Orsolya

A hét portréja: Selmeczi György

2006.03.06. 00:00

Programkereső

A magyar zeneszerző, karmester és rendező 1952. március 8-án született Kolozsvárott. Tanulmányait szülővárosában kezdte ötéves korában, majd Bukarestben, Budapesten és Párizsban tanult.
8c599365-8624-4673-94b0-f7024e184e7c

Megalapította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, a Camerata Transsylvanicát, a Budapesti Kamaraoperát, a Mérték Egyesületet és az Auris Társulatot. Számos színpadi és filmzenét komponált. Karmesterként és zongoristaként több száz kortárs zenemű bemutatása fűződik a nevéhez.

Később érdeklődése az opera műfaja felé fordult, 1994 óta operarendezőként is működik. Európa-szerte koncertezik, számos lemezt, televíziós zenei filmsorozatot készített. Két ízben nyerte el a Legjobb Filmzene Díját, három alkalommal kapta meg az Artisjus elismerését új művek bemutatásáért. 1999-ben Erkel-díjjal tüntették ki. 1996-tól 2000-ig a Szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója volt, 2002-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője és a Nemzeti Színház zeneigazgatója. 2004-től a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője.