Előd

A hét portréja: Milij Alekszejevics Balakirev

2006.01.02. 00:00

Programkereső

Az orosz zeneszerző, karmester, tanár és zongorista 1837. január 2-án (a régi orosz naptár szerint 1836. december 21-én) született Nyizsnyij-Novgorodban.
2528dbd8-95f6-47f7-8e1f-b6a3ea4178db

Zongorára anyja kezdte tanítani. Szülővárosában a zenei életet Aleksandr Ulibisev műkedvelő földbirtokos irányította, akinek házában Balakirev találkozott Karl Eisrich-hel, s rajta keresztül ismerkedett meg Chopin és Glinka zenéjével, később számos művüknek zongoraátiratát elkészítette. 1852-től átvette Ulibisev zenekarának irányítását, ahol nagyrészt Beethoven-szimfóniákat dirigált. 1853-tól pedig a kazani egyetemen matematikát tanult két éven át. 1855-ben Pétervárra ment, ahol megismerkedett Glinkával.

Zongoristaként 1856-ban lépett fel először nyilvánosan, amikor fisz-moll zongoraversenyének első tételét játszotta. 1858-ban jelentek meg első kompozíciói, 12 dal. 1857-től Balakirev vezetése alatt kezdett dolgozni Kjui, majd a következő évben Muszorgszkij, 1861–62-ben pedig Rimszkij-Korszakov, illetve Borodin is csatlakozott hozzájuk. Az orosz Ötök néven közismertté vált – részben autodidakta zeneszerzőkből álló – körnek Sztaszov 1867-ben a Mogucsaja kucska ("Hatalmasok kis csapata") nevet adta. A Glinka által kezdeményezett törekvéseket folytatták, tehát egy új, az orosz népzene sajátosságait felhasználó zenei nyelv kialakításán fáradoztak. Műveikben alkalmaztak keleties és spanyol-mór elemeket is.

Balakirev három kaukázusi tanulmányutat tett (1862, 1863, 1868), s tapasztalatait többek között Tűzmadár című operatervében és Iszlamej című zongorafantáziájában vetette papírra. 1862-ben Lomakinnal közösen Szentpétervárott megalapította az Ingyenes Zeneiskolát, amelynek 1868-tól igazgatója lett. 1867 telén Prágában a Nemzeti Színházban Glinka Ruszlán és Ludmilla című operáját vezényelte, ezt követően pedig két évig a pétervári Orosz Zenei Társaság karmestereként működött. 1871-ben lelki válságba került, amelynek során vallási rajongóvá vált: nyilvános szerepléseit, zeneszerzői tevékenységét felfüggesztette, barátaitól és zeneszerzőtársaitól eltávolodott. Csak az évtized vége felé tért vissza a zenei életbe; 1881-től újra az Ingyenes Zeneiskola igazgatója és zenei irányítója lett. 1910. május 6-án halt meg Szentpéterváron.

Színpadi művei a már említett Tűzmadár című opera, valamint egy nyitány és kísérőzene Shakespeare Lear király című tragédiájához. Zenekar számára két zongoraversenyt (fisz-moll, Esz-dúr) és két szimfóniát (C-dúr, d-moll) írt, ezen kívül Tamara című szimfonikus költeménye és h-moll szvitje kiemelkedő. B-moll zongoraszonátáját 1855-ben írta, egyéb szólózongora-darabjait túlnyomórészt életének utolsó évtizedében komponálta. Számos vallásos kórusművet és saját műveinek kórusra való átiratát, dalokat és kamarazenét hagyott az utókorra. Műveinek nagy hányadát népzenei feldolgozások alkotják.