Gyöngyi

MIDEM

2006.10.21. 00:00

Programkereső

Cannas-ban 2007-ben is megrendezik a MIDEM Fesztivált, ahol a szakkiállítások, találkozók mellett a MIDEM Classical Awards-díjat is kiadják a legjobb komolyzenei felvételnek. A Hungaroton idén is benevez a rangos megmérettetésre.
55172640-2463-4177-a994-e92459b49c88

A franciaországi Cannes-ban évről évre több ezer kiadó, művész és üzletember részvételével rendezik meg a világ talán legjelentősebb zenei szakkiállítását és üzleti, szakmai találkozóját, a MIDEM-et. A vezető európai zenei szaklapok főszerkesztőiből álló zsűri 2007 januárjában tizenhatodik alkalommal ítéli oda a MIDEM Classical Awards-díjat (korábbi nevén: Cannes Classical Awards) az általa legjobbnak tartott a klasszikus zenei felvételeknek.

Ez alatt az idő alatt a Hungaroton Classic többször részesült elismerésében: Dohnányi Ernő Hegedűversenyei Szabadi Vilmos és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában, Vásáry Tamás vezényletével 2000-ben nyert díjat, a huszonkilenc lemezes „régi” Bartók összkiadás pedig 2001-ben vitte el a pálmát. A Hungaroton 2005. október 1. és 2006. szeptember 30. között megjelent felvételei közül a következő hét kiemelkedő kiadványát nevezi a 2007-es MIDEM-re:

1. Dittersdorf: Il barone di Rocca Antica (DVD-opera kategóriában)
2. Mozart: Két mestermű korabeli átiratban (Kamarazene kategóriában)
3. Kodály Zoltán: Vegyeskari művek 2. (Kórusművek kategóriában)
4. Salamone Rossi: Salamon énekei (First Recording kategóriában)
5. Goldmark Károly: Zongoraművek 1. (Szólóhangszer kategóriában)
6. Hubay Jenő: Dalok (Vokális művek kategóriában)
7. Mozart-Pleyel: Szonáták vonósnégyes-átiratban (Régizene kategóriában)