Ilona

Archív felvételek a BMC-től

2006.04.29. 00:00

Programkereső

Két izgalmas, nagyrészt archív felvételt jelentetett meg nemrég a Budapest Music Center. Az egyiken Simon Albert Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniáját dirigálja, a másikon a 70-es évek kortárs magyar szerzőinek közös művei hallhatók.

Schubert: VII. 'Nagy' C-dúr szimfónia, D 944
Előadó: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenekara
Vezényel: Simon Albert

"Simon Albert az 1950-es években tündökletes hangverseny- és opera-dirigensként lépett a magyar közönség elé. Fiatalon is több volt, mint ígéret: olyan tehetség és olyan színvonal-igény jelent meg vele a magyar zenekari életben, melynek bizton lehetett nagy jövőt jósolni. (...) Annak a nagy közép-európai hagyománynak volt kivételesen tehetséges és magas fokon kiművelt örököse és képviselője, melyet a legnagyobbaktól tanult meg. Olyan tanároktól, mint Weiner Leó, Constantin Silvestri, George Georgescu, olyan karmesterek próbáit figyelve közvetlen közelről, mint Erich Kleiber, Otto Klemperer (kinek meghívására később hónapokat töltött mellette Londonban), kiváló hangszerjátékosok, kamaraegyüttesek munkáját tanulmányozva (mégpedig úgy, ahogy azt másoktól is megkövetelte: nem „általában”, hanem tüzetesen, a legkisebb részletekig menően). (...) Különösen erős igénye és érzéke volt a hangzáskép tisztasága, áttetszősége, a zenei idő formaadó szerepe, a tagoló súlyok természetes elhelyezése, az élő hangszerhang, az arányosság, a zenekari transzparencia iránt." (Dobszay László)

f60e09f1-02c3-41e3-9741-04331022507e

A 70-es évek kortárs magyar szerzőinek közös művei
Előadó: Új Zenei Stúdió Kamaraegyüttes, Auer Vonósnégyes, Somogyi Vonósnégyes
Vezényel: Wilheim András

A CD programja:
Jeney Zoltán – Sáry László – Vidovszky László: Undisturbed (1974)
Dukay Barnabás: A változó Holdhoz – áldozati zene holdtölte idejére
Eötvös Péter – Jeney Zoltán – Kocsis Zoltán – Sáry László – Vidovszky László: Hommage a Kurtág (1975)

"Az ötlet, azt lehetne mondani, a levegőben volt. Egy térben, egyidejűleg megszólaltatni olyan zenei anyagokat, amelyek (már csak gyakorlati szempontból is) bizonyos előzetes megkötéssel, de egymástól mégis függetlenül, külön elveket követve íródtak: éppen a hatvanas-hetvenes évek fordulóján vetődött fel aktuális problémaként.

(...) Több szerző közös kompozíciója: kihívás, lehetőség, próbatétel. S nem csupán technikai szempontból; legalább ennyire fontos, hogy ahhoz, hogy ilyen mű létrejöhessen, alapvető szemléletváltásra van szükség. Óhatatlanul csökken ugyanis az egyéniség szerepe, felismerhetősége, elkülöníthetősége; nyilvánvaló az is, hogy zárt szerkezetű, – régi, normatív esztétikák szerint – egységes mű nem születhet. (...) Mindenképp el kell fogadni, hogy bizonyos mozzanatok kioltják egymást, élességük tompul, strukturális összefüggéseik rejtve maradnak; ám ugyanakkor egy ellenkező irányú folyamat kezdődik: diszparát elemek hasonulni kezdenek egymáshoz, nem várt új összefüggések teremtődnek hangzó események között; hadd éljünk most egy akkorában még ismeretlen szóval: a szinergia zenei eszközökkel is megvalósulhat.” (Wilheim András)