Cecília

"Felfokozott állapotban vagyok"

2005.11.07. 00:00

Programkereső

Nem arról van szó, hogy könnyed diszkóritmusban játszott muzsikák mellé benyomunk magunknak egy kis drogot, és csináljuk a cirkuszt Mária – Égi szerelem címmel péntek este a Papp László sportarénában százhatvan közreműködővel mutatják be a Horgas Eszter és Al Di Meola nevével fémjelzett szimfonikus legendát. Horgas Eszter Mária szerepét alakítja és fuvolázza. Korábban a Carmen című produkcióban lépett fel együtt a világhírű gitárossal.

– Carmen és Mária a nő két arca, egyikük a pillanatnak él, szabad akar lenni, a másik az örök értékek, az anyaság jelképe. Tudatos, hogy Carmen után Máriát alakítja?
– Amikor a Carment játszottuk Horvátországban, a pulai arénában, egészen fantasztikusan sikerült az este. Játék közben azt éreztem, hogy én nem is létezem. Csak az a fontos, hogy szól a zene, és valami felső erő vezet minket. Carmen nagyon a testében, a szexusában él. Nincs igazán jövőképe, nem tudom elképzelni öregként vagy anyaként. Mária viszont képes arra, hogy a Carmenéhez hasonló energiáit a szellemi és az érzelmi életében hasznosítsa.
– Ön istenhívő?
– Hívő vagyok. A hit azt jelenti, hogy légy hű önmagadhoz. A dédszüleimet és a nagyszüleimet is abszolút vallásosan nevelték. A nagypapám halála után megtaláltam a leveleit, a munkaszolgálatból is azt írta, hogy majd megsegíti az isten. De ez az istenhit Auschwitz után megtört a családban, engem már arra tanítottak, hogy találjam meg a saját hitemet és helyemet a világban. Azóta is fölmerülnek bennem alapvető kérdések a hittel, a halállal kapcsolatban, ezért is fontos nekem ez az előadás.
– Ilyen alapvető kérdések felvethetők egy nagyszabású, sportcsarnok méretű produkcióban? A megfogalmazódó gondolatok nem válnak törvényszerűen csillogó revüvé?
– Azt remélem, hogy nem. Százhatvanan működnek közre. Amikor hetven klasszikus zenész játszik, és megszólal a negyventagú kórus, az hihetetlenül erős energiát és kisugárzást jelent.
– Igen, csak ezt aztán kihangosítják…
– Olyan mikrofonok vannak már, hogy nem fogja hallani, hogy nem akusztikusan szólnak a hangszerek.
– A fuvola nem kamarahangszer?
– A mostani működésem éppen arról szól, hogy nem. A klasszikus zenét kissé konzervatív keretek közé szorítják.
– Amikor a világ legjobb fuvolásaként számon tartott Jean-Pierre Rampal a Budapest Kongresszusi Központban játszott, azt éreztem, hogy elvész a hangszere és a nagyobb bevétel miatt rendezték ekkora teremben a koncertet.
– Mozart-, Bach-koncertet valóban nem kell arénába vinni.
– De miért van szüksége önnek arénára?
– Mert nem fér be a Zeneakadémiára százhatvan ember.
– És miért van szüksége százhatvan emberre?
– Azt szeretném, hogy megszólaljon egy szimfonikus zenekar és vele együtt a kórus, meg dzsessz-szólisták, és be tudjunk járni olyan világokat, amelyek nem a Zeneakadémiára valók. Amit én csinálok, nem klasszikus műfaj.
– Korábban dilemmázott azon, jó-e, ha letér a kitaposott ösvényről. Ezek a kételyei teljesen elmúltak?
– A Carmennel teljesen elmúltak. Nekem abszolút ez az utam. Nem siránkozni kell, hogy bajban van a komolyzene, hanem ki kell találni új formákat. A zenének nem az a helye és értelme, mint például a barokk korában. Mások a hangszerek, a tempók, az emberek.
– Nem fél attól, hogy felhígul, amit csinál?
– Nem. Most olyan zenét játszunk, amelytől a klasszikus zenészek is bőgnek, olyan ereje van. Miközben abszolút helyénvalónak tartom, ha valaki a régi játékmódot, a hagyományosan előadott operát kedveli.
– Nem kell-e játék közben túl sok mindenre figyelnie? Nem gondol-e arra, hogy a százhatvanadik közreműködő jól teszi-e a dolgát?
– A színpadon semmi másra nem szabad figyelnem, csak a szerepre. Nem tudok másra koncentrálni, nem is vagyok magamnál. Az a baj, ha Magyarországon kimondom azt, hogy show, akkor az értelmiségiek kapásból azt gondolják, hogy valami laza kis könnyű produkcióról van szó. Holott olyan technikai igényeknek kell megfelelnünk, mint ha a legnehezebb fuvolaversenyeket játszanánk. A Carmen előadásain három kilót fogytam. Nem arról van szó, hogy könnyed diszkóritmusban játszott muzsikák mellé benyomunk magunknak egy kis drogot, és csináljuk a cirkuszt. Tessék kiállni, és játssza el ezt bárki utánunk! Azt, amit Al Di Meola gitározik, igen kevesen tudják a világon eljátszani. Ezek szakmai, mérhető dolgok. A fellépők nap mint nap nyúzzák a belüket, tanulnak és dolgoznak.
– Színészi szempontból mit kell nyújtania?
– Azért is megvisel Mária eljátszása, mert színészi szempontból dilettáns vagyok, nem úgy állok hozzá, mint egy színésznő, aki otthon le tudja tenni a szerepét. Én mindent átélek, megpróbálom megtalálni azt, ami nekem Máriában fontos. És ez az egész testemet, lelkemet igénybe veszi. Nagyon felfokozott állapotban vagyok.
– Milyen az ön Máriája?
– Igen szenvedélyes. És Carmennal ellentétben beavatást nyer a belső világba. Jézust, Máriát, az angyalt hangszeres zenészek jelenítik meg, míg például van egy mai, általunk kitalált figura, a Hitetlen, aki egyszerre besétál az előadásba, és kemény kérdéseket tesz fel Jézusnak.