Ilona

A hét portréja: Wolfgang Amadeus Mozart

2006.01.23. 00:00

Programkereső

„A csodalény, akinek Isten megengedte, hogy Salzburgban szülessék meg” – miként azt a némileg elfogult apa, Leopold Mozart egy levelében megfogalmazta – 250 éve, 1756. január 27-én jött világra.

A gyermeket, akit születése másnapján Joannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus névre kereszteltek, ma Wolfgang Amadeus Mozartként ismeri a világ. Talán elnézik a fidelio.hu olvasói, ha ez alkalommal a szokásosnál hosszabb életrajzban mutatjuk be a „hét muzsikusát”.

Wolfgang zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, a nővére – Maria Anna Mozart (Nannerl) – kottáskönyvébe írt darabok némelyikét már négyéves korában elsajátította, első ismert kompozíciói pedig Leopold feljegyzése szerint 1761 elejéről származnak. A legkorábbi aprócska darabok kizárólag apjának kézírásával maradtak fenn, így eldönthetetlen, hogy azok milyen mértékben Mozart saját művei. 1761 szeptemberében lépett fel először nyilvánosan a salzburgi egyetem egyik színházi előadásának résztvevőjeként. Korának családfőihez hasonlóan Leopold – aki hírnevét nem annyira a zeneműveinek, mint már életében több kiadást megért hegedűiskolájának köszönhette (Versuch einer gründlichen Violinschule) – nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy fiának kivételes tehetségét közszemlére bocsássa, sőt kizsákmányolja.

1762 januárjában a tehetségesen éneklő és hegedülő Nannerl társaságában Wolfgangot Münchenbe, majd Passaun és Linzen keresztül Bécsbe vitte: a gyermekek főúri otthonokban játszottak, az arisztokraták – köztük a bajor választófejedelem és Mária Terézia legnagyobb megelégedésére. 1763 januárjától Salzburgban vannak, egy augsburgi újság tudósítása szerint a hét éves Wolfgang felnőtt módon játszott, különböző stílusokban rögtönzött, lapról kísért, letakart billentyűzeten adott témához basszust szerkesztett és kivételes hallásának is tanúbizonyságát adta. Visszaemlékezések szerint a hiperérzékeny gyermek félt a trombita éles hangjától, hatalmas szeretetigény jellemezte, mohón tanult mindent, bár élete középpontjában a zene állt. Öntudata és büszkesége már ekkor megmutatkozott: csak olyanok előtt játszott szívesen, akik komolyan vették a zenét.

Leopold első nagyszabású tervének megfelelően a család 1763 nyarán indult el saját hintóján, hogy a „salzburgi csoda” meghódítsa Európa két zenei fővárosát, Párizst és Londont , s terveiknek megfelelően valamennyi útjukba eső, számottevő zenei központot meglátogattak, különösen azokat, ahol gazdag adományokra volt kilátás. München, Augsburg, Mannheim, Mainz, Frankfurt, Koblenz, Aachen, és Brüsszel, után érkeztek meg Párizsba, ahol öt hónapig maradtak, 1764. januárjában játszottak Versailles-ban, XV. Lajos előtt. Párizsban születtek Mozart első nyomtatásban megjelent művei (két hegedűkíséretes billentyűs szonáta, K. 6-7). Áprilisban mentek tovább Londonba, ahol tizenöt hónapot töltöttek: a csodagyerek számos nyilvános koncertet adott – ezek némelyike inkább emlékeztetett cirkuszi előadásra –, de fellépett III. György udvarában, megismerkedett a nála huszonegy évvel idősebb Johann Christian Bachhal, akivel együtt négykezesezett (hogy leckéket kapott volna tőle, arról nem maradt fenn dokumentum), és itt írta első szimfóniáit (Esz-dúr, K.16; D-dúr; K.19). 1765 augusztusában indultak haza, Lille-ben Wolfgang megbetegedett, szeptemberben azonban már koncerteket adott Antwerpenben, Gentben, majd Hágában. Újabb betegeskedés után 1766 januárjában indultak tovább Párizs felé, majd onnan Lausanne-on és Zürichen keresztül Donauschingenbe, végül Münchenen át több mint három év távollét után megérkeztek Salzburgba.

