Gyöngyi

Lengyel-magyar szolidaritás

2006.10.30. 00:00

Programkereső

Az 1956-os forradalomban a lengyelek rendkívül fontos szerepet játszottak. Október 23-án a Bem-szobornál, a „lengyel október” melletti szimpátiatüntetéssel kezdődtek a budapesti események, amelyek hatalmas visszhangot váltottak ki Lengyelországban.

Onnan érkeztek a leggyorsabban és a legnagyobb mértékben a vér-, gyógyszer- és élelmiszerszállítmányok, s több lengyel városban gyűlések és tüntetések tucatjain álltak ki látványosan a magyarok mellett.

Ötven évvel az események után a Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekara és Kórusa látogatott Budapestre, hogy „Lengyel-magyar szolidarítás” címmel hangversenyt adjon a forradalom tiszteletére. A műsoron kizárólag lengyel zeneszerzők alkotásai szerepeltek – olyan művek, amelyek részben a magyar 1956-os forradalomnak állítanak emléket, részben az 1980-as lengyelországi megmozdulások és a „Szolidaritás” létrejöttének időszakához kötődnek.

Szép gesztus volt a lengyel nagykövetség, a budapesti Lengyel Intézet és a Művészetek Palotája részéről az ünnepi koncert és a hozzá csatlakozó alkalmi kiállítás megrendezése, s az is, hogy a hangversenyről távozóban mindenkit megajándékoztak egy, a koncert programját tartalmazó CD-vel, a kiállítás anyagából összeállított füzettel, és 1956 lengyel-magyar vonatkozásait bemutató CD-ROM-mal. Annál jobban sajnáltam a fellépő művészeket, hogy alig félház előtt voltak kénytelenek eljátszani az ünnepi műsort.

Artur Malawski öttételes zenekari alkotásával kezdődött a koncert. Címe – Hungaria 1956, amelyből az első előadás után politikai okokból elhagyták az évszámot – egyértelműen mutatja, mi inspirálta a zeneszerzőt. A vérbefojtott forradalom képe elsősorban a saroktételek dinamizmusában, agresszív-marcato hangütésében, szögletes-makacs ritmikájában és disszonáns hangzásvilágában jut kifejezésre. Ugyanakkor ezek a mű legnyíltabban Bartókra emlékeztető tételei: a nyitó darab címe például „Allegro barbaro”, persze maga az öttételes, hídszerű struktúra is a magyar mesterre utal. A második és negyedik helyen a többinél komplexebb szerkezetű lassú tételek állnak, amelyeknek a gyakori pontozott ritmusok kölcsönöznek némi magyaros ízt, a mű centrumában pedig egy scherzo-jellegű, sodró tétel helyezkedik el.

c6ee304b-5079-40ac-9e5f-a99324794773

Nem tudom, mennyire az előadásnak, és mennyire a műnek köszönhető, mindenesetre a Hungaria 1956 összességében nem fogott meg: mind a zenei gondolatok, mind pedig kibontakozásuk kissé esetlegesnek, iránytalannak hatott. Az biztos, hogy a saroktételek sokkal „nagyobbat ütöttek” volna, ha a katowicei együttes fiatal karmestere, Lukasz Borowicz megfogadja a zeneszerző metronóm-utasításait, és nem változtatja Moderatóvá e dinamikus Allegrókat.

Érdekes, hogy nemcsak Malawski, hanem a nála egy évtizeddel fiatalabb, később világhírűvé lett Witold Lutoslawski is Bartókból kiindulva írta meg a maga 56-os mementóját. A Bartók emlékének ajánlott Gyászzene magas fokon egyesíti magában a szigorú konstrukciót és izzó kifejezést – számomra ez a mű volt a koncert fénypontja. A Lengyel Rádiózenekar vonósai szép, magvas tónussal, pontosan és értőn szólaltatták meg a kompozíciót.

Krzysztof Penderecki Lacrimosája már az 1980-as lengyel eseményekhez kötődik: a nagyszabású Lengyel Requiem elsőként elkészült tételét az év decemberében, az 1970-es gdański felkelés áldozatainak emelt emlékkeresztek leleplezésekor mutatták be. A szopránszólót Izabella Klosińska számomra ellenszenves modorban: teátrálisan, szinte minden hangra csúszással megérkezve, s ebből következően kétes tisztasággal énekelte.

A filmzeneszerzőként is ismert Wojciech Kilar zenekarra és kórusra írt Exodusa volt arra hivatva, hogy a csupa gyászzene után optimistán és lelkesítően zárja le az estet. Megint csak nem tudom, mennyiben a mű, mennyiben az előadók, mennyiben netán a záróakkord után magasba emelkedő fehér-piros és piros-fehér-zöld zászlócskák érdeme, mindenesetre a közönség felállva ünnepelt, s a zárószakaszt meg is ismételte Lukasz Borowicz. Ha a muzsikusoknak, vagy általában a lengyeleknek szólt az elismerés, akkor ahhoz örömmel csatlakozom, Kilar darabjának azonban szerintem érdemtelenül jutott siker. De nem akarok ünneprontó lenni – inkább felállok most én is.

(2006. október 24. 20:00, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – Lengyel-magyar szolidaritás. Koncert az 1956-os magyar forradalom emlékére; Malawski: Hungaria 1956; Lutosławski: Gyászzene; Penderecki: Lacrimosa; Kilar: Exodus; km.: Izabella Kłosińska (ének), a Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekara és a Krakkói Filharmónia Kórusával kiegészített Lengyel Rádió Kórusa (karig.: Włodzimierz Siedlik), vez.: Łukasz Borowicz)