Orsolya

Nyílt nap a Zeneakadémián

2006.03.29. 00:00

Programkereső

Újra megnyílnak a Zeneakadémia kapui a nagyközönség előtt április 2-án, vasárnap délután. Vezetett túrák az épületben, zeneovi, képzőművészeti kiállítás, nyilvános kvartettpróba, és koncertek minden mennyiségben: ez a zakNAP_2006 címszavakban.
7de6a44d-dff6-487e-8cc7-5c72052672c9

Különös, de a Zeneakadémia megalapítását követően 129 évet kellett várni arra, hogy ne csak az esti koncertek erejéig nyíljanak meg az intézmény kapui. A 2004-es Budapesti Őszi Fesztivál kedvesen kaotikus programja, a Nyitott Kapuk Napja aztán megtörte a hagyományt, s azóta több ízben is bejárhatták az érdeklődők a zene szentélyét. Idén negyedszer nyílnak meg a Zeneakadémia kapui – ezúttal a Hild Örökjáradék program támogatásával –, s ahogy a tavalyi és tavaly előtti nyílt nap látogatói megszokhatták, nemcsak vezetett túrák lesznek az épületben, hanem koncertek is, minden mennyiségben: 10 teremben, 2 óra alatt, több mint 50 mű hangzik el zeneakadémisták előadásában a zenetörténet legnagyobb zeneszerzőinek legnagyobb művei éppúgy, mint kevésbé ismert szerzők méltatlanul elfeledett alkotásai.

A koncerteken túl a pihenni vágyók a 3. emelet XXXVII. termében belenézhetnek Káel Csaba nagysikerű Bánk Bán-filmjébe, a zenei műhelytitkok iránt érdeklődők az Accord Quartet nyilvános próbáját tekinthetik meg a 3. emelet XXI. termében, a Nagyteremben pedig a Halastó Kórus hangversenye lesz hallható délután 17:00-tól. Azok a szülők, vagy nagyszülők pedig, akik gyermeküket, unokájukat szívesen oltanák be végérvényesen zenével, a zakNAP ideje alatt a 2. emelet XVIII. termében működő Zeneoviban hagyhatják az apróságokat. A nyílt nap különlegessége lesz Dömötör László képzőművész kiállítása az 1. emeleti aulában.

A zakNAP_2006 fővédnöke dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora. A rendezvényre a belépés ingyenes.

A zakNAP_2006 részletes programja:
2006. április 2. vasárnap, 14:00-17:30

NAGYTEREM
15:30 és 16:30
Steve Reich: Vermont counterpoint - Földesi Péter (fuvola)
17:00 A Halastó kórus koncertje
vezényelnek: Halas Dóra, Tóth Árpád

KISTEREM
15:30 Liszt: 1. Mephisto-keringő - Németh András (zongora)
15:45 Liszt: 2. rapszódia, Villa d’este szökőkútjai, Erdőzsongás koncertetűd -Teleki Gergő (zongora)
16:15 Liszt: 123. Petrarca-szonett, Lidércfény-etűd, Sancta Dorothea - Lajkó István (zongora)
16:30 Liszt: h-moll szonáta - Teleki Gergő (zongora)

1. EMELETI AULA
15:45 Johann Sebastian Bach: C-dúr csellószvit - Keleti Zsófia (cselló)
16:30 Scarlatti, Chopin, De Falla – Antal Éva, Rajczy Ádám (gitár)

X. TEREM
15:30
Mozart: B-dúr szonáta, K. 333 – Birtalan Zsolt (zongora)
15:50 Mozart: Kvintett fúvósokra és zongorára, K. 452 - Duffek Mihály (fagott), Kováts Imre (kürt), Toyonaga Yoshie (klarinét), Kuwana Kazue (oboa), Saito Misako (zongora)
16:15 Mozart: F-dúr szonáta négy kézre, K. 497 - Németh András, Birtalan Zsolt (zongora)
16:40 Mozart: A-dúr klarinétverseny K. 622 - Galavics Gábor (klarinét), Lendvai Dalma (zongora)

VI. TEREM
15:30
Beethoven: g-moll csellószonáta, op.5 no. 2 - Teraoka Erika (cselló), Omi Hidetaka (zongora)
16:00 Beethoven: c-moll „Pathétique” szonáta, op.13 - Ogata Daisuke (zongora)
16:30 Beethoven: c-moll szonáta, op. 111. (1. tétel) - Asztalos Aliz (zongora)

XIV. TEREM
16:00
Schubert, Fauré, Obrados, Ravel, Dvořák, Bizet dalai – Szilárd Katalin (szoprán), Füzi Nóra (zongora)
16:30 Dohnányi és Schubert dalok – Szluka Lídia (szoprán), Ruczek Réka (zongora)

XXVI. TEREM
15:30
Bartók: Rapszódia, op.1; Két román tánc, op.8/a; Három burleszk, op.8/c – Lajkó István (zongora)
16:00 Bartók: Mikrokozmosz (darabok négy kézre) - Ruczek Réka, Mocsári Emma (zongora)
16:30 Bartók: Szonáta - Ogata Daisuke (zongora)
16:45 Bartók: Improvizációk, op.20 - Németh András (zongora)

XXIII. TEREM
15:30 Paul Hindemith: Hegedű-szonáta - Zsekov Mónika (hegedű), Mózes Tamara (zongora)
16:00 Francois Poulenc: Szextett - Nagy Edit (fuvola), Bartus Réka (oboa), Szendrey Dániel (kürt), Tóth Sára Rebeka (fagott), Tassonyi Zsolt (zongora), Rumy Balázs (klarinét)
16:15 Orbán György: Sonata Concertante - Galavics Gábor (klarinét), Mali Emese (zongora)
16:40 Darius Milhaud: Quartet – Szabó Réka (fuvola), Toyonaga Yoshie (klarinét), Kuwana, Kazue (oboa), Saito Misako (zongora)

XIX. TEREM
15:30 W.A. Mozart: D-dúr szonáta, K. 576 (1. tétel), Dohnányi Ernő: b-moll koncertetűd, op.28 no.4 - Gincsai Beáta (zongora)
15:45 Alekszandr Szkrjabin: cisz-moll etűd, op. 42, Asztalos Aliz: Grande Partita (részletek) - Asztalos Aliz (zongora)
16:00 Frédéric Chopin: cisz-moll scherzo Op.39 - Birtalan Zsolt (zongora)
16:15 Paul Hindemith: 2. szonáta, Dmitrij Sosztakovics: 3 prelúdium és fúga, Vajda János: Változatok - Mózes Tamara (zongora)

KUPOLATEREM
15:30 J. S. Bach: e-moll szonáta, BWV 1034; Jules A. Demerssemann: Bevezetés és variáció, op.7 - Ruczek Réka (zongora), Barsi Botond (fuvola)
16:00 Robert Schumann: Meseképek, op.113 - Teraoka Erika (cselló), Omi Hidetaka (zongora)
16:15 Robert Schumann: Andante és variáció két zongorára - Ruczek Réka, Mocsári Emma (zongora)
16:25 Claude Debussy: Csellószonáta - Keleti Zsófia (cselló), Kertész Judit (zongora)
16:40 Astor Piazzola: La muerte del angel Keleti Zsófia (cselló), Kerényi Dorka (hegedű), Kertész Judit (zongora)
16:45 Claude Debussy: Rapszódia - Rumy Balázs (klarinét), Hernádi Hilda (zongora)