Jenő

Közösen készülnek a kulturális fővárosok

2006.09.15. 00:00

Programkereső

Négyen pályáztak a pécsi művészeti igazgatói posztra - Amit eddig mondtunk, aszerint dolgozunk: elfogadhatatlan lenne, ha valakit kívülről ránk kényszerítenének - jelentette ki lapunknak Tarrósy István, a Pécs 2010 Menedzserközpont igazgatója.

Tarrósy határozottan cáfolta azon híreszteléseket, miszerint a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) művészeti igazgatói posztjára kiírt pályázatot esetleg érvénytelenítenék vagy újabbat hirdetnének meg a "nem megfelelő" jelentkezők miatt.

A posztra az utolsó pillanatban négy magánszemély (Kőrösi Orsolya, Máté Péter, Rozsnyai Ilona és Rubovszky Rita) és egy svájci rendezvényszervező cég jelentkezett, ez utóbbi azonban vélhetően félreérthette a kiírást: nem az igazgatói posztot kívánta elnyerni, hanem a lehetőséget a megfelelő személy megtalálására. A pályamunkák elbírálása nemzetközi tanácsadó bevonásával jelenleg is tart, a tervek szerint a szeptember 21-i utolsó önkormányzati közgyűlésen akár győztest is hirdethetnek. (A kiírás szerint a döntésnek hónap végéig kell megszületnie). A legjobb pályamunkát beküldőket személyes találkozóra invitálják, ahol tovább finomíthatják a már beküldött terveket, elképzeléseket.

Mint ismeretes, a győztes pécsi projektre Takáts Józsefnek, a pályázatíró csapat szellemi vezetőjének váratlan lemondása vetett árnyékot. Takáts a politika és a szakmai vezetés közötti állandósult konfliktussal, illetve fáradtságával indokolta döntését.

Az előkészületek lassúságát már a Dél-dunántúli Építész Kamara elnöksége is szóvá tette, ám az események csak most látszanak felgyorsulni. Szombaton írják alá például az EKF-projekt előkészítésének támogatási szerződését, melynek keretében a pécsi önkormányzat egymilliárd forint vissza nem térítendő költségvetési támogatásban részesül. Az összeg az előkészítés költségeinek mintegy 90 százalékát fedezi. Várhatóan novemberre befejeződik a tárgyalás arról a kilenc és fél milliárdra rúgó működési költségről is, amelynek negyven százalékát ugyancsak a magyar kormány fedezi. Ebben már benne van az a háromszázmillió forint is, amely az EU részéről érkezik a cím elnyerésével, ám ezt az összeget egy nagyobb rendezvényre fordíthatják. A 35 milliárdos befektetési alap java részét (85 százalék) is az unió biztosítja, a fennmaradó részt a magyar állam teremti elő a nemzeti fejlesztési terv keretében. Ebből finanszíroznák a pécsi projekt öt fő elemét: a hangversenyterem, a könyvtár, a múzeumi rendszer, a köztérpark és a Zsolnay-negyed létrehozását. Ennek érdekében ősszel hirdetik meg a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont, a Dél-dunántúli Tudásközpont, illetve a Nagy Kiállítótér elnevezésű tervpályázatot, de lakossági ötletpályázattal is keresik az életképes civil kezdeményezéseket. Az ütemterv szerint a kivitelezés 2008 januárjában kezdődne meg, a legfontosabb terveket 2009 végéig szeretnék befejezni.

- Már túl vagyunk a tapasztalatcserén, a hét végén már konkrét programjavaslatokról tárgyalhatunk - emelte ki Tarrósy a nyolc további kulturális főváros vezetőivel tervezett találkozót. A javaslatok között nemcsak kulturális programok, hanem turisztikai elképzelések is helyet kaptak, mint például, hogy a 2010-es év kulturális fővárosai között (Pécs, Essen, Isztambul) charterjáratok közlekedhessenek a kérdéses időszakban, illetve hogy külképviseleteket nyissanak egymás "fővárosaiban". Ez utóbbit természetesen nem diplomáciai értelemben, hanem a kulturális együttműködés és közeledés jegyében. De szó lesz egy pécsi törökfürdő felújításáról és működtetéséről is török befektetők segítségével.