Sámuel, Hajna

Megjelent Balázs János Liszt-lemeze

2006.04.19. 00:00

Programkereső

A Liszt Ferenc emlékére 2005-ben megrendezett pécsi Nemzetközi Zongoraverseny győztese, Balázs János új lemeze Works by Liszt címmel jelent meg.
6cc3ea3f-f2dc-4751-aa86-7557e7a316e5

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tavaly első alkalommal megrendezett versenyen első helyezést elért, akkor tizenhét éves zongorista jutalma volt az a lehetőség, hogy szólólemezt jelentethet meg. A fiatal művésznek azonban nem ez az első felvétele: 2005 novemberében már készített lemezt a BMC-nél.

Balázs János 1988. szeptember 19-én született Budapesten, zenész családban. Első tanára édesapja volt, majd a Járdányi Pál Zeneiskolában Hornyánszkyné Becht Erika irányításával folytatta zongoratanulmányait. Pár hónap tanulás után, kilenc évesen I. díjat és számos különdíjat nyert a Nyíregyházi Országos Zongoraversenyen, azóta kül- és belföldön egyaránt koncertezik.1998-ban meghívást kapott a grazi Fiatal Művészek Fesztiváljára.

2002-ben felvételt nyert a Zeneakadémia Kivételes Tehetségű Gyermekek Képzőjébe, ahol Keveházi Gyöngyi és Gulyás István irányításával tanul. Tizennégy éves korában a Zeneakadémia Nagytermében Liszt A-dúr zongoraversenyét adta elő a BM Duna Szimfonikus Zenekarral, Deák András vezényletével. 2004-ben megnyerte a Badenben megrendezett Cziffra György Zongoraversenyt, ahol ő volt a legfiatalabb résztvevő. A 2005-ös Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen első díjat nyert, s ezzel Magyarország legfiatalabb Liszt-versenygyőztese lett. Ezután meghívást kapott a soproni Liszt Ferenc Zongorafesztiválra, a Pécsi és Mosonmagyaróvári Zene Napokra, a csehországi Fréderic Chopin Fesztiválra, a Freiburgi Zenei Fesztiválra és a Bécsi Bösendorfer Fesztiválra, valamint fellépett a Zeneakadémia százharminc éves jubileumi gálakoncertjén.

2005-ben megnyerte a Nemzetközi Lions Zongoraversenyt. Részt vett Dmitry Baskhirov, Marian Lapsansky, Noel Flores, Martin Hughes, Frankl Péter, Jandó Jenő és Bogányi Gergely mesterkurzusain. Repertoárja igen széles: a barokk zenétől a romantikus zenén át a 20. századig terjed. 2006-ban 3Balázs néven édesapjával és öccsével koncerteznek bel- és külföldön. Számos tv-felvétel rögzítette játékát.