Erzsébet

A fürdőkád nem minősít

2006.09.04. 00:00

Programkereső

Vitákat kavart, hogy el szeretnének törölni egy rendeletet, ami a művészi szabadságot korlátozza. Így kiszabadulhatna az a bizonyos szellem is a palackból: fejest ugorhatnánk a szabadpiac farkastörvényeibe, hogy aztán lássuk, ki a jobb vagy erősebb, ki marad életben. Ezzel járna, ha a zenészek működésének nem lenne feltétele egy bizonyos művészi színvonalat garantáló, államilag elismert vizsga. Erről beszélgetett Gyimesi Lászlóval, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkárával Canjavec Judit.
cff65991-39d3-44bf-becd-3b2963167aef

– Először is, itt három fogalmat kell megemlítenünk, amelyek jellemzői a művészeti tevékenységnek. Van egyfelől a művészi alkotás szabadsága. Másfelől a munkához való jog, a harmadik meg a foglalkoztatás, a szakma gyakorlásának joga. Vegyünk valami nem művészi foglalkozást! Mondjuk, beszéljünk a mérnökökről vagy a pedagógusokról, tehát valamilyen értelmiségi hivatásról! Ezeknél a szakmáknál, amelyek keretében elsősorban nem önmegvalósító, művészi tevékenységet végeznek, föl sem merül annak a lehetősége, hogy művelőik foglalkoztatásuk során ne rendelkezzenek szakmai képesítéssel; ez természetes feltétel. Mindamellett persze, hogy ezeknek a szakmáknak is rengeteg kreatív része van vagy lehet. Nos, az Alkotmánybíróság egyik határozatában megállapította, hogy ha egy szakma gyakorlását vizsgához köti egy jogszabály, az önmagában nem minősül alkotmányellenesnek.

– Kevésbé jogilag fogalmazva?

– Ez mindössze annyit jelent, hogy minden foglalkozás – a fizikai segédmunka kivételével – valamilyen szakmai ismeret elsajátítását igényli, és ennek a folyamatnak természetes része, hogy az vizsgával zárul. Valaki nem lesz például csak azért szakács egy étteremben, mert otthon tud rántottát sütni, és ehhez hasonlóan az énekesi pálya sem azon múlik, hogy valaki a fürdőkádban milyen sikerrel dalolt.

– Ebben megegyezhetünk.

– A művészi alkotás szabadságáról: ez véleménynyilvánítási jog, amely elvileg semmilyen összefüggésben nem áll a foglalkoztatással, sőt, inkább annak egyenesen az ellenkezője. Hiszen a művészi szabadság lényege éppen az, hogy a művész a „véleményét” az alkotásán keresztül mutatja be. Ha ez összekapcsolódik a foglalkoztatással, akkor a művészi szabadságot természetes módon korlátozza a foglalkoztató, hiszen ekkor már az ő szándéka a domináns és nem a művész alkotói szabadsága. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a legnagyobb alkotók vagy zeneszerzők műveik jelentős részét megrendelésre készítették, vagy az előadóművészek döntő többsége csak a kifejezetten önkifejező műfajokban tudja művészi szabadságát megőrizni. A művész akaratlanul is tudomásul veszi azt a tényt, hogy amennyiben foglalkoztatást kíván a maga számára biztosítani, akkor el kell fogadnia azt a helyzetet, amelyben művészi szabadsága korlátozódik vagy akár teljesen háttérbe szorul.

– Ezt sok, önmagát művésznek mondó ember rossz néven veheti.

– Ön szerint mi lenne akkor, ha mondjuk egy zenekar vagy egy-egy muzsikusa más tempóban és más dinamikával játszana, mint amit a karmestere vezényel neki?

– Káosz?

– Valami olyasmi.

– Szóval jobb, ha az előadóművész csak a megfelelő helyen és alkalommal önmegvalósít.

– Úgy mondanám, hogy a művészi alkotás, előadás és a véleménynyilvánítás joga korlátlan, de a foglalkoztatás elfogadása egyben a korlátozás és egy másik szabályrendszer elfogadását is jelentheti. Megjegyzem, a művészi szabadságot más tekintetben is csak úgy lehet korlátlanul gyakorolni, hogy az ne ütközzön más, ugyancsak létező jogokkal. Például a csendrendelet is korlátozza ezt a szabadságot, de jellemzően időben vagy hangerőben, míg a közterület használatának szabályai pedig térben.

– Így lesz a művészetből följelentés.

– Pontosan.

– Tehát egyfelől bárkiből lehet művész, másfelől nem mindenki művész, aki annak hiszi magát. Tudni kell a határokat. És a szabadság, mint olyan?

– A művészi kifejezés szabadsága nagyon ritkán fér össze a foglalkoztatással és a foglalkozással. A művész – ha úgy dönt, hogy főfoglalkozásban az – arról is határoz, hogy ez lesz egyben megélhetésének fő forrása is. A művészi önkifejezés szabadsága bárkit megillet, de ez a legritkább esetben biztosít folyamatos megélhetési lehetőséget.

