Erzsébet

A felébredés éneke

2005.11.09. 00:00

Programkereső

Koncert japán Zen kolostori hagyomány szerint A FUJIYAMA – A japán szépség Hokusai, Hiroshige fametszetein és fényképeken című kiállítás záróestjét november 12-én, este 7 órától tartják, amely egyben lemezbemutató koncert lesz japán Zen kolostori hagyomány szerint.

shakuhachi muzsikája tudatunk mélységeit szólaltatja meg. Hallgatása közben önkéntelen megérintjük tudatunk tiszta természetét. A lélek valódi belső útja válik hallhatóvá és megtapasztalhatjuk, hogyan születik és múlik el pillanatról pillanatra minden érzés és gondolat. A Zen hagyományok szerint megszólaló shakuhachi fuvola és a taiko dob olyan tiszta zene, melynek hatására könnyen megérinthetjük az élet mély szentségét.

A felébredésben minden emberi szenvedés és szenvedély, bánat és öröm megnyugvásra talál. Mély meditációban átélhetjük, hogyan válik eggyé a legmagasabb rendű bölcsesség és együttérzés sorsunk belső ellentmondásaival.

Előadja Gesztelyi Nagy Judit (shakuhachi bambuszfuvola, taiko dob), közreműködik Helyei László színművész, aki részleteket mond Joda Daishi Sodoka, XII. századi Zen mester Az azonnali felébredés éneke című versciklusából.

(A belépőjegy ára 1500 Ft, amely érvényes a kiállítás záróra utáni megtekintésére 18-19 óra között a Magyar Nemzeti Galéria "C" épületében, illetve a koncerten való részvételre a galéria "A" épületében, a volt Ludwig Múzeumben.)