Erzsébet

„Hittem a gyógyulásomban” – Gregor József újra a színpadon

2005.10.24. 00:00

Programkereső

Gregor József neves operaénekes tavaly betegsége miatt nem tudott részt venni az Operacsillagok Gálakoncerten, az idei fellépést azonban már elvállalta. Az Operacsillagok Magazin gyógyulásáról, újabb szerepeiről kérdezte a művészt, aki saját elmondása szerint a kórházban megtanult „hangyának lenni”.

Gregor József

– A tavalyi Operacsillagok Gálakoncerten betegsége miatt nem tudott részt venni, s félő volt, hogy a műtét miatt még akár az éneklést is abba kell hagynia. Hogyan viselte el ezt a nehéz helyzetet?

– Az igazat megvallva nekem egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy ilyen megtörténhetne velem. Ha arra gondoltam volna, hogy a műtét után esetleg majd nem énekelhetek, nem is lettem volna képes arra, hogy meggyógyuljak. A betegségem diagnosztizálásától kezdve tudtam, hogy fel fogok épülni, hittem benne, ezért is sikerült.

– Az erős hitén túl kik segítették a gyógyulásban?

– A feleségem gondoskodása példaértékű volt a lábadozásom ideje alatt, de a kórházban a műtétet elvégző orvos, az asszisztensek, ápolónők mindannyian kitartottak mellettem.

– Mikor kezdett el újra énekelni, gyakorolni?

– Egy hónappal a műtét után hozzáfogtam a gyakorláshoz: újra kellett tanulnom énekelni, persze nem a torkommal, hanem a rekeszizmommal! Hál’ Istennek Altorjay Áron orvos barátom nem függőlegesen végezte el a metszést, így nem vágta el a rekeszizmomat, ennek ellenére a felépülés időszakában kissé nehezemre esett a gyakorlás. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a betegségem időszakában huszonöt kilót lefogytam.

– Miről kellett lemondania, mennyiben változott meg az élete?

– Eleinte egyszerre csak keveset tudtam enni, most már a műtétem előtti szokásos adag felét fogyasztom el. Szerencsére nem írtak fel nekem diétát, így akár még enyhén csípős ételeket is ehetek, de a csípős paprika és a pálinka már a múlté; ugyanakkor minden este kortyolgatok egy-két pohár vörösbort. Egyébként a szervezetem annyiban változott, hogy a szénsavas italokat nem bírja, és édes ételeket sem kívánok.

– Melyik operaáriával kezdte el a gyakorlást?

– Először Mozart Varázsfuvolájának Sarastro E-dúr áriáját próbáltam elénekelni, éppen azért, mert ez az ária nagy odafigyelést kíván. Hat héttel a műtétem után már egy televíziós adásban énekeltem: a Névsor című műsorban Csűrös Karola vendége voltam, és akkor Lehár Ferenc Deres már a határ című dalát adtam elő. Két hónappal a műtétem után viszont már Rossini Hamupipőkéjében énekeltem az Operaházban.

– Említette, hogy az étkezés terén nem változott meg az élete, de más-képpen látja-e a világot a műtét után?

– Azóta teljesen másképp szemlélem a világot. Amikor az ember kórházban fekszik „kiterítve” egy héten keresztül, hiába az emberek segítőkészsége, szeretete, megérzi az effajta kiszolgáltatottságot. Ezt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy az ember megtanul „hangyának lenni”: lehet, hogy nagyobbak vagyunk, mint egy hangya, de hogy az életben nem több a dolgunk, mint egy hangyának, abban biztos vagyok. A műtét utáni első éjszakán átértékeltem az életem, és szándékosan nem kértem fájdalomcsillapítót, hogy átéljem az első fájdalmakat. Meditációval, hittel és imádsággal végigvirrasztottam ezt az éjszakát, szörnyű fájdalmaim voltak, de úgy gondoltam, hogy ezt a poklot meg kell járni. Akkor éjszaka rájöttem arra is, hogy egyetlen percet az életből nem érdemes rossz hangulatban eltölteni, s eldöntöttem, hogy az elkövetkezőkben egyetlen olyan emberrel nem vagyok hajlandó szóba állni, akivel fennáll a lehetősége, hogy nekem konfliktust okozzon. Nem nagyképűségből, hanem önvédelemből döntöttem így, ezért ezeket az embereket vagy szeretettel, vagy határozottsággal, de elkerülöm.

– Ön amúgy sem arról volt híres, hogy összevesszen az emberek-kel…

– Valóban nem volt sok konfliktusom, de ezentúl még annyit sem szeretnék.

– Milyen szerepek várják a színpadon?

– A Szegedi Nemzeti Színházban negyven előadáson át játsszuk a Hegedűs a háztetőn című musicalt, ebben Tevjét alakítom, amely nagy öröm számomra. Schwajda György szolnoki rendezésű darabját hoztuk át Szegedre, itt Bal József főrendező kis változtatásokkal állította színpadra. Az Operaházban 2006 januárjában énekelek a Kisvárosi Lady Macbeth-ben, és várom, hogy az Andrássy úti Dalszínházban milyen irányba mozdulnak a dolgok. Személy szerint nagyon drukkolok az új vezetésnek, azt hiszem, szükség volt a váltásra, a fiatalításra, a fő bizalmam Kesselyák Gergely főzeneigazgatóban van. Egyébként nagyon csodálkozom, hogy Petrovics Emil szokatlan módon reagált a vezetőségváltásra, neki elegánsan félre kellett volna vonulnia, és átadnia a helyét a fiatalabb nemzedéknek.

– Az idei, október 3-ai Operacsillagok Gálakoncerten elénekelte Kertesi Ingriddel a tavaly elmaradt Dulcamara-Adina duettet a Szerelmi bájitalból, illetve a Sevillai borbélyból a Rágalomáriát. Milyen történet fűződik ezekhez a szerepekhez?

– Dulcamara szerepét 1965-ben énekeltem először, s későbbi pályám során a New York-i Metropolitan-ben is játszottam; ott történt meg, hogy az utolsó előadás fináléjában eldőlt a díszlet, a zenekar abbahagyta a játékot, a kórustagok rémülten menekültek ki a színpadról, én pedig arrébb ugrottam, s teljes lelki nyugalommal végigénekeltem az előadást!

– Ha újra születhetne, akkor is ezt a pályát választaná?

– Valamikor vegyészmérnöknek készültem, mégis operaénekes lettem; azt vallom, bármilyen nehéz is volt ez a mögöttem lévő ötven év, még egyszer vállalnám! A pályakezdésem tele volt buktatókkal, közben „rakéták”, „gyorsvonatok” robogtak el mellettem, olyanok, akik ma már nincsenek a pályán. Én pedig mint egy úthenger mentem végig; lassan haladtam, de sima utat hagytam magam után… Nagyon büszke vagyok arra, hogy pályafutásom ötven évében nem bántottam meg senkit.