István, Vajk

A King’s Singers budapesti hangversenye

2006.07.17. 00:00

Programkereső

Egyfolytában egy mondat járt a fejemben a King’s Singers szerda esti koncertjén. Egy elszólás, amely állítólag a legendás énekegyüttes egyik tagjától származik: ha a cambridge-i King’s College-ből – vagyis az eredeti együttes Alma Materéből – találomra kiválasztanánk 5-6 embert, ők ugyanilyen jól elénekelnék ezeket a műveket.
541df0e7-a4ba-4416-824e-eb395eeeaa96

Ha ez valóban így van, akkor azt hiszem, jobb, ha elfelejtjük a magyarok zenei tehetségéről és ezen belül is a magyar énekkari kultúráról szóló sztereotípiákat, és végre megértjük, hogy a magyar énekeskultúráért tenni is kellene már valamit idehaza. Mit is tanulhattunk a King’s Singers koncertjéből? Két, számomra nagyon rokonszenves tulajdonságot: az egymásra figyelést és egyfajta törekvést az elfogulatlanságra.

Az elfogulatlanságot a műsor összeállítása tükrözte. Jó ízléssel keverték ki a komoly és a könnyed repertoár arányait. Az első, „komoly” részben Gesualdo 1611-ben publikált Nagycsütörtöki responzóriumainak tételeit felváltva adták elő Stravinsky háromszázharminchét évvel későbbi Miséjének tételeivel és két rövid egyházi kórusművével, az Ave Mariával és a Pater Nosterrel. Bár manapság nem tűnik teljesen szokatlannak egy efféle párosítás, az eredmény nem bombabiztos. A hatalmas templom, a Szent István Bazilika visszhangos, egységesítő és kissé színtelenítő akusztikájában Gesualdo és Stravinsky zenei világainak váltakoztatása azonban színesítően hatott. Maga Stravinsky nyilatkozta valamikor, hogy Miséje metsző hidegségű zene, melynek nyelvezete közvetlenül szól a lélekhez. Nos, ez a „hideg” zene meggyőző ellenpontot alkot Gesualdo meghökkentő és érzéki kromatikájával, még akkor is, ha nem lehetett ideálisan érzékelni és élvezni Gesualdo hullámvasútszerű hagnemváltásait a Bazilika kupolája alatt kavargó hangtömegekből kivonva. A Stravinsky-mise tételeiben fiatal magyar fúvósokból álló kamarazenekar működött közre, méltó partnerként, bár az előbb említett akusztikai okok miatt szólamaik nem hordozhatták azt a szikár szépséget, amelyet Stravinsky ellenpontjai nyújtanak.

A koncert második felét könnyedebb hangvételű, igen hangulatos posztromantikus angol kórusművekkel kezdte a King’s Singers – olyan szerzők műveivel, akik a második angol zenei reneszánsz kiemelkedő alakjai voltak, és akiket, előnevükből ítélve, nagy becsben tartanak Angliában: Sir Charles Villiers Stanford és Sir Hubert Parry. És ők nem csak zeneszerzők voltak, hanem jelentős szerepet játszottak az angol zenei élet újjáélesztésében is a 19–20. század fordulóján. A King’s Singers műsorát spirituálék, angol népdalföldolgozások és egy film betétdala zárta, sőt, az együttes tagjai ráadásként a koncertet szervező, 10 éves évfordulóját ünneplő magyar menedzserirodát és vezetőjét is felköszöntötték egy könnyed hangvételű, kedves dallal, a Danny Boy-jal.

A figyelmesség és a szeretet persze nem csak ezt a gesztust jellemezte, hanem magát az éneklést. Rögtön szögezzük le: nem született énekesekről van szó. Van, aki az együttes tagjai közül jogot, van, aki teológiát végzett az egyetemen. De hatan együtt egy szinte meghaladhatatlan hangzásideált képviselnek. És önmagában nem az intonáció, nem a hangképzés, és nem is a hangok megformálására való összpontosítás révén, hanem az egymásra figyeléssel érik el ezt a minőséget. A legtöbb harmónia pianissimóban is olyan tökéletesen hangzik, mintha egyetlen hang énekelné vagy egyetlen hangszer játszaná, bár nem tudnám megmondani, milyen hangszer. Mégsem steril a hangzás, hanem van színe, amelyet az énekesek egyéniségei mintáznak meg. Milyen életszerű volt az a feszültség, amelyet a Stravinsky-mise Sanctusának egyik nyaktörő felrakásában hallottunk az énekesektől! A harmóniák hol érdesen zengnek, hol pedig édesen elomlanak. Az angolok énekét hallgatni mélyen érzéki élvezetet nyújt. Ennek a zenei gondolkodásnak persze megvan a fonákja is: a hangok megformálására való koncentrálás néha akadályozza a zenei szerkezet rugalmas és könnyed megmutatását, a formarészek és karakterek világos elválasztását vagy egybefogását. Ezt a megjegyzést persze csak a dicséretek ellenpontjaként érdemes elmondani, a helyszín minden bizonnyal kényszerű választásával egyetemben. Ami utóbbit illeti, kár, hogy a Zeneakadémia csodálatos akusztikájú Nagytermében idén júliusban és augusztusban nem tartanak koncerteket; az is biztosan megtelt volna, mint szerda este a Bazilika, ahol szinte egy szabad hely nem maradt, még pótszékeken sem!

Közönség is van tehát bőven – már csak a magyar King’s Singerseket hiányolom a koncertpódiumokról. Meg persze sokat hallgatnám az igazit is, akik hál’ Istennek szeretnek Pestre visszajönni.

(2006. július 12. 19:30 Szent István Bazilika; A King's Singers koncertje; Gesualdo: In Monte Oliveti (a Nagycsütörtöki responzóriumokból); Stravinsky: Kyrie, Gloria (a Miséből); Gesualdo: Ecce vidimus (a Nagycsütörtöki responzóriumokból); Stravinsky: Credo (a Miséből); Ave Maria; Gesualdo: Una hora (a Nagycsütörtöki responzóriumokból); Stravinsky: Pater noster; Sanctus – Benedictus (a Miséből); Gesualdo: Seniores populi (a Nagycsütörtöki responzóriumokból); Stravinsky: Agnus Dei (a Miséből); Viktoriánus kori angol kórusművek; „Songs of Hope and Faith” – spirituálék és népdalfeldolgozások; km.: David Hurley, Robin Tyson, Paul Phoenix, Philip Lawson, Christopher Gabbitas, Stephen Connolly (ének), Salvi Nóra, Erős József (oboa), László Rita (angolkürt), Jankó Attila, Horváth Vilmos (fagott), Bakó Levente, Tarkó Tamás (trombita), Lugosi Róbert, Kelemen Lajos, Zakó Norbert (harsona)