyerni a bemutatóhoz. A Producereket hármas szereposztásban játsszák majd, a főszerepet Gálvölgyi János, Haumann Péter és Szerednyey Béla alakítja majd. A fiatalokat többek közt Nagy Sándor, Sándor Dávid, Szente Vajk, Gallusz Nikolett, Ladinek Judit és Oroszlán Szonja képviseli. Tizenöt év után újra játszik a Madách-ban zenés darabban Paudits Béla, aki az elmúlt évadban egy sikeres önálló esttel tért vissza a színházhoz. Újdonságnak számít viszont, hogy a Producerekben Alföldi Róbert is elvállalt egy szerepet. A darab szövegét Galambos Attila fordítja, a koreográfus Tihanyi Ákos, a jelmezeket Vágó Nelly tervezi, a zenei vezető Kocsák Tibor lesz, a díszlettervező pedig Kentaur.

A Madách két prózai bemutatót is tervez a stúdióban Shakespeare Hamletjét Kerényi Imre rendezi, T.S. Eliot Koktél hatkor című tragikomédiáját pedig Ács János viszi színre. A Tolnay Szalonban Színészünnep címmel indul új sorozat, melyben nagyrészt önálló estek kapnak helyet, elsőként Hűvösvölgyi Ildikó és Cseke Péter estje látható majd októberben.

A Madách egyébként az évadban kilencven estén a prózai repertoárjának egy részét a Vidám Színpadon játssza.