Lukács

Mire költsük az adófizető pénzét?

2006.01.17. 00:00

Programkereső

Azt írja Kárpáti János, a kiváló zenetudós, hogy "Bartók születésének százhuszonötödik évfordulóján a magyar zenésztársadalom izgalomban van, emlékbizottságot szervez és eseményeket tervez." (Egy igazi hungaricum, 2005. december 28.) Nem akarok ünneprontó lenni, és nem akarom a kezdeményezők jó szándékát kétségbe vonni, de megkockáztatom a kijelentést: az új Bartók-CD-összkiadás terve - annak alapján, amit ismerünk belőle - komolyan megkérdőjelezhető. Miért?

Kultúrafinanszírozással foglalkozó közgazdászként három dolgot említenék: 1. Nincs igazán megindokolva, hogy miért kell ehhez a vállalkozáshoz állami támogatás. (Bartók művei széles választékban ma is ott vannak a lemezpiacon.) 2. A tervben az, amúgy teljesen helyénvaló, egyéni, intézményi és vállalati ambíciók és érdekek (Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Hungaroton) itt megkérdőjelezhetetlen közérdekként vannak feltüntetve. 3. A terv gazdái elemi összeférhetetlenségi normákról feledkeznek meg, hiszen nyilvánvaló átfedések vannak a terv kigondolói, menedzserei és majdani kedvezményezettjei között. A Hungaroton és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) vezetői tagjai a projekt szerkesztőbizottságának.

Ha csak Bartókról lenne szó, és valóban az lenne a szempont, hogy a magyar és a nemzetközi közönség egy kiváló Bartók-CD-összkiadáshoz juthasson a Bartók-év alkalmából, egyszerű lenne a feladat: egy valóban pártatlan szakmai bizottság összeválogathatná a legszebb Bartók-felvételeket, ezek kiadási jogait megszerezhetné a különböző lemeztársaságoktól, és egy gyönyörű dobozban kiadhatná. Lehetne ebben a 30 CD-t tartalmazó dobozban Boulez-, Solti-, Doráti-, Menuhin-, Fricsay-, Anda-, Fischer-, Kocsis-, Schiff-felvétel, hogy csak a legkiválóbbakat említsük.

A történet másról szól: arról az idejétmúlt protokollmentalitásról és méltatlan igazságtalanságról, amivel a mindmáig megreformálatlan és reménytelenül intézménycentrikus állami döntéshozatali mechanizmus a művészvilágot kezeli. Arról, hogyan tudják világos és átlátható szabályok, normák és eljárások híján befolyásos szakmai érdekcsoportok "megvezetni" az önreprezentációra mindig fogékony állami kultúrpolitikát.

Nézzük a tényeket.

Hollós Máté, a Hungaroton igazgatója ismertette tervét, amelyhez milliárdos nagyságrendű támogatást tart szükségesnek: A sorozat egyetlen előadóra épül, Kocsis Zoltánra. Régi zongorafelvételeit átvennék a Decca lemezkiadótól, karmesterként, és kamarazenészként pedig Kocsis felvenné a jövőben a zenekari és zongorás kamaraműveket.

A terv egyik szereplője, Kárpáti János megpróbálta érvekkel alátámasztani, miért lenne nemzeti érdek egy Kocsis-Bartók sorozat. Kárpáti Kocsis és a NFZ első Bartók-lemezének sikeres nemzetközi fogadtatására hivatkozik. Hosszan idéz egyetlen internetújságban megjelent dicsérő kritikát, kissé felnagyítva a sikert: (A CD "elnyerte a Classics Today internetnagydíját" - írja, holott a zenekari kategóriában öt egyenrangú díjnyertes volt (ld. http://www.cia-music.com/winner_en.html).

Ebből Kárpáti azt a következtetést szűri le, hogy ez a CD világsiker, és ezzel Kocsis és a NFZ mintegy megszerezte magának a jogot, hogy az összes többi zenekari művet is felvegyék - hatalmas állami támogatással.

Félreértés ne essék, magam is lelkes hallgatója vagyok Kocsis és a NFZ Concerto-felvételének, és minden zenerajongóval együtt őszintén örülök a CD nemzetközi és hazai elismertségének. És izgalommal várom Kocsisék új felvételeit is. De enyhén szólva félrevezetőnek tartom azt sugallni, hogy ez a felvétel az etalon, a "hungaricum" - mintha más hasonlóan sikeres magyar Bartók-felvételek nem léteznének.

A nemzetközi lemezkritikusok évente számos díjat ítélnek oda, ezek közül más is, például a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és Fischer Iván Bartók-lemezei is többet elnyertek, köztük az egyik legrangosabbat, a Gramophone-dijat. De mások is, mint például Eötvös Péter vagy a Takács-vonósnégyes is nemzetközileg ünnepelt Bartók-előadók.

