Katalin

Idill

2006.11.23. 00:00

Programkereső

A Festetics-palota helyett a Rádió Márványterme lett a helyszíne a MÁV Szimfonikusok kamaraegyüttese által kedd koraeste adott hangversenynek. A két terem akusztikája körülbelül egyformán alkalmatlan hangversenyek rendezésére – a Márványterembe viszont kalandosabb a bejutás mostanában.
42b8c90e-45ce-4f00-a891-06d1715811ef

A műsor is kalandosnak ígérkezett: Wagner ismert Siegfried-idillje mellett egy korai Britten-dalciklust és Janáček fiatalkori vonósszerenádját hallgathattuk meg Takács-Nagy Gábor vezényletével. A karmester a MÁV zenekar „titkos csodafegyvere” – méltán. Hadd ne szőrözzek, hadd ne keressek hibákat ezúttal, hadd örüljek inkább őszintén annak, hogy egy igazi zenész újat és minőségit tanít a zenekarnak és közönségének! Nemcsak a műválasztásra gondolok, bár mindhárom darab megérdemli a figyelmet.

Britten Rimbaud-versekre írt ciklusa a szerző sikerült alkotásai közé tartozik. Nekem általában jobban tetszenek Britten azon művei, melyekben szerepet kap az emberi hang is (a Szerenádtól a Tavasz-szimfóniáig). E korai dalciklusban jónéhány karakter- vagy zsánerdarab hallható, köztük néhány hangulatfestő vagy (a verseknek megfelelően) igen rövid, szinte csak átvezető dal – a tíz dal ciklussá áll össze. Schranz Szilvia igen meggyőző hangon énekelt, különösen a halkan, kristálytisztán és vibrato nélkül megfújt magas kezdőhangok árulkodnak fölényes technikai tudásról. Az énekesnő nem egyszerűen eldalolta e darabokat, hanem el is játszotta – a színjátékba olykor operás allűrök is kerültek (némi túljátszás, túléneklés túlvibrálással), összességében mégis sikerült visszaadnia a mű belső értékeit. A vonószenekar és karmestere igen jól kísért – néhány mélyvonós túllógástól eltekintve.

Takács-Nagy Gábor minden mű előtt rövid ismertetést tartott, amolyan kedvcsinálót vagy inkább vallomást, hogy miért szereti e műveket. Janáčekhez a hazai közönségnek kell is a ráhangolódás: azt hiszem, nagyon távol állunk még attól, hogy a morva szerző értékeit eléggé becsüljük. Bevallom, a most elhangzott vonószenekari szvitet nem ismertem. A dvořáki ihletésű mű sokkal több, mint egy ifjú szerző tisztelgése: bár 1878-ban, a mű keletkezésekor még messze vagyunk a szerző teljesen egyedi hangjától, igen mély, introvertált vonósmuzsika ez. Az előadás remekül emelte ki a tételek különböző, olykor humoros-táncos, olykor merengő karakterét, s ha van is hova finomodni a MÁV zenekar vonóskarának (pl. a bőgők intonációjának), az efféle darabok pedagógiailag is fontosak.

Szünet után Wagner Siegfried-idilljében a fúvósokkal kibővült kamarazenekar hangszínére már nem lehetett panaszunk: a meglehetősen vehemens, lendületes, ugyanakkor intimen vallomásos előadás bármely hazai együttes dicsőségére válna.

Nem mondok újat azzal, hogy Takács-Nagy Gábor kiváló zenész. Biztos vannak, akik kritizálják karmesteri tevékenységét. Ők bizonyára inkább a látványból indulnak ki, nem az eredményből. Aki viszont a megszólaló zenére kíváncsi, az csak örül, hogy ismét egy remek hangszeres zenészünk vesz kézbe egy együttest. Takács-Nagy zenei tudása mellett bizonyára megjátszás nélküli, megnyerő emberi lényének is szerepe van abban, hogy egy közepesnek elkönyvelt zenekarral bebizonyítja, hogy érdemes rájuk odafigyelni. Még hosszú és fáradságos munka vár rájuk, természetesen – de egy ilyen koncert után talán ők is érzik, hogy érdemes.

(2006. november 21. 18:00 Magyar Rádió Márványterme – A MÁV Szimfonikus Zenekar Kamarazenekarának koncertje; Britten: Les Illuminations, op. 18 (dalciklus Rimbaud verseire); Janácek: Szvit vonószenekarra; Wagner: Siegfried – Idyll; km.: Schranz Szilvia (szoprán); vez.: Takács-Nagy Gábor)