Emma

Nincs hitelük már a szavaiknak

2006.05.19. 00:00

Programkereső

"Ha sokáig tart a cirkusz, lassan elfogy az Operaház. Abba kéne hagyni, amíg nem késő” - mondja Vidnyánszky Attila a ma este színrekerülő Mesterdalnokok rendezője. A neves színházi szakemberrel Wagnerről, a beregszászi Illyés Gyula színház debreceni meneküléséről és a 60 ezer forintos "luxusfizetésekről” beszélgettünk.

"Úgy lettem a Magyar Állami Operaház főrendezője, hogy életem első operáját rendeztem meg itt, a Jenufát. Aztán Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-je után most Wagner Nürnbergi mesterdalnokokját viszem színre” - kezdi a Vidnyánszky Attila rendező, majd úgy folytataja: "Most értem meg Meyerholdot, amikor arra kérdésre, hogy miért nem ír rendezési tankönyvet, azt válaszolta: minek, aki elolvassa egy opera partitúráját, mindent megtud a rendezésről. Ezt magam is bizonyíthatom, Wagner különösen jó mesterkurzus volt számomra." Aki ismeri a művész prózai rendezéseit, tudja, Vidnyánszkynál a zene épp annyira formálója az előadásnak, mint a szöveg. Sőt! Néhány rendezése esetében előbb van meg a zenei világ, mint az irodalmi szöveg. Ilyen volt nemrégiben az Új Színházban bemutatott Line Knutzon: Közeleg az idő című darabja. "A kisebbik fiamtól kaptam egy Bobby Mc Ferren cd-t és azt éreztem: de szeretnék ebben a zenei világba fürdeni másfél hónapig! S a zenéhez találtam meg az irodalmi anyagot. Jó pihenés volt ez a rendezés a beregszászi Három nővér után" - teszi hozzá a rendező. Most megint költözik, ezúttal Debrecenbe, hiszen az itteni színház művészeti vezetője lett nemrégiben. Csányi Jánossal együtt pályázatukban azt vállalták, hogy megerősítik a Debrecenben nagy hagyományokkal rendelkező operajátszást. Az első saját produkciójuk Szergej Maszlobojscsikov által rendezett Tosca lesz. Az első prózai előadás pedig Szőcs Géza Liberté című darabja lesz október 23-án: "ezzel a rendezéssel debütálok Debrecenben." - fűzi hozzá a művész. A filmváltozat nyáron készül el. "Minden éveben szeretnénk egy-egy nagy totális színházi megnyilvánulást létrehozni, amiből film is készül majd" - mondja Vidnyánszky. "Kiss Csaba és Háy János is ír számunkra egy-egy darabot. Balázs Zoltán, Árkosi Árpád és a világhírű orosz rendező Rizsakov is dolgozik majd Debrecenben. Egy olasz színházzal együtt az Aidát mutajuk be, végül pedig levezetésképp én rendezezek egy Csárdáskirálynőt" - sorolja a grandiózus terveket Vidnyánszky. "Jól belehúztunk" - mondja nevetve. Mi pedig a beregszászi színházra terejük a szót. "Átcsoportosítást hajtottunk végre" - mondja a beregszászi színházat megalapító művész. Fő erőinket, öt színészt, státuszba vettünk Debrecenben. Ezzel az ő egzisztenciájuk biztosított, legalább is a tízezer forintnyi ukrán fizetésekhez képest. Annak a tucatnyi művésznek pedig, akik otthon maradtak, el kell hinniük, hogy életképesek magukban is. Persze nem lesznek egyedül, játszák a 14 darabból álló repertoárt, amelyre haza tudnak menni a Debrecenbe került színészek is. A téli időszakban pedig áthozok Debrecenbe beregszászi előadásokat. Ez a legnehezebb időszak. Nem tudjuk fűteni a helyiségeinket, november-decemberre elfogynak az ukrán fizetések, és január-februárban még nem érkeznek meg a magyar támogatások sem. Télen a fesztiválok sem kínálnak menekülési útvonalat." Valóban úgy hangik, mint egy haditerv, s hogy tovább vigyük a hasonlatot megkockáztatjuk, hogy akár visszavonalásnak is nevezhetjük debreceni direktorságát? "Tíz éve járom az aktuális kulturális minisztereket. Könyörgök nekik, adjanak 30-50 millió forintot, hogy életben maradjunk. (Ötvenből már dőzsölhetnénk is, hatvenezres fizetésekkel és négy bemutatóval.) De nem került rá soha ennyi, a fele sem. Pedig sem én, sem a beregszászi színészek, sem helyi közösség "nem felelős" a színház létrejöttéért. A politika találta ki 1992-ben. A magyar kül- és kultúrpolitika demonstrálni akarta, mennyire törődik a határon túli magyarokkal, az Ukránok pedig azt, hogy milyen jól bánnak velünk. Minket a politika talált ki, aztán magunkra hagyott. Szóval nevezheti visszavonulásnak, de meg is értheti, hogy kissé elfáradtam. Egyébként azt ígértem magamnak, hogy Debrecen mellett nem nagyon vállalok más megbízást."

Kellene egy koncepció

Nagyon csendben vált meg főrendezői poziciójától még tavaly nyáron Vidnyánszky Attila. Amikor az okairól az okairól kérdeztük, azt válaszolta: "Mert nem szeretem a balhét. Nem szívesen szólalok meg az Operaház belső ügyeiről sem. S nem magam miatt, hanem az opera miatt vagyok óvatos. Ebben a végletesen széttagolt világunkban mindennek szónak politikai jelentést, elkötelezettséget akarnak tulajdonítani. Kár lenne, ha politikai harcok áldozata lenne az ház. Vége a kampánynak, le kellene ülni a kultusztárca vezetőjének azokkal az emberekekel, akik értenek hozzá, és ki kellene dolgozni egy koncepciót az opera működésére. Mert most nincs koncepció, s a pályázat kiírásakor sem volt. Azt ugye nem nevezhetjük szakmai koncepciónak, hogy egymilliárdból kevesebből kell operaházat csinálni? Ha modernizációt akarnak, ahhoz pénz kell, mindenhol a világon így van. Ha sokáig tart ez a cirkusz, a legkiválóbb művészek elhagyják a házat és az országot. Pedig megerősödni látszott már egy olyan magánénekesi kar, akiknek bár volna külföldi piacuk, mégis lenyugodtak, és a magyar operaházban gondolkodtak. De vészesen fogynak. Legutóbb, épp ennek a produkciónak a próbái alatt távozott egyikük Németországba. Széthullik magától az Operház, ha nem áll helyre a biztonság." Képes a jelenlegi vezetés erre? - kérdezzük a rendezőt. "Azt hiszem nem. Olyan negatív hangulat van körülöttük, hogy nincs hitelük már a szavaiknak és tetteiknek." - hangzik a válasz.