– Visszatérve az eredeti ügyhöz: a vendéglátósok valószínűleg azért szeretnék, ha ez a feltétel megszűnne, mert akkor bárkit fölléptethetnének, és bizonyos színvonal vagy szakmai végzettség hiányában őt olcsóbban is megkaphatnák.

– Persze ez is meghatározó, de ez már nem a művészeti élet szabadságának kérdése, hanem a foglalkoztatási piac ügye. Azonban érdekes módon a jelenlegi szabályozást nem a foglalkoztató vendéglátósok kifogásolták. Ők is úgy vélik, hogy a szakmailag felkészült zenész-kínálattal így sincs gond, hisz a vendéglátósok sok zenész közül választhatnak. Ám szakmai végzettség kötelezettsége nélkül elméletileg ez a létszám korlátlanná és megszámlálhatatlanná válna.

– Mindjárt jön, hogy bárki művész, aki annak vallja magát.

– Hogyne!

– Most viccel.

– Szeretnék, de ez az egész sajnos nem mulatságos. Éppen ezen a ponton válik valósággá az, amit az előbb fejtegettem: ez már nem a művészi önkifejezés mezsgyéje, hanem a foglalkoztatásé.

– Értem. Veszélyes vizeken evezünk. Hogy ki is a művész, azt ne firtassuk! Beszéljünk inkább arról, hogy többek szerint azért sem kell kötelező vizsga a zenészeknek, mert a piacgazdaság majd eldönti, kiválasztja, kié a placc, és aki jó, az úgyis megmarad.

– Abban igazuk van, hogy ez a szakmai szűrő piacbefolyásoló eszköz, hiszen a foglalkoztatottakat a szakmai végzettséggel rendelkezők közül lehet kiválasztani. De ez – ahogy említettem – a legtöbb munkakör betöltésénél teljesen természetes. Emellett a jelenlegi a legalkalmatlanabb időpont arra, hogy korlátlanná tegyük a foglalkoztatási piacot egy szakmában akkor, amikor tömeges a munkanélküliség és csökkenek a munkalehetőségek. Túl mindezen, azt se felejtsük el, hogy a szakmai vizsga jelentősége nem a vizsga tényét illetően fontos, hanem abban, hogy teljesítése valamilyen szakmai színvonalat is jelez.

– A szakszervezet tehát szeretné megtartani a szolgáltatások színvonalát.

– Természetesen! A művészet egyben szakma is. Hangszeren akár csak elfogadható szinten játszani csupán az tud, aki hosszú éveket, évtizedeket tölt és töltött tanulással, felkészüléssel és gyakorlással, „amíg te játszottál az utcán”. A zenész szakszervezet dolga, hogy jogilag is megőrizzen egy létező szakmát, és ezzel javítsa, ne pedig rontsa a szakmájukat gyakorló emberek esélyeit.

– Mikor fáj a szakszervezetnek, ha szakképzetlen ember dolgozik?

– Leginkább akkor, ha szakmailag kevesebbet tud, és ennek ellenére azért foglalkoztatják, mert olcsóbb, mint a szakképzett zenész. Ugyanakkor teljesen természetesnek tartjuk azt, hogy akkor, amikor koncertről, klubról, egyszóval olyan eseményekről van szó, ahol a közönség azért vesz jegyet, mert azt a produkciót vagy zenészt akarja hallani, szükségtelen bármilyen foglalkoztatási szempont, így a szakmai vizsga előírása is. Azonban az éttermek és a szórakozóhelyek nem koncerttermek. Ide a vendégek elsősorban enni, inni mennek, és kiegészítésként kapnak zeneszolgáltatást.

– Hol tart most az ügy?

– Az elmúlt hetekben tartott minisztériumi egyeztetésen kompromisszumos megoldás született. Az a lényege, hogy a jövőben a szakképzési jogszabályokon alapuló szakmai vizsga teljesítése lesz a vendéglátóhelyeken történő zenészfoglalkoztatás feltétele. Az eddigi szabályokhoz viszonyítva lényeges különbség, hogy a megszűnne az Országos Szórakoztatózenei Központ eddigi kizárólagosnak tekintett feladata, és a vizsgáztatás egész rendszere a szakképzési jogszabályok szerint működne. A végzettség nem oszlana fokozatokra, hanem – mint bármely más vizsga esetében is történik – a vizsga eredményes vagy nem. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy így a szakképzett vendéglátó zenészek köre meghatározható marad, és e jelentős létszámú művészcsoport közös érdekei változatlanul felmérhetők, védhetők. Aztán majd néhány év múlva, ha talán javulnak, illetve rendeződnek a foglalkoztatási viszonyok, meg lehet azt is vizsgálni, miként alakult a foglalkoztatás, a munkanélküliek helyzete, a cigányzenészek foglalkoztatása stb. Akkor esetleg ismét el lehet gondolkodni azon is, hogy szükséges-e módosítani a szabályokat.