Nándor

A hét portréja: Charles Ives

2006.10.16. 00:00

Programkereső

Az amerikai zeneszerző elsőként alkalmazott hangfürtöket, aleatóriát, negyedhangokat, atonalitást – olyan eszközöket, amiknek akkoriban még neve sem volt. Minden inspirációját Amerikából merítette, kultúrája, egész érdeklődése szűkebb hazájához kötötte.
78bb5f8d-a194-427c-b058-6403dcb3c89d

A Connecticut állambeli Danburyben született 1874. október 20-án. Apja a polgárháború idején a nehéztüzérség zenekarának vezetője volt, kísérletező szellemű muzsikus, aki a negyedhangok rendszerével is foglalkozott. Fia énekét gyakran kísérte zongorán, az énekszólamtól eltérő hangnemben.

E kezdetleges hazai zeneleckék után Ives orgonálni tanult, majd 1894-98 között a Yale egyetemen folytatta zenei tanulmányait. Már diákkorában komponált, és templomban orgonált. Tanulmányai befejeztével egy New York-i biztosítótársaság hivatalnoka lett, és szabadidejében orgonistaként működött egy templomban. 1906-ban önálló biztosító társaságot alapított, amely idővel nagytekintélyű, virágzó céggé fejlődött. Ives, aki 1930-ig folytatta üzleti tevékenységét, nem is akart hivatásos muzsikussá válni.

Műveit szórakoztató időtöltésnek tekintette, és még akkor sem kívánt a nyilvánosság elé lépni, amikor zenéjének korát megelőző vívmányaira felfigyeltek. Nem is vett részt művei előadásán, és az 1947-ben (III. szimfóniájáért) kapott Pulitzer-díjat is közönyösen fogadta. Élete végéig (1954. május 19. New York) kívül maradt a zenei világ professzionista körein.

Már húszéves korában írt Song for the Harvest Season (Aratási ének) című műve minden szólamát (énekhang, kornett, harsona és orgona) más-más hangnemben jegyezte le. Két évvel később (1896) írt vonósnégyesében és szimfóniájában különös hangzatsúrlódások, poliritmika és politonalitás foglalja el a hagyományos harmónia, ritmus és hangnemi koncepció helyét. Mindezzel megelőzte Stravinskyt, Bartókot, Milhaud-t, Alois Hábát, Schönberget és természetesen Boulezt.