Eufrozina, Kende

November a Zeneakadémián

2006.11.10. 00:00

Programkereső

Számos koncerttel, koncert-sorozattal várja az érdeklődőket a patinás intézmény. A novemberi programokból válogattunk.

Nagy sikerrel adták elő Händel Saul oratóriumát a Zeneakadémia hallgatói
30 év után, 2006. november 8-án került sor Handel Saul oratóriumának előadására a Zeneakadémia Nagytermében. A zeneszerző monumentális darabját a Zeneakadémia legtehetségesebb magánének szakos hallgatói adták elő az intézmény Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével. A szólistákat az ének tanszék vezetője, Marton Éva választotta ki, az előadás sikere azt bizonyította, hogy az énekesek kiválóan teljesítették a nagy kihívást jelentő feladatot.

A főszerepeket alakító Orendt Gyula (Saul), Polyák Valéria (Merab), Balogh Tímea (Michal), Potyók Dániel (Jonathan), s az egyházzenei tanszék hallgatója, Hegyi Barnabás (Dávid) előadása is óriási sikert aratott, Helmuth Rilling világhírű karmester vezényletével, akit tiszteletbeli tanárrá választott az Egyetem szenátusa. Ezen oklevelet Dr. Batta András rektor nyújtotta át a mesternek. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarát Pál Tamás készítette fel, míg az énekkar ragyogó teljesítménye Erdei Péter betanító munkáját dicsérte.

Mozart-emlékhangverseny
2006. november 11-én Mozart-emlékhangverseny lesz hallható este hétkor a Szent István Bazilikában. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium ezzel az ingyenesen látogatható koncerttel emlékezik az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozataira, és az intézmény elhunyt tanáraira, munkatársaira. Az emlékhangversenyen a g-moll szimfónia (KV 183), a Requiem, valamint az Ave verum corpus csendül fel a Bartók Konzervatórium Szimfonikus Zenekara és Énekkara előadásában. Az est szólistái: Celeng Mária, Balga Gabriella, Honinger László és Asztalos Bence, vezényel Szabó Tibor.

Sambosi Jazz a zeneakadémián
A Sambosi Jazz koncertek sorában a második előadáson, 2006. november 12-én a Szabó Dániel Trió játszik este fél nyolckor. A Kisteremben megrendezésre kerülő koncerten a tehetséges jazz zongorista mellett Szandai Mátyás (bőgő) és Mohay András (dob) lépnek fel.

Gólyabál a Zeneakadémián
A Zeneakadémia november 17-én este tíz órai kezdettel a Nagyteremben Gólyabált szervez az Egyetem első évfolyamos hallgatóinak köszöntésére. A sokszínű programra az intézmény szeretettel vár mindenkit, aki kíváncsi a Zeneakadémia fiatalos, formabontó oldalára. Fellép DJ Büntetés, a Four Bones harsona quartet és a Funk Factory. A Gólyabál szervezői tombolával és további izgalmas meglepetés programmal is készülnek. Jegyek a belépéskor vásárolhatók.

e9402ce4-ee13-47b6-8273-413ce71fa3ae

Földes Andor zongoraverseny
Idén tizenharmadik alkalommal rendezik meg művész nevét őrző zongoraversenyt. A színvonalas verseny első fordulójára november 15-én, a második fordulóra pedig november 16-án kerül sor. A nyertesek november 24-én, a Zeneakadémia Kistermében megrendezésre kerülő Gálakoncerten lépnek fel.

Földes Andor Dohnányi Ernő igazgatása alatt végezte el a budapesti Zeneakadémiát. Mindig szeretettel és hálával gondolt vissza alma materére. Világjáró művész lett, Európán kívül fellépett az USA több városában, Los Angelesben, New Yorkban, ezen kívül koncertezett Japánban, Argentínában, Brazíliában, Ausztráliában, Új-Zélandon, sőt még Indiában, Dél-Afrikában is. Ő volt az első, aki sorozatban játszotta Bartók mindhárom zongoraversenyét a tengerentúlon is. Sallangtalan, nemes művészetét számos rangos díjjal tüntették ki. Utolsó koncertjét Cambridge-ben, Angliában adta egy héttel halála előtt. 78 éves korában 1992. február 9-én hunyt el.