Tekla

Muti a Pünkösdi Ünnepi Játékok élén

2006.02.06. 00:00

Programkereső

A Scala egykori első karmestere, Riccardo Muti lesz a salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékok művészeti vezetője 2007-től, várhatóan három éven át.
6f13a082-c054-42b1-9d4f-c055913da44a

Muti bejelentette: elsősorban az ún. nápolyi iskola komponistái, köztük Allessandro Scarlatti és Domenico Cimarosa műveivel szeretne foglalkozni. A karmester a nápolyi Girolamini-kolostor könyvtárában részben eltűntnek hitt, illetve elfelejtett kéziratokra bukkant, s ezekből egy válogatást kíván bemutatni a közönségnek a fesztivál keretein belül.

Riccardo Muti 1941. július 28-án született Nápolyban. Kezdetben zongorázott és filozófiai tanulmányokat folytatott, majd a milánói Verdi Konzervatóriumban zeneszerzést és vezénylést tanult. Nemzetközi karrierje 1967-ben indult, amikor megnyerte a Guido Cantelli Karmesterversenyt. 1969-től Firenzében volt vezető karmester, majd 1973-ban Otto Klemperer utódaként a londoni Új Filharmóniai Zenekar élére került. 1986-ban Claudio Abbado követőjeként a milánói Scala zenei vezetője lett, e tisztségéről hosszas konfliktus-sorozat után 2005 áprilisában köszönt le.