Lukács

Nyugalom az ámokfutásban

2006.10.12. 00:00

Programkereső

MS3 - azaz Mester Sándor - hazánk talán legtöbbet koncertező klasszikus gitárművésze. A 150koncert és egyéb előadások során 2005-ben és 2006-ban összesen több mint háromszáz alkalommal játszott országszerte. Október 20-án az IBS Színpadon lép fel.
6fd60a61-40b0-41b3-85ce-eaf4480c60ce

Az októberi koncert egyben a művész legújabb DVD-jének bemutatója is lesz. Ahol a 150koncert egyik előadása – ügyetlen figyelmetlenségből adódó véletlen folytán – elmaradt, ott készült a DVD: a bélapátfalvai apátságban és a romkertben, 2006 júniusában. A DVD felvételei viharos körülmények között zajlottak, ennek az eredményét és természetesen az élő koncertet azok a nézők láthatják, hallhatják, akik ellátogatnak az IBS színpadra október 20-án, pénteken este hét órakor. Közreműködik Antal Éva gitáron és Vázsonyi János szaxofonon.

A DVD-n – és a koncerten is – megszólalnak klasszikus gitárra írt szóló darabok és duó átiratok, illetve a gitár-duó kiegészül barokk kamarazenei formációvá egy sopranino/alt szaxofon segítségével. Továbbá MS3 világszabadalmának, egy zenei szoftvernek köszönhetően – ez a Digitális Improvizáció, amelyet egyebek között már Moby, Erasure, Roots Manuva és Robbie Williams is használtak – lejátszható a DI Windows Media Plugin segítségével a világ első barokk interaktív improvizációs fájlja, amelyet Michael Dierks varázsolt egy Bach korál témájára (Jesu, Meine Freunde) Stockholmban, 2006 elején egy csodaszép, késő-reneszánsz orgonán.

„Rengeteget dolgoztunk, hogy ez az anyag létrejöhessen: húsz ember munkájának köszönhetően nyolc hónapos folyamat során született meg ez a DVD, és úgy gondolom, sikerült a bélapátfalvai templom akusztikáját, miliőjét és környezetét megeleveníteni a digitális technika mai lehetőségeinek köszönhetően, izgalmas képi megoldásokkal. A DVD-n található még közel ötszáz fénykép is, amelyek az utóbbi közel két éven át folytatott ámokfutásom helyszínein születettek. Érdekes egymás után látni és hallgatni a bélapátfalvai klip-filmet és a stockholmi di barokk zenét.” – mondta MS3.

Jegyek kaphatók az Interticketnél, az összes ismert jegyirodában és a helyszínen.