A következő kilenc hónapot itt töltötte Wolfgang, versenyműveket hangszerelt Párizsban megismert zeneszerzők szonátáiból (K.37, 39-41) és írt három vokális művet: Apollo et Hyacintuhs, K.38; Die Schuldigkeit des ersten Gebots, K. 35; Grabmusik, K. 42 (valószínűleg ez utóbbit írta egy szobába zárva, hogy a salzburgi érsek megnyugodhassék: valóban a gyerek saját műve). 1767 szeptemberében a család Bécsbe ment az egyik főhercegnő esküvői ünnepségeire – a menyasszony azonban himlőben elhunyt, így az udvari gyász és az egészségüket fenyegető veszély miatt néhány hét után Leopold úgy döntött, elhagyják a császárvárost, 1768 januárjában azonban már visszatértek, mivel Leopold a fejébe vette: fia operát fog írni Bécs számára. A tervhez hozzájárult a császár, és óvatosan bár, de Gluck is támogatta, a La Finta semplice (K.51) bemutatója azonban különböző udvari intrikák miatt végül elmaradt. Mozart némi elégtételt kapott, amennyiben magánelőadás formájában október táján előadták egyfelvonásos singspieljét, a Bastien und Bastienne-t (K.50). 1769 januárjában hazatértek Salzburgba, itt az érseki palota színházában előadták a La Finta semplicét, Mozart több rövid egyházi művet írt, illetve táncestélyekre menüett-sorozatot komponált, s ekkor született több zenekari szerenád. Október végén, a tizenhárom éves zeneszerzőt salzburgi udvari koncertmesterré nevezték ki.

Leopold régóta tervezte, hogy fiát az új zene otthonának számító Itáliába viszi, mielőtt Wolfgang túllépné a kort, amelyben tehetsége még csodagyerekként kelthet feltűnést. Az utazás során – melyre ezúttal csak apa és fia ment el – minden olyan városban megálltak, ahol hangversenyt adhattak, vagy valamelyik befolyásos arisztokrata kíváncsi lehetett Mozart játékára. Innsbruck, Verona, Mantova, Cremona után Milánóba érkeztek, ahol tárgyalásokat kezdtek egy opera megrendeléséről a decemberi karneváli szezon számára. Mozart alkalmasságát néhány ária benyújtásával kellett bizonyítania (K.77, K.88). Milánóból Pármán át Bolognába mentek, ahol meglátogatták a neves tanárt és teoretikust, Padre Martinit és találkoztak a legendás kasztrálttal, Farinellivel. Ezután Rómába utaztak, ahol a Sixtusi kápolnában meghallgatták Gregorio Allegri (1582-1652) Misereréjét, amelyet Mozart – Leopold beszámolója szerint – első hallásra emlékezetből lejegyzett (a mű egy példánya megvolt Padre Martini könyvtárában, ahol Mozart láthatta a kottát, noha minden bizonnyal képes volt a mű lejegyzésére). Rómából Nápolyba mentek, megnézték Pompeit és a Vezúvot, több operaelőadást meghallgattak. Innen hazafelé indultak, menet közben újra megálltak Rómában, ahol a pápa audencián fogadta, és Aranysarkantyú-rendet adományozott Wolfgangnak, majd Bolognába mentek, ahol megkapta a milánói opera (Mitridate, rè di Ponto, K.87) librettóját és szereposztását, és nekifogott a komponálásának. Mielőtt elhagyták Bolognát, Mozart sikeres próbát tett a nagy múltú és nagy tiszteletnek örvendő Accademia Filarmonica tagságának elnyeréséért. Az új opera bemutatója 1770 decemberében volt, s nagy sikert aratott (22 előadást ért meg). Milánóból Torino, Velence, Padova, Verona érintésével tértek vissza Salzburgba.

Alighogy hazatértek, Leopold újabb itáliai utat vett a fejébe, mivel fia több olasz megrendelést is kapott. Ezek közül a Ferdinánd főherceg Milánóban tartandó esküvőjére megrendelt színpadi mű, az Ascanio in Alba (K.111) valósult meg. A librettót 1771 augusztusának végén kapta meg Mozart, a mű szeptember végére készen állt. Leopold szerint a darab kirobbanó siker volt, s a korszak legjelentősebb operaszerzőjének számító Hasse ugyanerre az alkalomra írott művét teljesen háttérbe szorította. Mozart alkalmazásért folyamodott Ferdinánd főherceghez, Mária Terézia azonban óvta a fiát attól, hogy „ilyen haszontalan emberekkel” terhelje meg az udvarát. Mozarték decemberben már ismét Salzburgban voltak. Az elkövetkező tíz hónapot otthon töltötték. Türelmes és jóindulatú munkaadójuk, Sigismund Schrattenbach hercegérsek hazaérkezésük után néhány nappal elhunyt, utóda Hieronymus Colloredo gróf 1772 márciusában lépett az érseki trónra, erre az alkalomra mozárt ünnepi serenatát komponált (Il sogno di Scipione, K.126), majd júliusban hivatalosan is az udvar szolgálatába állt 150 forint koncertmesteri fizetéssel (fizetés nélkül közel három éven át töltötte be ezt a tisztséget).

