Jácint

Sztárallűrök nélkül

2006.03.27. 00:00

Programkereső

"Nem akarok idő előtt kiégni, ezért iktattam be ezt a csendes évet. Így is több mint harminc koncertet adtam ." A Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége volt Maxim Vengerov, aki Beethoven Hegedűversenyét játszotta a Művészetek Palotájában. A harminckét éves, világszerte ismert orosz hegedűművész úgy látja, csak a nyitott és sokoldalú muzsikusoknak van esélyük arra, hogy fiatal közönséget is behozzanak a koncerttermekbe.

– A meghirdetett program szerint Sosztakovics Hegedűversenyét játszotta volna Budapesten, de aztán az utolsó pillanatban mégis inkább Beethoven Hegedűversenye mellett döntött. Miért volt szükség erre a változtatásra?

– Semmi bajom a Sosztakovics-concertóval, amit már sokszor játszottam, és nyilván még fogom is. Beethoven Hegedűversenyét viszont a közelmúltban vettem lemezre, az általam nagyon tisztelt Msztyiszlav Rosztropovics vezényletével, s ez olyan nagy élmény volt, hogy úgy döntöttem, ezen a tavaszon szeretném minél többször élőben is megszólaltatni. Úgy érzem, ennek a remekműnek a megtanulása mérföldkő a pályámon: Beethoven Hegedűversenye nemcsak virtuóz hangszertudást és muzikalitást követel az előadótól, hanem olyan érzékenységet és elmélyültséget is, ami ritka a zenetörténetben.

– Most Hamar Zsolt vezényletével, a Pannon Filharmonikusokkal játszotta a versenyművet. Milyen tapasztalatokat szerzett a pécsi együttesről?

– A két vezető budapesti szimfonikus zenekart, a Nemzeti Filharmonikusokat és a Fesztiválzenekart már eddig is nagyra becsültem, de a Pannon Filharmonikusokról korábban nem hallottam. Most viszont meggyőződtem arról, hogy nemzetközi mércével is elsőrangú zenekar, s annak is örülök, hogy 2010-ben Pécs lesz Európa egyik kulturális fővárosa, és új koncertterem is épül a városban. Biztos, hogy ez a zenekar további fejlődése szempontjából is komoly lehetőség.

– Több mint tíz éve járja a világot, de a tavalyi év a megszokottnál csendesebb volt – alig koncertezett. Mi volt ennek az oka?

– Nem akarok idő előtt kiégni, ezért tudatosan iktattam be az életembe ezt a csendesebb évet. Így is több mint harminc koncertet adtam, lemezt is készítettem, csak a hosszú turnék maradtak el. Az így felszabaduló idő egy részét tanulásra fordítottam: a kortárs improvizatív zenét, a dzsessz különböző kreatív irányzatait tanulmányoztam.

– Szeretne kilépni a klasszikus zene keretei közül?

– Egyáltalán nem. Az improvizációt viszont fontosnak tartom, mert úgy érzem, a rögtönzés hatására fantasztikus energiák szabadulhatnak fel egy előadóművészben. Erre a leírt kotta még akkor sem képes, ha egyébként remekműről van szó. Példaképem ebből a szempontból Niccolo Paganini, aki nemcsak virtuóz hegedűs és jó néhány bravúrdarab komponistája volt, hanem egyedülálló improvizációs képességgel is rendelkezett, és ezt nagyobb formátumú műveiben, például a mostanában sajnos ritkán játszott hegedűversenyeiben is kamatoztatni tudta.

– Néhány éve szakmai körökben azzal is meglepetést okozott, hogy megtanult brácsázni, és lemezre vette a 20. századi brit szerző, William Walton Brácsaversenyét. Vannak további tervei a mélyhegedűvel?

– Aki tud hegedülni, annak a brácsázás nem megoldhatatlan feladat, hiszen a két hangszer játéktechnikája között sok a hasonlóság. Az is igaz viszont, hogy hónapokig készültem erre a lemezfelvételre. A felkérés Benjamin Britten Hegedűversenyére szólt, én pedig úgy éreztem, hogy ehhez stilárisan nagyon jól illene Walton Brácsaversenye. A kiadó csodálkozott, hogy ezt is én akarom eljátszani, aztán megnyugodtak, mert megoldottam a feladatot. Nem valószínű, hogy a brácsa a jövőben meghatározó szerephez jutna a pályámon, de örülök, hogy kipróbáltam. Nem akarok a világjáró u
u hegedűs szerepében tetszelegni, akit semmi más nem érdekel, csak a saját hangszere. Meggyőződésem, hogy csak sztárallűrök nélküli, nyitott és sokoldalú muzsikusok tudják megállítani a koncertre járó közönség végzetes elöregedését. Én ilyen zenész szeretnék lenni.

– Ezért próbálkozik vezényléssel?

– Két és fél évig tanultam vezényelni ugyanazoktól a professzoroktól, akik egykor Valerij Gergievet és Jurij Tyemirkanovot is tanították. Nagyon komolyan vettem a karmesterséget, és időnként ma is vezényelek, főleg Mozartot és Beethovent. A karmesteri munkának sem a látványos része érdekel, hanem az, hogy újabb és újabb zenei rétegek, rejtett szépségek tárulnak fel általa.

Pályakép

Maxim Vengerov 1974-ben született Novoszibirszkben. Négyévesen kezdett hegedülni, tízévesen már nemzetközi versenyt nyert, tinédzserként Zakhar Bron mesteriskolájában tökéletesítette tudását. Később az amszterdami Concertgebouw Zenekar és a londoni BBC Filharmonikusok vendégszólistája volt. Lemezfelvételeit – exkluzív szerződéssel – az EMI-nek készíti. Saarbrückenben és Londonban tanít, világszerte tart mesterkurzusokat.