Cecília

Kocsis, Kocsis, Kocsis

2006.05.02. 00:00

Programkereső

"Egyvalamit tiltott meg nekem Gőz László, a BMC vezetője, hogy elmondjam: ezt a koncertet az ő tiszteletére celebrálom" - nyitotta meg Kocsis Zoltán a BMC lemezkiadó március 28-i klasszikus zenei lemezbemutató estjét.

Azt is megtudtuk Kocsistól, hogy Gőz László csupán annyit kért, a koncerten hangozzék el Mozart "kis" g-moll szimfóniája (K. 183), amit a Nemzeti Filharmonikusok a BMC-nél rögzítettek tavaly. Ha már g-moll, legyen g-moll, gondolhatta Kocsis, s a koncert második felében Mozart szimfóniája mellé szerkesztette Haydn csodálatos g-moll zongoraszonátáját (Hob. XVI:44), így nemcsak karmesterként hallhattuk-láthattuk, hanem zongoristaként is, s ha már szerepkörhalmozás, legyen szerepkörhalmozás: miért is ne mutatkozhatna be Kocsis hangszerelőként is, és a koncert első felét a legkülönfélébb darabok átirataival népesítette be.

Rosszindulatú olvasatban ez a műsor-összeállítás nyilván értelmezhető egyszerű megalomán gesztusként - Kocsis átír, Kocsis zongorázik, Kocsis vezényel -, ebben az esetben azonban ez a fajta megalománia megalapozott, mégpedig mélyen és zeneileg. Mert soha olyan élményt nem jelentett számomra Schönberg 1909-es zongoradarabja (op.11, no.2), mint Kocsis kamarazenei átiratában. De éppígy, Chopin Esz-dúr noktürnjének (op.55, no.2) varázslatos polifóniája sem rajzolódott ki számomra soha ilyen egyértelműen, mint a fuvola és az angolkürt hárfakíséretes kettősében. A többi átirat - Ravel, Debussy és Johann Strauss könnyebb zenéiből - inkább afféle klasszikus zenei jam-sessionként funkcionált, és a Nemzeti Filharmonikusok különféle felállásban játszó kitűnő zenészei, úgy tűnt, nem idegenkedtek az efféle örömzenéléstől.

És hogy Kocsis zongoristaként és karmesterként is dominálta a koncert g-mollba fordult második felét, az megint csak zenei értelmet nyert: hiszen ritkán hallani egy koncerten ezt a két, nagyjából egy időben keletkezett g-moll művet, és Kocsis tökéletesen rávilágított arra az alapvető különbségre, ami a zeneszerzőként már beérkezett Haydn és a kamaszkorából éppen kifelé tartó Mozart zenéjét megkülönbözteti. Haydn szonátájában Kocsis elbabrált az egyes motívumokkal, játszott velük, mint egy intellektuális puzzle elemeivel, lenyűgöző visszafogottsággal kezelte az időt, hogy aztán a karmesteri dobogóról a taps elcsitulását alig megvárva vesse magát bele Mozart egyik legenergikusabb zenéjébe, ebbe a csupa tűz, csupa feszültség, csupa szenvedély szimfóniába.