Lukács

Mi a lényeg?

2006.08.15. 00:00

Programkereső

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek. Nem is olyan nehéz. Thomas Quasthoff énekli a Téli utazást, Schubert dalciklusát, az ember könnyes szemmel nézi a pici, torz végtagokkal született énekest, hangja van, ez nem vitás.

De mégsem sorsfordító az előadás, vannak érzékenyebb, mélyebb, okosabb, teljesebb Winterreisék. És nem lehet mindent a kísérőre, Daniel Barenboimra kenni, bár kétségtelen, hogy a zongorázásban több az ötlet, mint az igazság, ha hatásról van szó, Barenboim odateszi, úgy morognak a láncra vert kutyák a zongorában, ahogy csak kell, de időnként csak verklizés folyik: Barenboim nézi a kottát, és játssza, amit kell.

Nem tehet róla, de ő nem igazi kísérő, nem képes hangról hangra kidolgozni a műveket, se ideje, se kedve nincs hozzá, és szüksége se nagyon, nem a Winterreise az a mű, amelyben teljes muzsikusi mivoltában meg kell mutatkoznia, hiszen azt muzsikál, amit akar, az operától a kamarazenéig, Bachtól Bartókig, szimfóniáktól tangókig. Profi muzsikus, jó muzsikus, de nem az életéért játszik.

Quasthoff persze az életéért énekel, megszenvedett azért, hogy fölléphessen a nyilvánosság előtt, és nem is akárhol, a DVD-n épp a Berlini Filharmónia épületében, telt ház előtt. Csak ez nem elég. Szép a hang, mégis egy idő után a néző nem figyel, jönnek-mennek a dalok, Barenboim hibátlan érzékkel dönti el, hogy mennyi szünet elég, és mennyi szükséges két szám között, mikor kell szuszszanni, és mikor továbblépni a magaslatról a még nagyobb magaslatra, ennek ellenére a monotónia megüli az előadást. Quasthoff mindent a lehető legszebben énekel el, simán, egyenletesen, visszafogottan. A purista lassan lázadozni kezd: Quasthoffban nem, vagy nem csak a muzsikust szeretjük, hanem a küzdelmet, a kilátástalannak látszó sorsot, érzékeny és együttérző önmagunkat. Mondjuk ki: Quasthoff is csak egy Bocelli. Német Bocelli, nem az O sole miót énekli, hanem a Hársfát, de változtat ez valamit?

A furcsa az, hogy változtat. Mert ha sikerül a puristát egy pillanatra elhallgattatni, akkor föl lehet tenni neki a kérdést: mi a Téli utazás lényege? Mit kell átélnünk? Amit látunk. Magányt, kivetettséget, borzongást és viszolygást, reménytelenséget. Amikor Thomas Quasthoff a maga életét eszköznek használja, hogy megtámogassa vele a leginkább színpadi, leginkább monodrámai dalciklust, akkor hol a csalás? Azt érezzük, hogy most az énekessel megtesszük azt, amit a költő Wilhelm Müllerrel és a zeneszerző Franz Schuberttel elmulasztottak az elődök, szeretjük és tiszteljük, megfogjuk a beteg kezét. Jó, nem jutunk így közelebb a mi Schubertjeinkhez, a kortárs elhagyottakhoz, de talán valamit megértettünk a régiből. És a közönségnek az a dolga, hogy a zsenik után járjon, néhány száz év késéssel.

Schubert: Winterreise, Deutsche Grammophon DVD (2006)