István, Vajk

Ízelítő a Nemzeti Filharmonikusok 2006-2007-es évadjából

2006.04.22. 00:00

Programkereső

Második évadjukat kezdik a Nemzeti Filharmonikusok – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár – szeptemberben a Művészetek Palotájában, ahová tavaly januárban költöztek be.

A 2006-2007-es szezonban két nagyzenekari bérletet hirdet a zenekar az immár Bartók Béla nevét viselő Nemzeti Hangversenyterembe: a Ferencsik-bérlet hat, a Klemperer-bérlet hét hangversenyből áll, s mindkettő sok izgalmas műsort tartogat. A Ferencsik-bérlet egy spanyol tematikájú esttel indul – a Kocsis Zoltán vezényelte koncerten közreműködik korunk egyik legünnepeltebb zongoraművésze, az 1991-es budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny győztese, a fehéroroszországi születésű Leonyid Kuzmin. Áprilisban egy másik világhírű muzsikus, a szibériai születésű Vadim Repin lép fel az NFZ-vel, Brahms Hegedűversenyének szólistájaként. Januárban ismét együtt látható és hallható Kocsis Zoltán és Ránki Dezső, aki Bartók I. zongoraversenyét szólaltatja meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral. Az est második részében pedig – a Budapest Bábszínházzal tavaly kezdődött sikeres együttműködésük folytatásaként – Stravinsky Petruskáját adják elő, bábelőadással kísérve.

A Klemperer-bérlet Mahler csodálatos III. szimfóniájával kezdődik, amelyet egy nagyszerű francia vendégkarmester, Jean-Claude Casadesus dirigál, akinek az NFZ-vel 2003 októberében, a Zeneakadémián adott koncertjére bizonyára sokan emlékeznek. Áprilisban első ízben vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Énekkart Schiff András – és rögtön a zeneirodalom egyik örökbecsű, nagyszabású művében, Bach Máté-passiójában. A bérlet júniusi záró hangversenyének különlegessége Eötvös Péter Brácsaversenyének előadása lesz, amelynek szólistája a hangszere egyik legkitűnőbb művészének tartott Kim Kashkashian, aki először 2002 tavaszán, Bartók Brácsaversenyében játszott a Kocsis Zoltán vezette NFZ-vel.

Mindkét bérlet vásárlói meghallgathatják a kiváló Szlovák Filharmonikusok hangversenyét is, ugyanis programjukat májusban kétszer, két egymást követő napon játsszák el. Az NFZ áprilisban lép fel Pozsonyban, s az évad során vendégszerepel még Berlinben, Bécsben, Genfben, Párizsban (a Salle Pleyelben), Amiens-ben, Luxemburgban, Linzben és Prágában. Az NFZ évtizedek óta a vidéken leggyakrabban koncertező fővárosi szimfonikus zenekar, amely hagyományaihoz híven idén az ország hét városában (Veszprém, Debrecen, Győr, Pécs, Szombathely, Nyíregyháza, Kecskemét) lép fel térítésmentesen. Az énekkar mintegy húsz alkalommal vendégszerepel országszerte.

372d6315-8ef4-437f-9308-f7f49c052db5

A következő szezonban is folytatódik az NFZ kamarazenei sorozata az MTA Dísztermében, amelynek keretében a zenekar tagjai lehetőséget kapnak arra, hogy az általuk szerkesztett és összeállított műsorban megcsillogtassák kamaramuzsikusi képességeiket. Ugyanott, az MTA Dísztermében várják a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című, az előző évadban roppant népszerűségnek örvendő gyerekbérletükkel, amelyben Dunai Tamás kalauzolásával három koncerten ismerkedhetnek meg kicsik és nagyobbak a vonós, a fúvós és az ütőhangszerekkel.

A bérletek, nyilvános árusítását május 2-án kezdik meg az ismert jegyirodákban, de a nagyközönség már április 29-én, szombaton is hozzájuthat a bérletekhez a Művészetek Palotájában: ekkor rendezik meg ugyanis – a tavalyi Nagy Művészeti Vasárnap sikerén felbuzdulva – a Nemzeti Filharmonikusok, a Ludwig Múzeum és a Nemzeti Táncszínház közös, Kikötő a művészetekhez elnevezésű összművészeti napját, amelyen mind a Művészetek Palotájában, mind az erre az alkalomra indított hajókon számos programmal várják az érdeklődőket.

A bérletekkel egy időben kerülnek forgalomba a jegyek a Nemzeti Filharmonikusok hagyományos nyári, martonvásári Beethoven-estjeire, melyeken (július 22-én, 29-én és augusztus 5-én) a komponista kilenc szimfóniája közül összesen öt hangzik el (az I., II., V., VII. és VIII.), emellett a zenekar egyik koncertmestere, Koppándi Jenő közreműködésével eljátsszák a D-dúr hegedűversenyt, Kocsis Zoltán vezényletével és a fiatal Fejérvári Zoltán szólójával pedig a G-dúr zongoraversenyt. Ugyanakkortól lehet jegyet váltani az zenekar és az énekkar – szintén két Beethoven-műből, a III. Leonóra nyitányból és a IX. szimfóniából összeállított – jótékonysági hangversenyére, melyet december 5-én rendeznek – immár másodízben – az UNICEF javára.