Olivér

Az ember, aki túl sokat tudott

2005.11.29. 00:00

Programkereső

Csak azért mondom ezt, mert minden okunk megvan arra, hogy szeressük a Danubia Zenekar Dohnányi lemezét, és... - egyelőre maradjon befejezetlen a mondat. A zenekar jelenleg az életéért küzd, és nem kegyelmet kér, hanem bizonyítja az élethez való jogát. Szépen muzsikál a vonóskar, a szólóhoz jutó zenekari tagok mind nagyszerű zenészek, az oboista, a klarinétos, az első csellista joggal lehet büszke magára, ha ezt a lemezt hallgatja. Héja Domonkos zenekara mintha az előző lemezük óta is fejlődött volna, nincs viszonylag, és nincs ahhoz képest; első osztályúan játszanak. De mit?

Az a baj Dohnányival, hogy ha komolyra fordul a dolog, akkor a lángeszű könnyedség mögött mintha nem lenne semmi. Akkor előkerül a nagy improvizátor, aki bárkinek a stílusában tud zenét szerezni, de olyan nagyon nem akar mondani semmit. És ezek a művek ha nem is mind a legismertebb darabok, de azért nem zsengék és nem alkalmi fogalmazványok. Tulajdonképpen főművek, de csak profin hangszerelt, tisztességesen, nagy szaktudással megírt darabok, hol Brahms, hol Richard Strauss, hol Bartók modorában, és még a stílusoknak is mindig csak a felszínét veszi át a szerző, ha népzenét használ föl a Ruralia hungaricában, akkor a Kiskacsa fürdiket vagy a Kolozsváros olyan város kezdetű éneket dolgozza szimfonikussá. Méretes variációs tétellel indul a zenekari Szvit, de a változatok nem visznek előre, nem visznek mélyebbre, csak körbejárják a kiindulási pontot. Aztán a darab végén nagyot kasztanyettáznak a spanyol szín kedvéért, hátha csak ez kell a boldogsághoz. Az időskori Amerikai rapszódia valahogy még ennél is kellemetlenebb, az ember érzi, hogy Dohnányi Brahmsnak érzi magát, és meg akarja írni a maga Akadémiai ünnepi nyitányát, de idegen terepen mozog, és a gyönyörű dal, a Wayfaring Stranger olcsóvá válik a szimfonikus változatban.

Az másik kérdés, hogy szemére lehet-e vetni valakinek, miért nem Brahms és miért nem Bartók. Mert ki lenne velük egy csapatban? Ki ér fel hozzájuk? Ami azt illeti: ki ér föl Dohnányihoz?

(Dohnányi: Zenekari művek - Warner, 2005)