A harmadik – utolsó – itáliai utazás 1772 októberében indult. Már előzőleg, nyáron megkapta az új milánói opera (Lucio Silla, K.135) szövegkönyvét, mire elindultak a recitatívókkal már elkészült (a kor szokásainak megfelelően az áriákat csak az énekesek ismeretében kezdhette el komponálni Mozart). A decemberi bemutató nem volt átütő siker, a darab mindazonáltal huszonhat előadást ért meg. Januárban az opera elsőszámú énekese, Venanzio Rauzzini számára szólómotettát komponált (Exsultate, jubilate, K.165). Leopold mindenáron Salzburgon kívül szeretett volna állást találni fiának – több herceghez is kérvényt írt ezügyben, de a válasz minden esetben elutasító volt, 1773 márciusában tehát újra otthon voltak.

Itáliából hazatérve, 1773 márciusában Mozarték egy tágasabb lakásba költöztek Salzburgban, ami a család jövedelmének növekedését tükrözi. Noha Leopold tiszteletdíját távolléteik során visszatartották, a kapott ajándékok messzemenőkig kárpótolták ezért a kiesésért. Leopoldnak a salzburgi zenei életben betöltött funkciója nem volt számára elég rangos, és fia lehetőségeit is szűkösnek találta, ezért tervbe vette, hogy megkísérli a császári udvar meghódítását. Júliusban Bécsbe mentek, ahol Mária Terézia ugyan fogadta őket magánkihallgatáson, udvari alkalmazást azonban nem nyertek. Wolfgang viszont megismerhette a bécsi zeneéletet, és a legújabb zenéket, köztük Haydn vonósnégyeseit (köztük akkortájt megjelent op.20-at), aminek hatására hat kvartettből álló sorozatot komponált (K.168-173), melynek stílusa jóval érettebb és bécsiesebb az egy évvel korábban Itáliában komponáltaknál (K. 155-160). Salzburgba való hazatérésükkor írja Mozart első saját zongoraversenyét (D-dúr, K.175), valamint több szimfóniát – legkorábbi olyan darabjait, melyek a koncertrepertoár elidegeníthetetlen részei lettek (g-moll, K.183; A-dúr, K.211) – és néhány misét Colloredo hercegérsek számára (F-dúr, K.192; D-dúr, K.194).

1774 nyarán Mozart felkérést kapott egy opera buffa megírására a müncheni karneváli szezonra. Szeptemberben fogott hozzá a komponáláshoz, december elején hagyta el Salzburgot édesapjával, a La finta Gardiniera bemutatóját 1775. január 13-án, pénteken tartották. Münchenben a két Mozart mindent megtett azért, hogy állást kapjanak a fejedelmi udvarban – Mozart írt egy Misericordias Domini offertóriumot (K.222) „tudós stílusban”, hogy jó benyomást keltsen, ezen kívül részt vett egy billentyűs vetélkedőn a korábban szintén csodagyerekként csodált Ignaz van Beecke ellenfeleként. Leopold és Wolfang erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, márciusban ismét Salzburgban voltak, s bár számos mű született a következő másfél évben, Mozarték számára egyre elviselhetetlenebbé vált a város provinciális légköre. Wolfgang kitörési vágyát Leopold is szította, aki fia sorsát illetően talán nála is nagyravágyóbb, már-már betegesen elégedetlen és gyanakvó volt. Ebben az időszakban született a Metastasio szövegkönyvére írott Il rè pastore (K.208) Maximilian Franz főherceg látogatásának alkalmára, április és december között Mozart teljes hegedűverseny-termése (B-dúr, K.207; D-dúr, K.211; G-dúr, K.216; D-dúr, K.218; A-dúr, K.219), három zongoraverseny (B-dúr, K.238; C-dúr „Lützow”, K.246; F-dúr három zongorára, K.242), számos alkalmi darab – divertimentók, szerenádok, tánctételek – és jónéhány egyházi mű.

