Sámuel, Hajna

Rendhagyó beszámoló a 22. Soproni Régi Zenei Napokról

2006.08.25. 00:00

Programkereső

Miért rendhagyó? Először azért, mert a Fidelio augusztus elején kért meg, hogy írjak a jó egy hónappal korábban véget ért fesztiválról, másodszor azért, mert nem muzsikus, hanem egyszerű „mezei” zenebolond írja, harmadszor azért, mert aki írja, a végletekig elfogult mind a rendezvény, mind sok közreműködő iránt.

Előbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyetlen évet sem hagytam ki: '84-ben a társrendező Hungaroton képviselőjeként ott bábáskodtam a születésnél, sok éve pedig mint a szerkesztőbizottság tagja próbálok használni valamit, de ott voltam és ott lennék akkor is, ha semmi „hivatalos” dolgom nem lenne. A fellépő művészek közül sokaknak voltam, szerencsémre, munkatársa, többeket pedig azóta is talán a barátaimnak mondhatok. A tárgyra!

Schola Hungarica

Az idei fesztivál jó csillagzat alatt kezdődött: a Schola Hungarica adott koncertet a Szent Mihály templomban. Minden elemében professzionális előadást hallottunk a műsorismertetéstől a két ráadásig. Dobszay László szabatos magyar mondatokban fogalmazott rövid, informatív bevezetőjét jól szerkesztett, változatos program követte (15. illetve 16. századi pozsonyi kéziratokból származó, Szent Márton és Szent Mihály ünnepeihez kapcsolódó gregorián, illetve többszólamú tételek követték egymást). Az ember csak ámul, hogy a két karvezető hány kórusnemzedéket nevelt fel emberöltőnyi munkássága alatt, és milyen varázslatos eredménnyel; tiszta, pontos, átélt éneket hallottunk a Szent Mihály késő-gótikus terében. (Még azt sem kellett „beszámítanunk”, hogy a kórus a forró délutánt Pannonhalma és Sopron között egy légkondi nélküli buszban töltötte.) Kedves ötlet volt, hogy az egyik ráadásban Szendrei Janka a „fiúkat”, a másikban Dobszay a „lányokat” dirigálta.

Barthold Kuijken és a Tomasini Vonósnégyes

A két házaspár (Rácz Erzsébet és Paulik László, Posvanecz Éva és Máté Balázs) alkotta kvartett tagjait főiskolás koruk óta ismerem: még jóformán gyerekként játszottak a Hungaroton régizenei produkcióiban. Azóta szólista-, kamarazenész- vagy éppen koncertmesteri minőségükben is sok nagyszerű muzsikálást hallottam tőlük. Ez az este azonban nekem „nem jött össze”, de ez nem az ő hibájuk, hanem a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ klímaberendezéséé – és az enyém. Már hangoltak, amikor feltűnt, hogy a klíma rémesen gurgulázik – nem úgy, mint a Schola buszában. Kióvakodtam, abban a reményben, hogy elintézem a dolgot, de kiderült, a művészek kérték, hogy járjon a szerkentyű félgőzzel, mert féltek, hogy a hőségben lehangolódnak a hangszerek. Persze lemaradtam az első számról, utána pedig, ha a hangszerek nem is, de én lehangolódtam. Ez az este a kutyáké, gondoltam, és jófajta soproni zöld veltelinibe fojtottam bánatomat. (Műsor: Mozart: két fuvolanégyes, az első „Haydn-kvartett” és a C-dúr kétzongorás szonáta vonósnégyes-átirata Andrétól.)

Capella Savaria

Az idén 25 éves együttes egyik ünnepi koncertjét adta a fesztivál keretében. Sok feledhetetlen élményem fűződik hozzájuk Händel Brockes-passiójától (az első magyarországi historikus passió-produkció, Zádori Máriával a főszerepben) az Il Trionfo del Tempo e del Disinganno fergeteges sikerű göttingeni előadásán át (Zádorival az egyik főszerepben) Pergolesi Stabat Materéig (a Soproni Régi Zenei Napokon, Zádorival és Derek Lee Raginnel). Ha fentebb jó csillagzatot emlegettem, most balcsillagzatról kell beszélnem: az együttes remek billentyűse, Szekendy Tamás néhány nappal a koncert előtt kórházba került, Zádori pedig édesapja és saját betegségével küzdött. Ráadásul, nem értem miért, csupa olyan darab volt műsoron, amelyben a fúvósok meghatározó szerepet játszanak (Bach: 3., D-dúr szvit, 2. brandenburgi verseny, 51. kantáta; Händel: Vízi zene-részletek), pedig az együttes soha nem virtuóz képességű, állandó fúvóskaráról volt híres, merthogy az soha nem volt és ma sincs neki… Ilyen körülmények között a felülmúlhatatlan Zádoritól sem tellett több a tisztes helytállásnál (bár az 51-es Höchster, mache deine Güte-áriája most is elvarázsolt), a fúvósok közül pedig feltétel nélkül csak a furulyás Anneke Boeke dicsérhető.

