Olivér

Kamara

2005.11.29. 00:00

Programkereső

Rohmann Dittát eddig Kelemen Barnabás és Kokas Katalin kamarapartnereként ismertem, legutóbb november 14-én kápráztattak el a Zeneakadémián – akkor nem a csellista állt a figyelem középpontjában. Egy napra rá még rosszabbul járt mostani kamarapartnere, Mali Emese zongoraművész, aki egy díjátadás kapcsán tartott rövid koncerten hiába kísérte hibátlanul Seres Dórát, még virágot se kapott. November 25-én este végre főszereplőként is láthattam őket az MTA Dísztermében.

Beethoven A-dúr szonátájával kapcsolatban a szép csellóhangot kell megemlítenünk elsősorban – zeneileg talán ez volt az egész este legkevésbé egyértelmű produkciója. A két muzsikus ugyan eszményien figyelt egymásra, mégis úgy éreztem, mintha mindketten a másiktól várták volna, hogy irányítson. Az előadás egyetlen szokatlan mozzanata a scherzo tétel eleji fortissimo zongora-felütés volt – ezt viszont elhibázottnak, erőszakoltnak érzem: a tétel sokkal inkább a töredékességtől halad az egész felé, ennek ellentmond az efféle brutális kezdés.

Sokkal érdekesebbnek tűnt Martinu II. szonátája – itt mindent végiggondoltak az előadók, a kidolgozottság érződött azon is, ahogy reagáltak egymásra, s Rohmann Ditta olykor a kevésbé finom hangtól sem ijedt meg.

Szünet után Chopin g-moll csellószonátája következett. Itt ismét nem éreztem az átütő erőt, a nagy formák kissé elsikkadtak a részletek között (ennek lehetősége egyébként bőven benne van Chopin művében). Minden szempontból igazán meggyőzően Sosztakovics d-moll szonátája szólalt meg. Igaz, az első tétel közepi pizzicatók közt leengedett a G-húr, de ha nem láttuk volna, ahogy Rohmann Ditta menet közben felhangolja a hangszert, alig vettük volna észre. Gondolom, a jelenet sokáig fog még kísérteni a csellista rémálmaiban, mégis imponáló, amilyen nyugalommal és zenei fegyelemmel megoldotta a helyzetet.

f7e9a1bf-8c67-4e5a-8dee-5395ceafcef2

Mali Emesének is fontos szerepe volt abban, hogy Sosztakovics művének stiláris és technikai összetettsége nem zavarónak, hanem érdekesnek hatott. Rohmann Ditta telt vonóshangja és pizzicatói mellett itt a határozottságát is ki kell emelnünk – végre mert vezetni, zenélni, és a ráadásban megismételt első tétellel megmutatta, hogy kell a félelmet legyőzni.

Igen színvonalas koncertet hallhattunk, két tehetséges, fiatal művész előadásában. Mindkettejüknek van még hova fejlődniük szólistaként – kamarazenészként, úgy tűnik, sokkal előrébb tartanak karrierjükben. A virág és a figyelem így is, úgy is mindkettejüknek kijár.

Az előadást Strém Kálmán rendezte. Péntek este láttam utoljára mosolygós ráncait. Péntek este volt, melegfront, havas eső, az MTA Díszterme mégis megtelt. Bár kétség nem fér a fiatal csellóművésznő tehetségéhez, a tele terem nemcsak az ő érdeme. Strém Kálmán biztosan megérezte és felkarolta – sokszor elmondhatjuk: befuttatta – a fiatal tehetségeket. Természetesen nemcsak ezért fog hiányozni, de ha néhány évtized múlva elmegyünk Vashegyi György, Várjon Dénes vagy épp Rohmann Ditta koncertjére, egy kicsit Kálmán is köztünk lesz.

(2005. november 25. 19:30 MTA Díszterme; Rohmann Ditta (cselló) és Mali Emese (zongora) koncertje; Beethoven: A-dúr szonáta, op. 69; Martinu: II. szonáta; Chopin: g-moll gordonkaszonáta, op. 65; Sosztakovics: d-moll szonáta gordonkára és zongorára, op. 40)