István, Vajk

A hét portréja: Bartók Béla

2006.03.20. 00:00

Programkereső

Magyar zeneszerző, népzenekutató és zongoraművész. 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson (jelenleg Sinnicolau Mare, Románia).
bc6ed029-c9db-4a18-a412-4209a64dad48

Szülei, Bartók Béla iskolaigazgató és Voit Paula tanítónő zeneszerető emberek és amatőr muzsikusok voltak. A gyermek Bartók zenei tehetsége hamar megmutatkozott: négy évesen már mintegy negyven dal hangjait tudta kikeresni a zongorán. Öt éves korában édesanyjától kezdett zongorázni tanulni, két év múlva megállapították, hogy abszolút hallása van. Kilenc-tízévesen kezdett komponálni; első nyilvános fellépésére Nagyszőllősön került sor 1892-ben, ahol saját szerzeményét (A Duna folyása) játszotta.

1894-ben az időközben megözvegyült Voit Paula két gyermekével, Bélával és a nála négy évvel fiatalabb Elzával Pozsonyba költözött. Bartók itt Erkel Lászlónál, majd Anton Hyrtlnél folytatta zenei tanulmányait. Ebben az időben számos kamaraművet komponált, amelyeken elsősorban Brahms és Schumann zenéjének hatása érezhető. 1899-ben a bécsi és a budapesti Zeneakadémiára egyaránt felvételt nyert. Bartók a budapesti intézményt választotta, ahol ugyanazoktól a tanároktól tanult, mint nem sokkal korábban Dohnányi Ernő: Thomán Istvántól (zongora) és Hans Koesslertől (zeneszerzés). Zongoristaként pár éven belül nagy hírnévre tett szert Budapesten és Bécsben, később Berlinben is. Zeneszerzői fejlődése szempontjából döntő jelentőségű volt találkozása Richard Strauss műveivel (elsősorban az Imígyen szóla Zarathustra cíművel, amelyet 1902-ben hallott egy budapesti koncerten). 1903-ben fejezte be tanulmányait a Zeneakadémián.

1905-ben zeneszerzőként és zongoraművészként egyaránt indult a párizsi Rubinstein-versenyen, de egyik területen sem ért el sikert. Ebben az esztendőben ismerkedett meg Kodály Zoltánnal. Részben az ő hatására egyre élénkebben érdeklődött a parasztzene iránt: 1906-ban már rendszeresen gyűjtött magyar, majd szlovák népzenét. 1907-ben Erdélyben találkozott a magyar népzene ősi rétegeivel, 1909-től a román, 1913-tól pedig az arab népzenei anyagra is kiterjedt gyűjtőtevékenysége.

1907 januárjában kinevezték a Zeneakadémia zongoratanszékének tanárává (itt 1934-ig tanított). 1907-ben feleségül vette Ziegler Mártát (második feleségével, Pásztory Dittával 1923-ban kötött házasságot.) 1910-ben Kodállyal együtt szerzői esten mutatkoztak be, egy év múlva pedig több fiatal muzsikussal együtt megalakították az Új Magyar Zenei Egyesületet (UMZE). A kezdeményezés azonban kudarcba fulladt, s ez, valamint a Kodállyal közösen kiadott Magyar népdalok (1906) című kiadvány és A kékszakállú herceg vára (1911) című operájának sikertelensége arra késztette, hogy 1912-ben visszavonuljon a nyilvánosságtól. Ez a válságperiódus 1916-ig tartott. 1917-ben nagy sikerrel mutatták be A fából faragott királyfi című táncjátékát, egy évvel később pedig A kékszakállú herceg várát. (Harmadik színpadi műve, A csodálatos mandarin budapesti bemutatóját azonban Bartók már nem érte meg.)

1919-ben, a Tanácsköztársaság idején – Kodállyal és Dohnányival együtt – a Zenei Direktórium tagja volt. 1920-tól kezdve Bartókot hevesen támadta a jobboldali sajtó, többek között – román és szlovák gyűjtései kapcsán – hazafiatlansággal vádolva őt. Nyugaton hírneve azonban egyre nőtt, különösen az 1922-es és 1923-as angliai, párizsi, illetve hollandiai hangversenyútjainak köszönhetően. Első amerikai vendégszereplésére 1927-ben került sor, a következő esztendőben a Szovjetunióban, majd 1929-ben Svájcban koncertezett. 1931-ben a francia Becsületrenddel tüntették ki. Magyarországon azonban 1930-tól kezdve hat éven át nem játszotta saját műveit; hazai és romániai körökből továbbra is érték soviniszta támadások. 1934-ben feladta zeneakadémiai tanári állását, innentől kezdve a Magyar Tudományos Akadémián népzenekutatóként dolgozott. Az intézményben 1936-ban tartotta meg székfoglaló előadását; ugyanebben az évben – utolsó gyűjtőútja alkalmával – török népzenét gyűjtött.

1939-től kezdve egyre erősebben foglalkoztatta az emigráció gondolata. Műveit már korábban külföldre menekítette, majd 1940 októberében feleségével együtt New Yorkba utazott. A nehéz anyagi körülményekkel küzdő Bartók a Columbia Egyetemen kapott állást, ahol népzene-lejegyzéssel foglalkozott. Egészsége egyre gyengült. Utolsó nyilvános koncertjére 1943 januárjában került sor; nem sokkal később szervezetében leukémiát diagnosztizáltak. Néhány megbízásnak – Concerto, Hegedű szólószonáta – még eleget tehetett, a III. zongoraversenyt és a Brácsaversenyt azonban már nem tudta befejezni. 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban.

Legismertebb művei

Színpadi művek: A kékszakállú herceg vára (1911), A fából faragott királyfi (1914-16), A csodálatos mandarin (1918-19, 1923)

Zenekari művek: „Kossuth” szimfóniai költemény (1903), Táncszvit (1923), I. zongoraverseny (1926), II. zongoraverseny (1930-31), Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936), Hegedűverseny (1937-38), Divertimento (1939), Concerto zenekarra (1943), III. zongoraverseny (1945, kiegészítette: Serly Tibor)

Vokális és vokális-zenekari művek: Cantata profana (1930), Négy szlovák népdal (1917), 27 egyneműkar (1935)

Kamaraművek: I. vonósnégyes (1907), II. vonósnégyes (19195-17), I. hegedű-zongoraszonáta (1921), II. hegedű-zongoraszonáta (1922), III. vonósnégyes (1927), I. rapszódia (1928), II. rapszódia (1929), IV. vonósnégyes (1928), 44 duó (1931), V. vonósnégyes (1934), Kontrasztok (1938), VI. vonósnégyes (1939)

Zongoraművek: Tizennégy zongoradarab (Tizennégy bagatell, 1908), Gyermekeknek (1908-9), Allegro barbaro (1911), Román népi táncok (1915), Szvit (1916), Improvizációk magyar parasztdalokra (1920), Szonáta (1926), Mikrokozmosz (1926, 1932-39)

Egyéb: Hegedű szólószonáta (1944)