Jolán

Liverpooli tervek 2008-ra

2006.11.13. 00:00

Programkereső

A Liverpooli Kulturális Társaság, a 2008-as Európai Kulturális Főváros programszervezője új igazgatót kapott. Michael Elliott a Királyi Liverpooli Filharmonikus Zenekar vezetését hagyta ott a lehetőségért, új funkciójában tette közzé az évad kiemelt eseményeinek tervét: a színházi, tánc és más művészeti produkciók sokasága mellett úgy tűnik, a zenéé lesz a főszerep.
fed742f5-52fd-4147-b861-d0e56dcf9a89

A város a Brit Birodalom egyik legfontosabb kikötőjeként szolgált, ennek fényében a Mersey folyó partja lesz az események egyik legfontosabb színtere. Liverpool a kikötő mellett két katedrálissal is büszkélkedhet, melyek nagyszabású koncerteknek adnak majd otthont: Britten Háborús Requiemét a Liverpooli Filharmonikusok a Kölni Dóm, valamint a helyi katedrálisok kórusaival közösen adják elő. A zenekar később Amal Murkus palesztin énekesnő-zeeneszerzővel is fellép, a város szülötte, Sir Simon Rattle a Berlini Filharmonikusokat hozza el, míg Vladimir Ashkenazy az Európai Unió Ifjúsági Zenekarával ad koncertet.

Számos kompozíció készül az évadra, a premierek között felcsendülnek Kenneth Hesketh, John Tavener és Brett Dean művei, valamint Michael Nyman új szerzeménye, amely az 1989-ben, a város egyik futballcsapatának stadionjában bekövetkezett tragédiának állít emléket.