Olivér

Carreras hangos sikere

2005.11.27. 00:00

Programkereső

A Művészetek Palotáját fölépítő TriGránit Rt. meghívására önálló műsorral lépett fel egész estés koncerten a világhírű katalán énekes, José Carreras. A Nemzeti Hangversenytermet márciusban avató ceremónián "csak" díszvendég volt - arra szombat estig kellett várni, hogy a három tenor egyikének hangja hogyan cseng egy estén át a világszínvonalú teremben.

Rendőrök zárták le az egyik körúti luxusszálló előtt a forgalmat - a látszat legalábbis ez volt, s bevallom, José Carreras rögtönzött sajtóbeszélgetésére sietve teljesen egyértelműnek tűnt, hogy a katalán énekmester biztonsága érdekében tették mindezt. Lassítottam hát, sietni fölösleges, ha ekkora a felhajtás, még bizonyára meg sem érkezett. Közelebb érve derült csak ki, hogy a rendőrség mikrobusza valami oknál fogva nem tudta úgy venni a kanyart, ahogyan a beton azt diktálta és fedélzetén néhány utcaseprő-mellénybe öltözött közeggel, rohant bele a hotel előtt parkírozó kocsikba. Átlagos, esős péntek a nagykörúton: semmi jóra nem számíthatunk. Egy emberként szentségel az utca népe, s bizony odakinn mit sem számít, ami a szálloda diszkréten elrejtett félhomályos különtermében történik.

"Pillanatokon belül itt a mester, hadd kérjem meg önöket, hogy családjáról, betegségéről ne faggassák, soha, sehol, senkinek nem nyilatkozott róla, most sem fog" - s alighogy elhangzik az intelem, alighogy eltelik az ígért néhány pillanat, Carreras alakja sejlik föl a folyosón, egy finom, elegáns, szinte apró úré. A távol-keletről érkezett, tudjuk meg, nem állt még vissza az európai időre, a klímára, nehezen koncentrál, fáradt és ráadásul próbára siet - beszélik a kollégák, nem lesz sem sok időnk, sem könnyű dolgunk. A művész mindezek ellenére kedvesen, szívélyesen válaszol számtalan olyan kérdésre, melyet ezerszer nekiszegeztek már, akár itt Budapesten is, legutóbb, mikor márciusban itt járt.

Számos koncerten túl volt már akkor az újszülött Nemzeti Hangversenyterem, ahol a próbaüzem végén, március idusán, egy hétfő délutánon húsz újságíró és fotós, meg ugyanannyi bennfentes előtt beénekelte a termet egy katalán és egy nápolyi dallal Carreras. Az a fellépés alig tíz percig tartott - ám akkor azt mondta, "egy ilyen fantasztikus adottságú és akusztikájú teremben bármikor szívesen föllépne, akár önálló esten is". Állítólag a nyitóhangverseny meglepetés-vendégének szánták, de mire visszajelzett, már nem lehetett a programba illeszteni az ő fellépését. A Nemzeti Filharmonikusokat az államfő és más közjogi méltóságok páholyából hallgatta végig, mint az est díszvendége - erről úgy nyilatkozott, számára az az este így is óriási megtiszteltetés volt, és a legkevésbé sem zavarta, hogy a spanyol dalokat és az operaáriákat akkor nem mindenki látta volna szívesen a programban.

Ez alkalommal is hasonló, házi felkérésre érkezett - a város nem is volt hónapok óta körbeplakátolva Carreras koncertjével. A ferencvárosi kulturális tömböt megvalósító Demján Sándor vendégei afféle karácsonyi ajándékként vehettek részt a hangversenyen és a fogadáson. A TriGránit ügyfelei, üzleti partnerei, munkatársai és állami vezetők kaptak tiszteletjegyet a szombati koncertre - melynek így is volt némi bevétele, hiszen száz jegyet jótékonysági árverésre bocsátottak az interneten. Ennek a licitnek teljes bevételét árva gyerekeknek ajánlották fel - az utolsó jegyet közel hatvanezer forintért vették meg. Ilyesmire bármikor fogható Carreras, hiszen a művész karitatív tevékenysége világszerte ismert: a nevével fémjelzett alapítvány a fehérvérűségben szenvedő gyermekek életfeltételeit segíti. A nemzetközi hálózat dollármilliókkal küzd több módon a leukémiás gyerekekért - a kutatás ösztönzése mellett például arra költenek rengeteg pénzt, hogy a betegek a kórházakhoz közel kaphassanak megfelelő szállást, vagy, hogy csontvelőt biztosítsanak számukra a szervbankok közreműködésével. Egy ezzel kapcsolatos kérdésre Carreras kifejtette a sajtóbeszélgetésen, hogy a megfelelő segítség és háttér, no meg a hit jelentett igazi segítséget neki is ahhoz, hogy az embertelen kínokkal járó betegségből felépüljön.

S lehetett ugyan őt karrierjéről, terveiről faggatni, rendre fel is mondta kedvenceit, Verditől és Giuseppe di Stéfanótól Frank Sinatrán át egészen Elton Johnig, mégis, akkor mosolyodott el igazán őszintén, amikor a Népszava fotósa kedvenc témájára, a futballra terelte a szót. Czibor, Kocsis, Kubala. Akkor már ugyan hiába kérdezni legendás fellépéseiről, kétnyelvű Don Carlos előadásáról az Erkelben, meg a budapesti Operában történt nem kevés vendégszerepléséről, Pavarotti visszavonulásáról és a többiről. A lényeg a lényeg: a magyar Kubala Laci igazi idol volt a spanyol kissrác szemében, Carreras nem átallt a hősről beszélni, akiért átépítették fél százada a barcelonai stadiont, s akiért minden hétvégén a lelátóra vonult apjával kéz a kézben.

Szombaton este újra megfordult ez az arány: háromezer magyar vonult a lelátóra a Művészetek Palotájában, és egy törékeny, végtelenül őszinte férfi töretlen erejét, életakarását ünnepelte, no meg a hangot, mellyel Carreras világhírű lett. Costa, Tosti, Cesarini, Tagliaferro, Massenet dalait hallgatva e különleges karácsonyi ajándék percek alatt a mediterrán tájakra varázsolta a közönséget. A legendás, és sármjából, kisugárzásából mit sem vesztett Carreras kíséretében a Nuovo Quartetto Italiano, Lorenzo Bavaj zongoraművész és Andrea Griminelli fuvolaművész az egyik legnívósabb programot adta, amit a Nemzeti Hangversenyteremben a tavaszi beéneklés óta hallani lehetett. Folytatása következik - kis szerencsével.