Hortenzia, Gergő

Zeneszerzők, figyelem!

2006.09.28. 00:00

Programkereső

Újra várja a fiatal komponisták jelentkezését az „Ifjúsági Kortárs Zenei Estek” szervezője, az Intermezzo Művészeti Alapítvány. 2007. március elején negyedik alkalommal kerül sor a fesztiválra, amelyre az 1978 után született szerzők nevezhetnek.
49283cfe-61fb-49c4-b634-d7db81e13af1

Az egyre szélesebb körben ismert, háromestés seregszemle idén is az Óbudai Társaskörben lesz. A hangversenyekről a Magyar Rádió felvételt készít.

Négy kategóriában lehet jelentkezni:
- szólómű szólótánccal vagy koreográfiával
- kamarazenei mű
- kamarazenei mű rövid színpadi jelenetekkel vagy prózával (melodráma)
- hangszeres versenymű zenekari kísérettel

Jelentkezési feltételek
– kizárólag nyilvánosan be nem mutatott művekkel lehet pályázni
– stílusgyakorlattal és a 2004-es, 2005-ös, illetve 2006-os felhívásra beküldött művekkel pályázni nem lehet
– egy zeneszerzô maximum 2 művel pályázhat
– a kamarazenei művek maximum 5 előadót foglalkoztathatnak
– az idei alkalommal is legfeljebb 3 kiszenekari mű kerül bemutatásra
– a művek időtartama egyenként min. 5 és max. 15 perc lehet
– olyan szóló- vagy kamarazenei műveket várnak, amelyekben az alábbi hangszerek szerepelhetnek, tetszés szerinti összeállításban: 2 fuvola, 1 oboa, 2 klarinét, 2 fagott, 1 kürt, 1 trombita, 1 harsona, 1 tuba, 2 hegedű, 1 brácsa, 1 cselló, 1 nagybőgő, 1 gitár, 1 cimbalom, 1 csembaló, 1 zongora, szólóének (SATB), népi- és ütőhangszerek (megbeszélés szerint!)

Jelentkezés: a jelentkezési lap kitöltésével, amit 2006. november 1-ig az Alapítványhoz kell eljuttatni postai úton vagy e-mailben, csatolt fájlként. A Jelentkezési lap a www.gyori-madaras.com weboldalról tölthető le.

Cím: Intermezzo Művészeti Alapítvány, Budapest, 1126 Fodor utca 13/b., e-mail: gyori_madaras@yahoo.com.

A darabok partitúráját ugyanerre a címre kérik. 2006. december 1-ig kell elküldeni 2 példányban, A/4-es vagy annál nagyobb méretű, nyomtatott vagy jól olvasható kéziratos formában, összefűzve!

A jelentkezőket 2007 január közepéig értesítik jelentkezésük elfogadásáról, illetve a bemutatásra kerülő művek szerzőit a próbák idejéről. A pályázattal és a hangversenysorozattal kapcsolatos kérdésekkel a fenti címen fordulhatnak a szervezőkhöz.