Móric

Terézváros „búcsúzik”

2005.10.11. 00:00

Programkereső

Hamarosan elérkezik Teréz napja, ami hagyományosan egybeesik a Terézvárosi Búcsú rendezvényeivel. A Nagymező és a Király utca sarkán, a Teréz templom háta mögötti nagyszínpadon október 14. és 16. között, péntek estétől vasárnapig egymást váltják majd a fellépők.
8611b24e-501a-42d4-85bc-a184ebc87625

A népművészek portékái mellett a felállított sátrakban bemutatkoznak a civil szervezetek, a kisebbségi önkormányzatok hagyományőrző csoportjai, lesz „mindent járó malom” és „regélő meselabirintus”, esténként pedig koncetek várják a közönséget.

Az előttünk álló októberi hétvégén még az eddigieknél is több látogatóra számítanak a szervezők a Templom téren és környékén. A déli harangszót követően ismét felcsendül majd a toronyzene, és nem maradnak el a már megszokott gyermekelőadások sem. A legkisebbeket Gryllus Vilmos és Mikola Péter, valamint mesejátékok várják. A zenei programok keretében fellép többek között a Söndörgő, a Brillantin Együttes és a Pál Utcai Fiúk, vasárnap este pedig a Budapest Klezmer Band zárja a műsort.

A kerület múzeumai, galériái, oktatási intézményei és az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom is változatos programmal csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A Búcsú hivatalos nyitányaként október 14-én délután 15:30-kor hagyományos díszpolgári ünnepséget és hangversenyt rendez a kerület a Zeneakadémia Nagytermében.

Terézváros Önkormányzata a rendszerváltást követően élesztette újjá a nagy múltú ünnepet, mely a Terézvárosi Művelődési Közalapítvány rendezésében több mint egy évtizede színesíti a főváros kulturális életét. A teljes programot az alábbi weboldalon tekinthetik meg az érdeklődők.