Lukács

Csodadoktort!

2006.04.06. 00:00

Programkereső

A Tavaszi Fesztivál hivatalos zárókoncertjén – Daniele Gatti vezényletével – a Royal Philharmonic Orchestra adott hangversenyt. Rosszul kezdődött az este (helyesebben: nem kezdődött el), bombát kerestek az illetékes szakemberek. Nyilván egy elmebeteg szórakozott.

Aztán Gatti bejött, láthatóan nem jó lelkiállapotban. Erre rá is ment a koncert nyitószáma, a Figaro-nyitány. A zenekar hírnevéhez méltó módon szólt, de nem hírnevéhez méltón játszott. A folytatás – Stravinsky: Tűzmadár-szvit – már egyértelműen jelezte, hogy kiváló zenekar ül a pódiumon, Gatti értelmezése, vezénylése viszont nem ér fel a közelmúlt Tűzmadár-vendégjátékaihoz (Rattle, Salonen). Ennél azonban jóval bosszantóbb dolgok is történtek.

Körülbelül két perccel a Tűzmadár kezdete után (akkor, amikor a zenekar megpróbált szépen, halkan, érzékenyen játszani) az első sorok valamelyikében felállt egy fiatal hölgy, és tűsarkú cipőjében magabiztos, határozott kopogással végigvonult a Kongresszusi Központ parkettáján, és távozott. Nem csodálkoztam volna, ha a produkció hallatán a xilofonos látványosan széttépi a diplomáját. Utálom a „szőke nőkről ” szóló vicceket, de a hölgy bizony szőke volt, s ha véletlenül olvassa ezt a cikket, akkor üzenem, hogy szégyellje magát (kivéve, ha szülési fájdalmai voltak, ami karcsú derekát nézve azonban kevéssé valószínű).

Ám az atrocitások ezzel még korántsem értek véget. Ahogy 20 decibel alá esett a hangerő, irgalmatlan krahácsolásba és váladék-felszakítási manőverekbe kezdtek egy páran, nyilván azt gondolták, hogy a zeneszerző elrontott valamit, ugyanis itt nincs helye pianissimónak. Nem olcsó a jegy egy ilyen koncertre, az árából futná a legdrágább gyógyszerekre és egy belvárosi magánorvosra is, költsék arra! Egyébként gondolták volna, hogy a Tűzmadár szörnyfestő-harsonáit túl lehet harsogni papírzsebkendő és cukorkás zacskók zörgetésével? Arra kérek minden elmebeteget (telefonáló), hisztérikát (szőke nő) és tbc-st, hogy ne sürgölődjenek semmilyen koncert környékén, keressék fel inkább Despinát, a csodadoktort!

fd1994b8-f0fd-425a-afcf-e525553533b5

Ilyen körülmények között szinte váratlan volt, hogy a Tűzmadár végén azért csak éreztünk valamiféle emelkedést, de azt hiszem, ez inkább Stravinsky érdeme. A szünet után Sosztakovics V. szimfóniája hangzott el. Nem tudtam szabadulni egy régi Gatti-élményemtől, amely Mahler V. szimfóniájának CD-felvételéhez kapcsolódott – akkor úgy éreztem, hogy Gattinak nem áll jól Mahler. Úgy tűnik, Sosztakovicshoz több köze van. Valószínűleg az orosz komponista művei vezényléstechnikailag is könnyebbek (hosszú ostinátók, induló-ritmusok, egyszerű ritmusképletek, tá-titi, tá-titi, gyakori unisonók és világos hangszerelés), néha elégnek tűnik egy határozott indítás, és a gépezet forog magától. Megnyugtató magabiztossággal követték egymást a tételek, s a végén már kezdett volna kialakulni valamiféle sikerszerű tapsolás is, de Gatti jelezte, hogy neki elég volt. Hát, nekem se volt hangulatom maradni.