Sámuel, Hajna

Zenés turizmus Budapesten

2006.08.17. 00:00

Programkereső

Mit tegyen a magyar ember a francia barátaival, ha azok "Hello tourist" funkcióban töltenek nála tíz napot augusztus elején Budapesten?

Kínálja meg őket gulással Budán, rétessel Pesten, lángossal Szentendrén, mutassa meg nekik a Parlamentet, ezen kívül pedig, mivel zeneileg magasan képzett kedves ismerősökről van szó, vigye el őket az Operába idegenvezetésre, aztán az Operafesztivál néhány előadására, valamint – hagyományőrző, népies eseményként – a Vajdahunyad várába, a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjére.

Az Operában minden nap három és négy órakor indul idegenvezetés magyar, angol, német, spanyol, olasz és francia nyelveken. Az épület párját ritkítja, az idegenvezető felkészült és jó a humorérzéke. A múzeumpénztárosok, az országházi őrök és bolti eladók valamennyi idegen nyelvvel szemben kifejtett masszív és büszke ellenállása után üdítően hatott az operaházi kalauzoló, aki tökéletes kiejtéssel beszélt franciául.

Az Operafesztivál nyitógáláján Herczenik Anna bűvölt el bennünket kifinomult énektechnikájával a Bajazzók Madárdalában, majd később úgy éreztük, Anatolij Fokanov rajongótáborának lettünk oszlopos tagjai. A Toscában meggyőző Scarpia, az Otellóban hiteles Jago volt az augusztus 4-i és 10-i előadásokon. Megbízható, pontos énekes, színészi játékával pedig egyedül is képes volt betölteni az Operaház hatalmas színpadát. Méltó partnerre talált a Kovácsházi István megformálta Cavaradossiban, az Otellót éneklő Patrick Raftery bariton szerepekben is kipróbált hangja viszont inkább mélyebb fekvésű szerepekre érdemesítette volna őt. Puccini darabjának forróvérű női címszerepében Rálik Szilviát hallhattuk, a szelíd, angyali Desdemona pedig Sümegi Eszter volt. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának gordonkaszólama szép perceket szerzett a publikumnak mindkét opera csellószólóiban.

Mondják, hogy az első és második hegedűsöknek sokszor nem csak a játszanivalójuk, hanem a hozzáállásuk is más. Egyszerűen eltérő lelki viszonyulás szükséges a két feladathoz. Hát még mekkora a különbség a szólista és tuttista nézőpont között! Mi történik, ha egymás mellé ültetünk több mint száz ragyogó vonósszólistát, és megkérjük őket, hogy zenekarként funkcionáljanak? Az esetek nagy többségében nem sok jó.

2269cf3e-55a3-4c07-86f5-8961ef51caaf

Persze azért vannak kivételek. A 100 Tagú Cigányzenekar Vajdahunyad várbeli augusztusi fellépése alapvetően nem erősítette az előbbi, némileg sztereotip, de mint ilyen, némi alapot is tartalmazó bekezdés igazságtartalmát. A legkiemelkedőbb pillanatok mégis a szólókban rejlettek. Fergetegesek voltak például Ökrös Oszkár cimbalomfutamai, amelyek teljesen lázba hozták a hangverseny javarészt külföldiekből álló közönségét. Akár egy jazzkoncerten, a 100 Tagú Cigányzenekar előadásán is külön tapsot kapott minden egyes szólóállás. Lehengerlő volt az estét záró Pacsirta című darab, ahol az együttes több prímása is megcsicseregtette hegedűjét egymással rivalizálva. A "madárházat" akkora éljenzés fogadta, hogy a zenekar nem hagyhatta el a színpadot ráadás nélkül.

Egy ilyen hangulatú hangverseny az embernek eszébe jut: milyen kár, hogy a koncertszínpadra applikált cigányzene mellett egyre inkább eltűnőben vannak azok az éttermek, ahol az asztal mellett is elhúzzák a nótánkat. Habár ez a hungarikum mindig is nagy idegenforgalmi vonzerőt jelentett, a legtöbb helyen ma már jazz vagy gépzene a "köret" a pörkölt, töltött káposzta, pirospaprika és kovászos uborka mellé. A zenei élet terén azonban szerencsére elmondhatjuk, még így sincsen uborkaszezon.