Orsolya

Zene, ami öröm az ujjaknak is

2006.03.31. 00:00

Programkereső

Tegnap kezdődött a VII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál. A koncertsorozatot 1999-ben Pavlovits Dávid gitárművész, zeneszerző indította útjára. A négynapos rendezvény mára Magyarország legjelentősebb gitárfesztiváljává nőtte ki magát.

– Mi a fesztivál célja?

– A gitárművészet, a gitározás teljes spektrumát be szeretnénk mutatni. Rengeteg jó gitáros van a világon, akiket itthon egyáltalán nem vagy csak alig ismerünk. Ezért sincs állandó visszatérő vendégünk, a magyaroktól, Pusztai Antaltól és az alapítók közé tartozó Roth Edétől eltekintve.

– Miért nincs a gitárművészetnek egy olyan művésze, mint mondjuk a zongorának Vladimir Horowitz?

– Nagyon karakteres gitárosok vannak, olyanok, akik az említett pianistához hasonlóan forradalmasítják a technikát, a hangképzést. Inkább úgy fogalmaznék, nincs a gitárosok közt még egy Horowitzhoz fogható sztár. Ez annak is köszönhető, hogy a zongorista egyéniségeket a kultúrájuk is sztárrá teszi; a legjobb karmesterekkel dolgozhatnak együtt, az övék a legérdekesebb, legszélesebb repertoár, a nagy zeneszerzők – mint például Haydn vagy Bach – gitárra, illetve lantra írt műveit nem tartja a szakma az életmű legfontosabb részének. A gitáros általában autodidakta módon fejlődik. Erre a legjobb példa Segovia, akinek nem volt mestere. Az idei fellépők közt is van olyan, például a lengyel Marcin Dylla, aki a gitárművészek közt akkora névnek számít, mint a zongoristák közt mondjuk a nemrég Pesten játszó Szokolov. Bár a gitárosok ritkán játszanak nagy koncerttermekben, ő nemrég a Konzerthausban és a Musikvereinben adott koncertet.

– A gitár abból a szempontból különleges hangszer, hogy más műfajoknak, mint a könnyűzene vagy a dzsessz is bevett hangszere.

– Ezekről szólnak majd a gitárfesztivál kísérőprogramjai. Úgy tudnám szemléltetni a gitár helyzetét, hogy van egy nagy kör, ami a zene, ezen belül igen kicsi kör a komolyzene, és ezen belül is nagyon kicsi kör a gitárzene. A gitár szinte minden körhöz elér. Azért is fejlődik olyan dinamikusan, mert rengeteg hatás éri.

– A kortárs zene nem éppen a közönség kedvence. Nem félnek, hogy elitista lesz a rendezvény?

– A kortárs zene kezd átalakulni, már nem olyan ijesztő, felhasználóbarátabbá vált. Leo Browerre, az egyik legkiválóbb gitárra komponáló szerzőre egyaránt hatott a darmstadti iskola – hiszen Boulez-tól és Stockhausentől tanult – és a könnyebb műfajok is. Persze a gitárszerzők, akárcsak a többiek, elszigeteltek, mivel egy fuvolás például nem valószínű, hogy ismeri, hallgatja Brower műveit. Azoknak a szerzőknek a műveit, akik maguk is előadóművészek, jó játszani, ezek összhangban vannak a hangszerrel, olyasmit őriznek meg, ami a kortárs zenéből szinte teljesen eltűnt: a játék örömét, hogy ne legyen kínszenvedés eljátszani egy darabot, hogy öröm legyen az ujjaknak is végigcsinálni. Browerre és Ginasterára hatott a latin zene és a flamenco. A tavalyi flamenco-előadás például megtöltötte a szegedi egyetemi könyvtár előadótermét. Idén az El Macareno flamencoduó, egy andalúz együttes lép fel; ők a legnevesebb táncosokkal, énekesekkel dolgoztak már együtt.

– Kinek ajánlana a programból?

– Nagyon jók a magyarok az idén is: Pusztai Antal egy trióval, Dés László fiával és Hárs Endrével lép fel. És ajánlom a francia Jérémy Jouve estjét is, ő az egyik legnevesebb előadó. Jouve indiai zenét is tanult, ragákat is játszik. A gitárversenyre is érdemes odafigyelni, mert színvonalas versenyzők neveztek be.