Hadd idézzek találomra csak hármat a rengeteg méltató kritikából; illusztrálva azt, hogy több "világsikerű" Bartók-előadónk is van. Talán megbocsátják nekem, ha a BFZ Alapítvány elnökeként a BFZ-vel kezdem: Fischer "Bartók-felvételeit a közeljövőben aligha fogják felülmúlni; tüzes odaadásával és formai kontrolljával minden bizonnyal Bartók is egyetértett volna, és nem kétséges, büszke lett volna arra, hogy valóban világszínvonalú zenekart hallhat szülőhazájából." McAlister Matheson, Music, 2004. február (A kékszakállú herceg vára, Philips).

"Eötvös Kékszakállúja drámaibb, mint Fricsayé és szebb mint Kertészé." Fanfare, 2003. november-decemberi szám (A kékszakállú herceg vára, Eötvös-Kallisch- Fried-Stuttgarti Rádiózenekar, Hanssler CD).

"Bartók hat vonósnégyesének felvételéről a Takács-vonósnégyessel gyakran mondják, hogy a legjobb, ami létezik." Andante, 2005. február (Bartók: Hat vonósnégyes - Takács vonósnégyes, Decca).

Könyvtárnyi dicsérő kritikát lehetne lobogtatni bármelyik kiváló Bartók-előadóról. Ebből egyetlen örömteli hírt lehet leszűrni: kétségtelen és vitathatatlan, hogy több nagyszerű előadónk van: Kocsis, Schiff, Fischer I., Eötvös, Ránki méltó utódai a korábbiaknak, Soltinak, Fricsaynak, Andának.

Mindenki a maga ízlése szerint válogathat e remek előadók felvételeiből. A zene élvezete erősen szubjektív dolog: kinek ez, kinek az tetszik jobban. Zenehallgatóként lehetnek kedvenceink. Nekünk jogunk van erre. Sőt, a lemezkiadóknak is lehetnek favorizált művészei, hiszen ők saját pénzükkel felelnek ízlésükért. Egyedül az államnak nincs erre joga. A protokollművészet és a protokollművészek ideje - úgy reméltük 15 éve - lejárt. Kár lenne a Bartók-évforduló ürügyén visszahozni ezt a mentalitást.

Ha a NFZ és a Hungaroton úgy döntene, hogy saját anyagi és művészi kockázatára felvenné - akár az évforduló kapcsán - Bartók zenekari műveit, azt hiszem, ezt mindenki csak üdvözölhetné. De nem kell ezt külön közpénzből mások mellőzésével megtámogatni. Különösen, amikor annyi mindenre nincs pénz a kultúrában. És ne felejtsük el: a Hungaroton ugyanolyan magáncég, mint a többi lemezkiadó!

Az is elhangzik érvként, hogy a Bartók-CD-sorozat és a Kocsis/NFZ projekt tulajdonképpen egy civil kezdeményezés állami felkarolása. Nos, a szóban forgó civil kezdeményezés egy ötmillió forintos magánadomány, amihez az állam a hírek szerint 180 milliót adna. Én régi harcosa vagyok a civil társadalomnak, a BFZ is lényegében civil szervezetként igyekszik fenntartani magát, de ilyen "bőkezű" harminchatszoros) "matching grant"-tel még én sem találkoztam sehol. Ötmillióval "lehívni" 180 milliót alighanem a Guinness Rekordok Könyvébe való teljesítmény.

Komolyra fordítva a szót: Ha van géniusza a magyar kultúrának, akkor az Bartók Béla. Bartók ügye minden támogatást megérdemel. A mindenki által szükségesnek tartott kritikai kottakiadás például valóban az állam feladata, hiszen a jelen és a jövő minden Bartók-előadója profitálna belőle.

Ha ez nem elég látványos, készüljön egy reprezentatív válogatás a fellelhető legjobb felvételekből. Annak az összegnek a töredékéért, amibe a javasolt új összkiadás kerülne. Ezt persze a Hungaroton is megtehetné masszív állami támogatás nélkül is.

Ha pedig mégis lenne közpénz egy új Bartók-CD-összkiadásra, akkor azt úgy kellene elindítani, hogy egyenlő esélyeket biztosítunk minden magyar művésznek és zenei műhelynek. Olyan szakmai grémium irányításával, amelyben az összeférhetetlenségnek még a látszata sem áll fenn.

Félreértés ne essék, ez az ügy nem a Fischer-Kocsis rivalizálásról szól - ami egyébként akár egészséges és rendjén való is lenne, hiszen a magyar zenekultúra profitál belőle. Feltéve, ha a "verseny" nagyjából azonos feltételek mellett zajlik. A problémát éppen az okozza - és ezt a CD-összkiadás ügye nagyon jól illusztrálja -, hogy hiányoznak az állami kultúrafinanszírozás versenysemleges, világos és átlátható szabályokra és normákra épülő, piackonform technikái. Ha ezen nem változtatunk, folyvást ilyen méltatlan helyzetbe kerülünk.

A szerző közgazdász, a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány kuratóriumának elnöke