Cecília

Hárfa-zongora est a Zeneakadémián

2005.11.11. 00:00

Programkereső

„A Hárfa” című hangversenysorozat első koncertjére november 18-án, pénteken 19:30-tól kerül sor a Zeneakadémia Nagytermében. A különleges programot kínáló esten Xavier de Maistre hárfaművészt és Jandó Jenő zongoraművészt hallhatja a közönség.

Program:
Desargus: Változatok egy Haydn-témára
Bartók: Román népi táncok
Liszt: Un Sospiro; A csalogány (hárfa)
Liszt: Un Sospiro; A csalogány (zongora)
Parish-Alvars: Mandolin
Hacsaturjan: Keleti tánc és toccata
Ravel: Lúdanyó meséi
Renie: Legenda

Xavier de Maistre Toulonban született 1973-ban. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Párizsban folytatta. Első versenygyőzelmét tizenhat éves korában aratta Párizsban. Ezt követően több nemzetközi versenyt is megnyert (Cardiff, München, Bécs, Jeruzsálem), köztük az egyik legjelentősebbet, az Egyesült Államok Nemzetközi Hárfaversenyét 1998-ban, Bloomingtonban. Huszonkét éves korában a Lorin Maazel vezette Bajor Rádió Szimfonikus Zenekar szólóhárfása lett, majd 1999-ben a Bécsi Filharmonikusokhoz csatlakozott. Szólistaként fellépett Európa és az Egyesült Államok legrangosabb koncerttermeiben: a Wigmore Hallban (London), a Lincoln Centerben (New York), a berlini Philharmonia koncerttermében, a Salle Gaveau-ban (Párizs) olyan nagyhírű zenekarokkal, mint a Salzburgi Mozarteum Zenekara, az Izraeli Filharmonikusok vagy a Cseh Rádió Szimfonikus Zenekara. Felvételei a Harmonia Mundi, az Obligat és a Claves kiadásában jelentek meg.

254d5652-ccc2-4896-9093-05bcb67331c8

Jandó Jenő a magyar zongorista generáció egyik legbriliánsabb képviselője. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1973-ban megnyerte a Magyar Rádió Zongoraversenyét, majd a milánói Dino Ciani Versenyen, a versailles-i Cziffra György Versenyen, a Sydneyi Nemzetközi Versenyen nyert díjat. Azóta fellépett szerte Európában, Amerikában és Japánban. Rendszeresen játszott olyan jelentős karmesterek pálcája alatt, mint Ferencsik János, Fischer Ádám, Fischer Iván, Lamberto Gardelli, Ligeti András, Giuseppe Patané, Peskó Zoltán, Jurij Szimono és Vásáry Tamás. 1974 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola professzora. A Bartók-Pásztory-díj és a Kossuth-díj birtokosa. Szerte a világon ismert lemezfelvételeiről, amelyek tartalmazzák Mozart és Beethoven szonátáit és versenyműveit, valamint Bach, Bartók, Haydn, Liszt, Schubert és más szerzők zongora- és kamaraműveit. Lemezfelvételeinek hosszú sorát a Hungarotonnál kezdte, majd a Laserlightnál és a Naxosnál folytatta. Felvételeiből évente 350.000 CD-t vásárol a közönség, ezzel az egyik legkeresettebb művész a világon.