Gellért, Mercédesz

A bel canto Itáliája

2005.10.17. 00:00

Programkereső

Az Olasz Kultúrintézet és az Opera Historica Alapítvány A bel canto Itáliája című, három estből álló hangversenysorozattal várja az opera műfajának szerelmeseit az intézet koncerttermében október 27-én, november 29-én és december 14-én 19:00 órától.
7a6c6e6e-8c5e-43e2-af79-0b55a8bda593

Az Opera Historica Alapítványt, amelynek célja Bellini, Donizetti és Verdi kevéssé ismert, illetve ritkán játszott operáinak megszólaltatása, 1996-ban hozta létre Szűcs Márta, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas magánénekesnője, aki pályakezdése óta a bel canto operák elkötelezett tolmácsolója. A brüsszeli Bel Canto Énekversenyen Donizetti Lammermoori Luciájának megformálásáért a legjobb női alakítás díját nyerte el, s ez az elismerés hét előadásra szóló meghívást jelentett a Liege-i Vallon Királyi Operába. Kiemelkedő sikerét jelzi, hogy szereplését a nemzetközi sajtó a bel canto diadalaként méltatta.

Alapítványának első jelentős vállalkozása Bellini A puritánok című operájának magyarországi bemutatója volt 1996-ban: a darab – Rico Saccani vezényletével – koncertszerűen hangzott fel a Magyar Állami Operaház színpadán. A főbb szerepeket Clementis Tamás, Szűcs Márta, Fokanov Anatolij, Mészöly Katalin és Gianni Mongiardino énekelte a Magyar Állami Operaház Zenekarának és a Magyar Rádió Énekkarának közreműködésével. A különleges előadás sikerét jelzi, hogy három évvel ezelőtt meghívást kaptak a koppenhágai Tivoli Nemzetközi Fesztiválra, ahol Bellini operája Friedrich Haider dirigálásával hangzott fel.

Az Opera Historica Alapítvány 2000-ben a Londoni Magyar Kulturális Központban is bemutatkozhatott: Erkel Ferenc Bánk bán című operájának keresztmetszetét Clementis Tamás, Fekete Attila és Szűcs Márta adta elő Déri András zongorakíséretével. A magyar közönség többek között az MTA Dísztermében hallhatta az Opera Historica koncertjeit, de kezdeményezésüket tavaly óta már az Olasz Kultúrintézet is felkarolta, ezzel is hangsúlyozva a hosszú évtizedek óta jól működő olasz-magyar kulturális kapcsolatok fontosságát. Az október 27-i, csütörtöki koncerten Bellini Norma, Donizetti Boleyn Anna, valamint Verdi Simon Boccanegra, Rigoletto és Traviata című operáiból hangzanak fel részletek Clementis Tamás, Pánczél Éva, Perencz Béla és Szűcs Márta tolmácsolásában, Szennai Kálmán zongorakíséretével. A második, A bel canto bűvöletében című, november 29-i estre is várják az olasz operák rajongóit; karácsony előtt, december 14-én pedig Bellini két –Magyarországon alig játszott – operájának, A puritánok és Az alvajáró című műveknek részleteit hallgathatják meg az érdeklődők.