Jenő

Ki az idei év zeneművésze?

2005.11.12. 00:00

Programkereső

Idén már ötödik alkalommal adják át a Magyar Klasszikus Zenei és Jazz Díjat. A díjkiosztó gálaest november 15-én, kedden este hét órakor kezdődik Szolnokon, a Szigligeti Színházban. Az év legkiemelkedőbb zenei teljesítményeiért járó szakmai elismerést a Gramofon – Klasszikus és Jazz című folyóirat szerkesztősége és kiadója alapította 2001-ben. Idén két fődíjat, négy kategóriadíjat és két különdíjat adnak át.

A 2001-ben kialakított, azóta változatlan szavazási rend szerint az első körben a Gramofon című zenei szaklap kritikusai (idén összesen 18 szakkritikus) adják le szavazataikat. A második körben az általuk javasolt listát elküldik egy nemzetközi tanácsadó testületnek, amely azonos a cannes-i Midem Classical Awards nemzetközi zsűrijével. A Gramofon ugyanis 2001 óta vesz részt a Classical Awards nemzetközi szakmai testületének munkájában. A nemzetközi tanácsadó testületet így a brit Gramophone, a német Klassik Heute, a francia Le Monde de la Musique, a spanyol Scherzo, az olasz Musica, a belga Crescendo és a luxemburgi Pizzicato című lap főszerkesztője alkotja. A harmadik körben a végső döntést a szerkesztőség és a kiadó vezető munkatársai – Albert Mária főszerkesztő-helyettes, Matisz László jazz- és világzene rovatvezető, Retkes Attila igazgató-főszerkesztő – hozzák meg.

5de5ca40-a818-4649-8ab0-d49851b3436e

2001-ben a Magyar Klasszikus Díjat Eötvös Péter, a Magyar Jazz Díjat Oláh Kálmán kapta. 2002-ben a Magyar Klasszikus Díjat az Erdődy Kamarazenekar, a Magyar Jazz Díjat Juhász Gábor vehette át. 2003-ban a Magyar Klasszikus Díjat Kelemen Barnabás, a Magyar Jazz Díjat Dés László kapta. 2004-ben Magyar Klasszikus Díjat Jandó Jenő, a Magyar Jazz Díj Szakcsi Lakatos Béla nyerte el. Idén a szakemberek a két fődíj mellett négy kategóriában döntöttek a legjobbakról: díjazzák az év legjobb magyar és külföldi klasszikus lemezét, illetve magyar és külföldi jazz albumát, valamint két különdíjat is odaítélnek.

Az év magyar klasszikus lemeze (jelöltek):
Beethoven összes cselló-zongora műve. Perényi Miklós (cselló), Schiff András (zongora) ECM Records – MusiCDome

Bossi: Két zongoratrió. Magyar Zongorás Trió. Hungaroton Classic

Csajkovszkij: IV. szimfónia, Rómeó és Júlia nyitányfantázia. Budapesti Fesztiválzenekar, vezényel: Fischer Iván. Channel Classics – Karsay és Társa

Satie-Cage: Socrate, Liszt: Via Crucis. Ránki Dezső és Klukon Edit (zongora) – BMC Records

Az év külföldi klasszikus lemeze (jelöltek):
Dvorák: Szimfonikus költemények. Berlini Filharmonikusok, vezényel: Sir Simon Rattle. (EMI Classics)

Ravel: Gaspard de la nuit, Carter: Night Fantasies – Pierre-Laurent Aimard (zongora). (Warner Classics)

Szymanowski: Zongoraművek. Piotr Anderszewski (zongora). (Virgin Classics – EMI)

Az év magyar jazzlemeze (jelöltek):
Borbély Mihály Quartet: Meselia Hill (BMC Records)

David Murray és a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band feat. Kovács Ferenc (Fonó Records)

Szabados-Tarasov: Triotone (Leo Records/Hangvető)

Tóth Viktor: Tercett (Gramy Records)

Az év külföldi jazzlemeze (jelöltek):

Joe Lovano: Joyous Encounter (Blue Note – EMI)

Branford Marsalis Quartet: (Eternal / Marsalis Music – Varga)

Wayne Shorter Quartet: Beyond the Sound Barrier (Verve – Universal)

(2005. november 15. 19.00 Szolnok, Szigligeti Színház– Magyar Klasszikus Zenei és Jazz Díj 2005 – Díjkiosztó, gálaest)