Jácint

Händel: Solomon

2006.03.16. 00:00

Programkereső

A Kurtág-fesztivál, Szőllősy András születésnapi koncertje és két világhírű zongoraművész budapesti látogatása után alig több mint egy hetet kell várnunk a Tavaszi Fesztivál kezdetére. A zeneélet e két rendkívül eseménydús időszaka közötti viszonylag nyugodtabb napok legizgalmasabbnak ígérkező hangversenye számomra Händel Solomon című, nagyszabású oratóriumának előadása volt.

Így lehetett ezzel a korabeli közönség is 1749. március 17-én, amikor a nagyböjti időszakban, a farsangi mulatozások és viharos operalátogatások után, a nyári szabadtéri zenei produkciókra várva ellátogatott abba a színházba, ahol – mivel operát nem lehetett játszani – egy-egy új „vallásos drámát” mutattak be a szerző vezényletével. Többnyire kedvenc operaénekeseik közreműködésével – természetesen jelmezek és díszletek nélkül.

A bibliai Salamon története különösen ígéretes böjti szórakozásnak tűnhetett, hiszen a bölcs király élete nem csak tanulságos és morálisan sok szempontból példamutató, de drámai, olykor még kifejezetten szenvedélyes is. Gondoljunk a Szulamithoz írt Énekek énekére, a jeruzsálemi templom felépítésének történetére, az újszülött kisfiúért harcoló két asszonyra vagy pusztán arra a tényre, hogy Salamonnak 700 felesége volt – hogy csak az elsőrangú asszonyokat említsem. Händel és szövegírója minden bizonnyal teljesen tisztában voltak a közönség elvárásaival: lírai, elmélkedő részek, a királyt dicsőítő nagyszabású kórusok és virtuóz, az operától alig különböző áriák és együttesek követik egymást.

Az első felvonás (mert Händel általában nem résznek, hanem felvonásnak nevezte oratóriumainak egységeit) Salamonnak és feleségének szerelmi örömét festi le a természet lágy ölén. A második a pereskedő asszonyok és Salamon bölcs ítéletének felkavaró története, míg a harmadik Sába királynőjének látogatása és Salamon mesés gazdagságának, ezen belül a művészetek terén elért hatalmának ábrázolása, a király és Isten dicsőítése.

A korabeli feljegyzések szerint hálásan fogadta a közönség a Solomont – állítólag még azok a középosztálybeli hallgatók is, akik alapvetően ellenezték azt, hogy az opera épületében játszanak vallásos témájú műveket. A budapesti előadás is nagy sikert aratott a Nemzeti Hangversenyteremben. Ezúttal a kórus kapta a legnagyobb tapsot – nem ok nélkül. A Purcell Kórusról elmondható, hogy szinte minden fellépésük egyre tökéletesebben sikerül. Most külső tagokkal egészültek ki, hogy megszólaltathassák Händel nagyszabású kettőskórusait: ragyogóan, gyönyörű hangszínnel, és ami talán még nagyobb erény: változatosan. Az Orfeo Zeneakar is összefogottan és elevenen muzsikált, a continuo-csoport pedig, azt hiszem, bármely világhírű régizene-együttes produkciójának része lehetett volna.

f0acf6df-d052-40e0-8242-c25c7313a8e1

Az est karmestere, Vashegyi György nem csak a mű kiválasztásában és az előadás már említett nagyszerű időzítésében elismerésre méltó – jó ötletnek tartom egyébként a 6 órai kezdést is –, hanem az óriásinak mondható apparátus irányításában is. Érvényesek a tempói, a kisebb zavarokat gyakorlottan hárítja el és pontosan követi az oratórium egyes tételeinek karakterét. Ugyanez elmondható a szólistákról is. Mindenek előtt a címszerepet éneklő Németh Juditról. Nem tévedés: Händel ugyanis érdekes módon utolsó öt oratóriumában a főszerepet, ahogy Salamon szerepét is, női szólamra komponálta – pontosan lehet tudni, hogy mindet Giulia Frasi számára.

És ez ebben az előadásban kicsit sem tűnt érthetetlennek vagy zavarónak. Hiszen Németh Judit meggyőzően, az adott jelenet affektusának tökéletesen megfelelően formálta szólamát, hol a gyengéd szeretet, hol pedig a bölcs uralkodó határozottságának hangján szólalt meg, s mindig összhangban volt partnereivel. A hazug asszonyt megszemélyesítő Meláth Andrea is hasonlóan izgalmasan énekelt. Első megszólalásakor, mikor a király előtt kell bizonyítania igazát, azaz hogy övé az újszülött, olyan sokat sejtető hangszínnel vágott vetélytársnője szavába, hogy nem lehetett igazán eldönteni: a kétségbeesés, a jogos düh vagy a legaljasabb gonoszság hangja-e az. A jelenet során azonban, s véleményem szerint ez a szöveg ismerete nélkül is követhető lett volna, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a két nő közül nem ő mond igazat.

A többi énekest is csak dicsérni lehet: Halmai Katalin és Kiss Noémi puha, gömbölyű hangon énekelt. Csereklyei Andrea és Timothy Bentch szintén jól formálta szólamát. Kovács István pedig kifejezetten szép hangú, technikásan éneklő basszistaként mutatkozott be ezen az estén, s újból meggyőzte hallgatóit arról, hogy ő vérbeli oratóriuménekes.

A Solomon bemutatójának évében, 1749-ben még egy Händel oratóriumot hallhatott a londoni közönség: a Zsuzsannát. Tíz évvel később pedig újból előadták mindkettőt, alig egy hét eltéréssel. Kár, hogy erre itt most nem kerül sor.

(2006. március 5. Nemzeti Hangversenyterem; Händel: Solomon; km.: Csereklyei Andrea, Halmai Katalin, Kiss Noémi, Németh Judit, Meláth Andrea, Timothy Bentch, Kovács István (ének), Purcell Kórus, Orfeo Zenekar; vez.: Vashegyi György)