Ilona

Indulók

2006.04.19. 00:00

Programkereső

Klukon Edit és Ránki Dezső Beethoven összes négykezes művét előadta április 12-én este. Schubert négykezes művei között találhatunk olyanokat, amelyek viszonylag közel állnak e zenékhez, de a Grand Duót nem ilyennek ismertem. Így egyrészt kockázatosnak tűnt a koncert műsora – másrészt változatosnak.
b612c087-e76c-442d-870c-c63849305082

Hangnemi összeférhetetlenség miatt a Beethoven-műveket kissé lóugrásban hallhattuk: egy induló, egy szonáta, egy variációsorozat, két induló, végül a másik variációsorozat hangzott el. Mivel a szonáta is két tételes, és mivel az előadók nem jelezték egyértelműen, hol kérnek tapsot, a nem túl ismert műveket a közönség egyvelegként hallgatta végig, a tétel- vagy műszünetekben izgett-mozgott, tapsolt is meg nem is. Inkább bumfordian kedves zenék ezek, mackósan tréfásak, helyenként komolykodóan komolytalanok – kevés bennük a líraiság vagy a drámai fordulat ahhoz, hogy „egyéniségként” hassanak. Tehát bennük rejlik a szvitszerű előadás lehetősége. A hirtelen hangerőváltások, a két előadószólam közti „feleselgetések” különösen az op. 45-ös három indulóban sikerültek Ránkinak és Klukonnak úgy, hogy a közönség jókedvűen mosolygott: ezzel a Beethovennel ugyanis ritkán találkozhatunk. Előadásukban a feszes ritmika olyannyira dominált, hogy talán ettől is tűnhettek a művek kissé egyformának. Ettől függetlenül a Beethoven-félidő nemcsak lendületes volt: jókedvet árasztott, és ez mindenképp az előadókat dicséri.

Szünet után várhattuk a váltást, de mintha Schubert grandiózus négykezes művét is Beethoven írta volna. Klukon Edit és Ránki Dezső itt is elsősorban a ritmikai fegyelemből indult ki, elmaradtak a más előadásokban megszokott tempóváltások. Cserébe minden hangot kijátszottak, nem kenődtek össze a futamok. Mégis kissé egysíkúnak tűnt ez az értelmezés. Bár Joachim nagyzenekari hangszerelése alighanem nagy tévedés, attól még az eredeti, zongorás előadásban is helyes, ha minél több hangszer képződik meg. A dinamika sem tett lényeges különbséget forte és fortissimo közt, a pianók sokkal árnyaltabban szóltak – alapvetően mégis egy viszonylag hangos mezzofortében düböröghettünk végig az egész művön. Az utolsó hang hallatán arra gondoltam, ez az értelmezés is érvényes, ha szokatlan is. A második tételt például ritkán hallani ennyire világos szerkezetűnek, a harmadik hangsúlyeltolásait pedig ennyire jókedvűnek, tréfásnak – a negyedik tétel utolsó tremolója pedig ismét mosolyt csalt a hallgatóság arcára. S bár a taps közben sem volt az az érzésem, hogy a mű valamennyi kérdését sikerült megfejteni, Schubert zenéjében ez is benne rejlik: a megválaszolhatatlan kérdések sokasága. Érdemes és tanulságos tehát sokféleképp közelíteni. A Klukon-Ránki házaspár ezúttal nem a romantika, hanem a klasszicizmus, Beethoven irányából vezetett be minket a schuberti enigma rejtelmeibe.

(2006. április 12. 19:30 Zeneakadémia Nagyterme; Klukon Edit és Ránki Dezső négykezes zongoraestje; Beethoven: Három induló, op. 45; D-dúr szonáta, op. 6; D-dúr variációk négy kézre („Ich denke dein”), Woo 74; Nyolc variáció Waldstein gróf témájára, Woo 67; Schubert: C-dúr szonáta (Grand Duo), D 812)