Mozarték salzburgi helyzetükkel kapcsolatos elégedetlensége 1777-ben érte el a tetőpontját, Wolfgang elbocsátásért folyamodott a hercegérsekhez, aki apát és fiát egyaránt útjára engedte. Biztos állás híján azonban Leopold nem engedhette meg magának, hogy otthagyja az udvart, így Wolfgang anyjával indult Párizs felé szeptemberben, hogy apja újabb őt érintő, nagyszabású terveit formába öntse. Münchenen keresztül – ahol a választófejedelem udvarában nem volt üresedés – Augsburgba, Leopold szülővárosába mentek, itt Mozart meglátogatta J.A. Steint, a neves zongorakészítőt, fúgarögtönzésekkel kápráztatta el a helyieket, és hangversenyt adott a legújabb műveivel. Rokonokkal is találkoztak, Wolfgang élénk barátságot kötött unokahúgával, Maria Anna Theklával – a későbbi, meglehetősen trágár „húgocska-levelek” címzettjével –, s feltehetően első szexuális élményei is hozzá kötődnek. Októberben érkeztek meg Mannheimba, mely fontos zenei központ volt, messzeföldön híres zenekarral, és zenerajongó udvarral. Mozart szoros barátságba került a zenészekkel, találkozott Carl Theodor választófejedelemmel, aki szívélyes volt ugyan, de állást mégsem adott számára. A telet ennek ellenére Mannheimban töltötték, részben mert Mozart beleszeretett Aloysia Weber tizenhat éves énekesnőbe. Levelet írt apjának, hogy párizsi útját elhalasztja, ehelyett Itáliába utazik Aloysiával, akinek operákat fog írni. A naiv ötlet felbőszítette Leopoldot – aki eddig is levelek tucatjában próbálta a mindennapi kérdésekben kevéssé otthonosan mozgó Wolfgangot tanácsokkal ellátni lehetséges patrónusokról, ajánlólevelekről, befolyásos arisztokraták megnyerésének módjairól, és hasonlókról –, 1778 februárjában kiadta a parancsot fiának: „El veled Párizsba, mégedig azonnal! Emelkedj a nagy emberek közé – aut Caesar, aut nihil!”

Mozart és édesanyja március végén érkeztek meg Párizsba, ahol Wolfgang felkutatta ismerőseit, de kedvére való állást ezúttal sem talált (nyár elején felajánlották számára egy Versailles-i orgonista állást, de ezt visszautasította), és opera-megrendelésben reménykedett. A 18. század folyamán oly sokszor esztétikai vitákba bonyolódó város ezúttal is éppen egy szellemi összecsapás színtere volt, mely ezúttal Gluck és Piccini hívei között zajlott. Leopold azt remélte, hogy fia lehet a nevető harmadik, de tévedett. Miként Wolfgang egyik legfontosabb pártfogója, Grimm báró írta Leopoldnak, „a fiú többre menne Párizsban fele annyi tehetséggel és kétszer annyi ravaszsággal”. A párizsi út katasztrofális véget ért: Mozart édesanyja – talán az utazások következtében legyengült szervezetének köszönhetően – megbetegedett és július elején elhunyt, s bár Mozart írt néhány darabot (köztük a D-dúr „Párizsi” szimfóniát, K.297), végül semmilyen lehetősége nem maradt. Leopold – félve fia önállósági törekvéseitől – hazarendelte Wolfgangot, aki számára talált Salzburgban egy orgonista-állást. Mozart hazaúton még találkozott a Weber-családdal, de Aloysia hűvösen fogadta, végül 1779 januárjában ért haza szülővárosába. Tizenhat hónapig volt távol a szülői háztól, ezalatt semmilyen szóba jöhető állásajánlatot nem kapott, még komolyabb megbízást sem, szerelmes lett és csalódott, édesanyja meghalt, minden amit tett, gyengítette a család anyagi helyzetét, és próbára tette a családi szeretetet.

96bd8c13-38c5-4c15-9c6e-49392cb2b9dc

Hazatérte után kinevezték udvari orgonistának, évi 450 gulden fizetéssel. A következő évek eseménytelenül teltek, egyházi műveket írt és szimfóniákat, valamint néhány divertimentót és szerenádot, de mindvégig legkedvesebb műfaja, a zenés színház vonzotta a leginkább. 1780 nyarán kapta meg végre Mozart a várva várt opera-megrendelést Münchenből: mivel az énekesek egy részét korábbról ismerte, az Idomeneo (K.366) komponálását szinte azonnal megkezdte, a mű végleges formája azonban hosszas munka eredményeként alakult ki, ami apjával való levelezéséből rekonstruálható (ezek a levelek csodálatos dokumentumai Mozart operadramaturgiai elképzeléseinek). A bemutató 1781 januárjában mérsékelt sikert aratott. Mozart és családja még néhány hónapot Münchenben töltött (feltehetőleg itt született három zongoraszonáta, köztük a „Rondo alla turca” zárótételéről híressé vált A-dúr, K.331). Márciusban aztán Wolfgangot Bécsbe hívták, ahol a II. József császár trónralépését kísérő ünnepségeken résztvevő salzburgi hercegérsek kíséretéhez csatlakozott.

(Folytatjuk)