Eufrozina, Kende

Három vendégjáték a Nemzeti Táncszínházban

2005.10.28. 00:00

Programkereső

A Miskolci Színház novemberben budapesti vendégjátékokon mutatkozik be. A három táncjátékot - Bolero, Bála gála, Vasgyári capriccio - a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.

A Boleróról

Ravel Boleróját az egész világon ismerik, koncerttermek talán legtöbbet játszott sikerdarabja. Ez az elemi erejű, elsöprő muzsika seregnyi koreográfust ihletett meg az évtizedek során. Ki így, ki úgy próbálta megragadni és kifejteni, saját eszközeivel kifejezni ennek a zenének a mélyén dübörgő szenvedélyét.

Ezúttal Ravel Bolerója egy zenei kollázs része, egy dramaturgiai folyamat célja, végkifejlet. Kortárs dzsesszmuzsikába - Vukán György, a Grencsó Kollektíva és a Quimby zenéjébe - ágyazva jelenik meg, majd bújik el, hogy végül a maga lehengerlő tiszta erejével csendüljön fel, mintegy megoldás, megkérdőjelezhetetlen végső igazság. Félresikeredett gesztusaink, kuszált viszonyaink, tétova, önző szívünk megkérdőjelezhetetlen végső igazsága: a VÁGY.

A Bákla gáláról és a Vasgyári capriccióról

Rólunk és nekünk, miskolciaknak és miskolciakról - és persze mindenkinek - szól a Bála gála és a Vasgyári capriccio. Arról a világról, s annak mindennapjairól, amelyben közelmúltunk összes terhével itt élünk a 21. század elején, az Európai Unió végein.

Az alkotók azt vallják: nem tehetik meg, hogy elforduljanak a jelentől, hogy ne vegyék észre (s ha észrevették, ne mutassák be értelmezésükben) életünk nehéz és felemelő pillanatait. Azt a költői, humoros és drámai táncnyelvet keresik - a "regionális metakommunikáció" lehetőségét -, amely segít megértenünk, hogy milyen is az a hely, ahol élünk, hogy kik vagyunk mi, akiknek itt élni adatott.