Jolán

Nemmers Zeneszerzői Díjat nyert Oliver Knussen

2006.05.04. 00:00

Programkereső

A brit zeneszerzőnek a chicagói Northwestern University School of Music 100,000 dollár értékű Michael Ludwig Nemmers díját ítélték oda. A zsűri Knussen változatos szerzeményeit, azok zenei hatását, valamint karmesteri és oktatói munkásságát ismerte el.
e8e4dccf-f1a7-408e-881b-4b3d6aca4538

A kétévente átadott díjat 2004-ben alapították klasszikus zenei komponisták számára, akkor John Adams különböző stílusokat ötvöző műveit honorálta a háromtagú zsűri. A pénzdíj mellett a zeneszerző egy művét bemutatja a Chicagói Szimfonikus Zenekar, Knussen egyik szerzeményét a 2007/8-as szezonban fogják játszani.

Oliver Knussen 1952-ben Glasgowban született, majd Londonba költözött, ahol édesapja a Londoni Szimfonikus Zenekar bőgő szólamvezetője volt. 16 évesen már vezényelte a zenekart, saját I. Szimfóniáját adták elő. John Lambertnél kezdett zeneszerzést tanulni, majd a bostoni Tanglewood Music Centerben Gunther Schullernél folytatta tanulmányait. II. Szimfóniája 1971-ben Margaret Grant Díjat nyert, III. Szimfóniáját Európában és Amerikában számos alkalommal játszották, többek közt Vladimir Ashkenazy, Andrew Davis, André Previn, Simon Rattle, Esa Pekka-Salonen és Gunther Schuller vezényletével.

A nyolcvanas években Nagy-Britanniába visszatérve írta meg két operáját, "Where the Wild Things Are" és "Higglety Pigglety Pop" címmel, amik révén a kortárs brit zeneirodalom egyik vezető alakjává vált. Az Aldeburgh-i Fesztivál művészeti vezetését 1983-tól másfél évtizeden át látta el, vendégkarmesterként közreműködött többek közt a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekaránál, a Skót Kamarazenekarnál és a BBC Szimfonikus Zenekarnál. 1995-ben a Deutsche Gramophonnal szintén karmesterként kötött exkluzív szerződést 20. századi művek, köztük saját szerzeményeinek felvételéről.