Katalin

"Nem lesz újabb három tenor"

2005.11.27. 00:00

Programkereső

Egy énekesnek tudatában kell lennie, hogy a legfontosabb dolog az életben az éneklés, és minden döntést ennek érdekében kell meghoznia José Carreras világhírű tenorista pénteken Magyarországra érkezett, hogy zártkörű koncert keretében lépjen fel a Művészetek Palotájában. A műsoron ezúttal nem operaáriák, hanem a könnyebb műfaj gyöngyszemei szerepeltek, mert a művész szerint "nem csak operából áll a világ". Mindig kedvelte Frank Sinatrát, Elton Johnt pedig kitűnő muzsikusnak tartja.

Mit tart pályája legfőbb eredményének?
– Apaként természetesen két gyermekemre, Albertóra és Juliára vagyok a legbüszkébb. Ami a szakmát illeti, az ember soha sem lehet teljesen elégedett a teljesítményével, de hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok büszke arra a karrierre, amit sikerült befutnom. Természetesen mindig mindent lehet még jobban csinálni, de ebben a pillanatban csak az FC Barcelona mondhatja el magáról, hogy 105 százalékon teljesít.
– Milyen érzelmeket keltett önben, hogy Luciano Pavarotti bejelentette: visszavonul az énekléstől?
– Mint operabarát és tenorrajongó végtelenül sajnálom; Luciano hiányozni fog a színpadról. Viszont mint barát, megértem, hogy negyvenöt év fantasztikus, de rendkívül fárasztó karrier után a pihenést választja.
– A három tenor mintájára az utóbbi években sokan utánozták az önök óriási sikerű kezdeményezését. Mit gondol, ezen kísérletek ellenére az önök triásza volt az első és egyedüli?
– Minden bizonnyal nem lesz újabb három tenor. Ez csakis hozzánk: Luciano Pavarotti, Placido Domingo és az én nevemhez fűződik. Azonban számos kiváló énekes működik napjainkban, és nem kizárt, hogyha többen összeállnak, nálunk jobban művelik majd ezt a műfajt.
– Az ön életében különösen fontos szerepet töltenek be a jótékonysági koncertek.
– Mindig örömmel tölt el, ha a hangommal emberek életkörülményeit tehetem jobbá. Tizennyolc éve Barcelonában hoztuk létre a José Carreras Leukémia Alapítványt, amelynek egyik legfontosabb székhelye Németországban működik, de az Egyesült Államokban, Svájcban is jelen vagyunk, sőt minden bizonnyal nemsokára Ázsiában is nyitunk egy kirendeltséget.
– Mivel foglalkozik az alapítvány?
– Tevékenységünk négy területet érint: klinikai kutatásokat és fiatal tudósokat támogatunk ösztöndíjainkkal. Csontvelő-átültetéshez létrehoztunk egy adatbankot, amely mintegy tízmillió potenciális donor regisztrálását teszi lehetővé. Mindezen kívül a klinikai infrastruktúra fejlesztésében, műszerek beszerzésében segítünk, valamint a betegek hozzátartozóinak a szervátültelő központok közelében történő ingyenes elszállásolásában.
– Ha egyetlen tanácsot adhatna egy fiatal énekesnek, mit mondana?
– Hiába a tehetség, a jó "hangszer", a perfekt technika, ha hiányzik a céltudatosság és az önfegyelem. Én azt a kérdést tenném fel neki: "Biztos vagy benne, hogy operaénekes akarsz lenni?" Mert egy énekesnek tudatában kell lennie, hogy a legfontosabb dolog az életben az éneklés, és minden döntést ennek érdekében kell meghoznia.
– Kik voltak a példaképei?
– Kevesen tudják rólam, hogy imádom a focit. Ma már sajnos, kevés időm van rá, de tinédzser koromban példaképem egy magyar volt: Kubala Laci. Az ötvenes években Barcelonában minden fiú hozzá akart hasonlítani, és akkora népszerűségnek örvendett, hogy túl kicsinek bizonyult a Barça stadionja, ahol rendszeresen pályára lépett. Ő volt az ötvenes évek Ronaldinhója. Akkor új stadiont építettek csak azért, hogy az összes rajongója u
u láthassa őt – a Barcelona csapata ma is itt játszik.
– Mikor láthatjuk legközelebb a budapesti Operaház színpadán?
– Harminc évvel ezelőtt léptem fel először Budapesten, és sokáig szinte minden évadban énekeltem. Olyan operákban, mint a Don Carlos, a Bohémélet, a Tosca, az Álarcosbál, folytathatnám a listát. Boldog lennék, ha ez megtörténne a jövőben.

Pályakép

José Carreras 1946-ban született Barcelonában, tanár apa és fodrász anya gyermekeként. Tizenegy évesen a Spanyol Nemzeti Rádióban énekli gyerekkorának legkedvesebb áriáját Verdi Rigolettójából, La donna è mobile kezdettel. A Nabucco tenorszerepében debütál szülővárosában, majd 1971-es szenzációs londoni bemutatkozása révén – itt Montserrat Caballé oldalán lépett fel – egy csapásra világhírűvé válik. Pályája csúcsán, 1987-ben fehérvérűséget diagnosztizálnak szervezetében, de a sugárkezeléseknek és a csontvelő-átültetésnek köszönhetően felgyógyul. Művészi és emberi értelemben vett újjászületésének második évében létrehozza a José Carreras Leukémia Alapítványt, és – a Három tenor legfiatalabbjaként – ma is számos jótékonysági hangversenyen lép fel. Szívből énekelni címmel 1996-ban magyarul is megjelent az önéletrajza.