Amsterdam Loeki Stardust Quartet

Elviekben nem vagyok híve az egynemű hangszerekből alakult kamaraegyütteseknek, de mivel dogmatikus sem vagyok, nagyon élveztem a négy holland furulyás estjét, akik a hangszer teljes arzenálját felvonultatták a törpétől az óriásig. Főleg németalföldi reneszánsz szerzők darabjainak átiratait játszották, szellemesen, könnyedén, virtuózan – és nagyon muzikálisan. Feltűnt egy Gauwenaer nevű „ismeretlen szerző” is, akinek modern zenei tréfáját az együttes írta vagy ihlette(?).

Sonatori de la Gioiosa Marca

A hosszú nevű olasz kamarazenekart egy fél Bartoli-CD-ről ismertem (élő felvétel, egy közös turné alkalmából készült), de nem tettek rám túlságosan mély benyomást. Nem úgy most! Sok gyengém közül az egyik a kora-barokk olasz zene, ebből kaptam most egy teljes estére valót, kiváló előadásban. Merula, Marini, Farina, Uccellini – ki ismeri ezeket a szerzőket? Tessék megismerni őket, a garanciát vállalom! Az együttes tagjai között örömmel fedeztem fel a brácsás Földes Juditot, a „nagytiszteletű” Földes Imre zenetörténész lányát.

Alekszej Ljubimov (fortepiano)

46d3ce5e-0a6b-44ec-afe5-b3151efac2a2

Ha valaki gyermeki módon arra kérne, mondjam meg, melyik volt az idei fesztivál legjobb koncertje, elsőként Ljubimov szólóestjét említeném, (Orfeo Zenekar, Vashegyi György) , de egy perc múlva már hozzátenném az Orfeo Zenekar Ljubimov és Kuijken közreműködésével adott Mozart-koncertjét. (Szerencsére most látom, hogy az utolsó három nap eseményeiről a nálam sokkal avatottabb Katona Márta már beszámolt a Fidelio olvasóinak!)

A kurzusokról – röviden

A Soproni Régi Zenei Napoknak a kezdetektől fogva elidegeníthetetlen részét képezik a kurzusok. Az idén (is) szuper professzorgárda okította az ifjú és (kevésbé ifjú) növendékeket: Anneke Boeke (furulya, kamarazene), Széll Rita (tánc), Halmai Katalin (ének), Barthold Kuijken (fuvola) és Alekszej Ljubimov (fortepiano) – ezzel a csapattal a világ bármely zeneakadémiája boldog lenne, kivéve talán a magyart… Ha csak tehetem, bekukkantok a kurzusokra: a magamfajta „Liebhaber” is rengeteget tudhat meg a zenéről. Nem is beszélve arról az örömről, hogy figyelemmel kísérhetem, hogyan lesz az évek során a kis furulyás-palántából komoly művészjelölt, vagy hogyan őszül szép lassan az a kedves arcú hölgy, aki évről-évre részt vesz a tánckurzuson.

Rezümé

A szerkesztőbizottság ülésén Igric György, a fesztivál új „gazdája”, a Filharmónia Budapest Kht. igazgatója elmondta, amit elődei is mindig elmondtak: az idén is kevés pénz jutott a fesztiválra, de jövőre még kevesebb jut – már ha egyáltalán. Hát igen, ez nem Sziget, még csak nem is Volt Fesztivál, ezen soha nem voltak tömegek, százmilliós szponzorok, mobilvécék és rendfenntartó erők, és nem is lesznek… Volt és lesz viszont bensőséges hangulat, magas színvonalú muzsikálás, örömteli találkozások, jó beszélgetések. Remélem, ez nem csak Volt, de Lesz Fesztivál!