Jenő

Rocko

2005.11.07. 00:00

Programkereső

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy birodalom, amelynek izmos ifjú korában egyesek úgy érezték, rendbe kell tenni a zenei életet. Mégsem járja, hogy a társadalom kb. egy százalékának, a régi kiváltságosoknak az ízlése szabja meg, mit és hogyan muzsikálunk és tanítunk az oskolában. A jövő élharcosai hadat üzentek a zongoraversenyeknek, szimfóniáknak, vonósnégyeseknek, operáknak. Felesleges úri flanc ez, mondták, a tömegek mást követelnek. Hogy mit?
0da70fa8-358c-4fe3-89d5-253a45d7ce05

Nos hát: munkásklubot és benne csasztuskát dosztig. Aktuális szöveggel, harmonikaszóval (akkoriban még nem találták fel az emberiségre áldást hozó elektromos gitárt). Beethoven és Muszorgszkij egy-egy műve még beengedhető a vidám dolgozók eme önkéntes találkozóira (előbbiről köztudott, hogy forradalmi műveket is írt, utóbbi pedig művészete gyökereit egyenesen a nép lelkébe eresztette le). Mozart, Bach, Wagner – félre velük. Csak rombolják az ifjú nemzedék egészséges ösztöneit.

Lett is nemulass. A régebbi zene-fajta hívei szűköltek, ellenszövetséget alkottak. Pár esztendő eltelt a torzsalkodással. Aztán előlépett a Nagy Vezér és jóságos barna tekintetét a zenei életre vetette. Vége a gyermeknapnak, jelentette ki. Nincs többé ilyen meg olyan szövetség. Egy van, a Nagy, a Központi. Búsult a munkásklub egy picurkát. De aztán látta, nem mennek annyira rosszul a dolgok. Szép lassan ők kerekedtek felül ebben a mindent átfogó, demokratikus szervezetben. Az ellenfél rinyálhatott. Kellemes korszak köszöntött be az adott földrajzi tájon. Néhányan a hidegebb éghajlatú vidékeket keresték fel huzamosabb tartózkodásra – ha nem saját elhatározásukból, hát némi unszolásra. Aztán örök álomra hunyta pillás szemét a Vezér. A helyzet kétségkívül változott, de arra azért tarfejű, majd dús szemöldökű utóda alatt is vigyáztak a felelős hivatalnokok, hogy ne szabaduljon el a pokol, mint pápaválasztások alkalmával a Szent Péter bazilika előtt (copyright: D. Tóth Kriszta kisasszony, tévériporter).

Kitalálták, hogy hívták ezt a Birodalmat? Ha nem, hát elárulom. Szovjetunió. 1923-ban jött létre a RAPM, a proletár zenészek szövetsége a fent jelzett esztétikai ideák jegyében.

Miért jut eszembe mindez? Magam sem tudom. Hasonlatok, történelmi analógiák mindig sántítanak. A 21. században rég túljutottunk a csasztuskán, munkásklubon, Davigyenko elvtárson. A tömegek ma mást követelnek. Garamvölgyi Zsolt szerint pl. rockot követelnek. Ne a társadalom egy százaléka kényszerítse rá ízlését a zenekultúrára és az oktatásra. Gitárt a nebulónak, szintetizátort hozzá. Azazhogy ez is avítt, kedves jó Garamvölgyi elv- és polgártárs. Fájdalom, de a PC-é a jövő. Tulajdonképpen mi a fenének tanítjuk szerencsétlen gyerekeket másra? Lesse el, milyen gombokat kell megnyomni, hogyan használható az egér, ennyi éppen elegendő. Ha akar, zenéhez is hozzájuthat így. Akár maga fabrikálhat magának. Egy másik órán az iskolában a TV távkezelőjéről, videóról és DVD-ről kapjon információt a nyiladozó kicsiny szellem. Ha emellett tudja, mire való az óvszer vagy a megfelelő pirula, akár érettségizhetne is rögtön. Másra az életben nagy szükség nincs. Legfeljebb még az autóvezetést (jobbaknak a helikopterét) kell elsajátítania. El lehet tölteni 70-80 esztendőt a Szép Új Világban e tudományok birtokában.

A jövő Fidelio újságjának pedig javaslom, a neve legyen inkább Rocko, így, ck-val.

Kovács Sándor zenetörténész

(A Fidelio Magazin 2005. novemberi számának Prelűdje)