Friderika

Repertoár születik

2006.11.30. 00:00

Programkereső

Nem készültem kritikára: a Müpa által rendezett ünnepi Liszt-koncertsorozatból leginkább a Ránki-szólóestre voltam kíváncsi, a véletlen azonban úgy hozta, hogy a sorozat vasárnapi zárókoncertjére ültem be. Fél óra után már tudtam, nem úszom meg: erről írnom kell.

A műsor láttán egyszerre lettem szkeptikus és kíváncsi. Bevallom, Lisztben elsősorban nem a szimfonikus szerzőt tisztelem, bár a koncerten szereplő eredeti művek a kedvemre valóbbak közé tartoznak. A „töltelék” ellenben annál izgalmasabbnak ígérkezett: az est első felében Kocsis saját, a második felében pedig két 20. századi magyar maestro, Weiner Leó és Farkas Ferenc egy-egy Liszt-hangszerelése kapott helyett. Így már mindjárt más: lássuk, miként ékeskednek Liszt tollaival az utódok!

Már a Les Préludes-ben kitűnt, hogy a zenekar jó formában van, de ettől még nem estem hasra: ez a darab egy hazai együttesnek – kivált egy NFZ-nek – kötelező gyakorlat, benne van abban a tíz opuszban, amelyet bármikor és meglehetősen magas színvonalon el kell tudniuk játszani. Ezzel együtt imponáló volt, hogy nem csupán a szenvedélyes-heroikus Lisztet hallhattuk, az oly gyakori „vihar és líra mindenáron, akár egy pohár vízben is” megközelítésben, hanem Kocsis megmutatta a mozarti módon játékos és a születetten elegáns Lisztet is.

0f7e0a7f-6c73-4691-916c-6c8274dab131

Az este igazi felfedezései, a Kocsis-átiratok valójában komoly elemzést érdemelnének, de ezzel én – különösen itt és most – bizony adós maradok. Az Obermann völgye hangszerelésének néhány ötlete mellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni. Ez a darab kifejezetten jelentős a Liszt-életműben: nem csupán az első komoly Liszt-ciklus, a Vándorévek első, svájci kötetének központi opusza – úgy, mint ahogy a második, itáliai kötetnek a Dante-szonáta –, hanem egyúttal a Leitmotiv-technika egyik legelső és meglepően kiforrott példája is. (Talán nem mellékes az sem, hogy a Vallée d’Obermann Leitmotiv-ja szinte hangról-hangra azonos a h-moll szonátáéval.) Aki ott este jól ismerte a darabok alapjául szolgáló eredeti zongoraművet, azt valószínűleg hozzám hasonlóan a székhez szögezte a hangszerelés virtuozitása és koncepciózussága: a szinkópás motívum különböző arcai karakteresen, más és más felrakásban szólalnak meg – és egy kérlelhetetlen logika érződik mögöttük. Az első Piú lento két komor akkordfűzését a rézfúvókon halljuk – de a H-dúr félzárlat már a vonósoké. Határozott „arca”, szerepe van a fuvolának és az oboának, a második szakasz éteri C-dúr témája természetesen az övék, de amikor a téma később E-dúrban tér vissza, előbb a második, majd az első hegedűn szólal meg. A legproblematikusabb területek természetesen a virtuóz, kifejezetten zongoraszerű, „quasi cadenza” részek – de ha a nagybőgők egy kicsit bele is szakadtak a zongora-oktávfutamok vonósításába, az összhatás életképesnek, mi több, hatásosnak bizonyult.

Ki lehetne még emelni sok-sok emlékezetes ötletet – például amikor a III. Elfelejtett keringőben a fuvolák együtt szaladnak a hetvenhetedik fekvésben küzdő hegedűkkel –, de ezt a feladatot így hajnaltájt inkább meghagynám a nem emlékezetből, hanem kottából elemző kollégáknak. Ami biztos: repertoár, méghozzá értékes repertoár született, s a Liszt-bicentenárium felé ballagva nehéz túlértékelni ennek a jelentőségét. Emellett tanulságos volt kettős szerepében megfigyelni az est főszereplőjét is: ezen az estén jöttem rá, hogy annak idején nem a zongorista vette a kezébe a pálcát, hanem a zeneszerző. Kocsis akkor is egy zeneszerző fülével vezényli a partitúrákat, ha a mű vagy a hangszerelés éppen nem a sajátja – elképesztően transzparens módon tárja a hallgató elé a kotta összefüggéseit, és nem mellékesen brutális energiákat mozgósít elképzelésének megvalósítására. Gyengébb zenekar esetén ez a felállás életveszélyes, ugyanis igen messze esik a békés és biztonságos „én pózolok egy kicsit, ti meg csak játsszátok, ahogy szoktátok” vendégkarmesteri attitűdtől. De az NFZ-vel tökéletesen működik, és ez a fontos. Hatásosabb előadást el tudok képzelni – jobbat nem.

(2006. november 26. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem: Budapesti Liszt Ünnepek – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje; Liszt: Les Préludes; Liszt-Kocsis: Goethe-Festmarsch; Liszt: II. elfelejtett keringő; Az Obermann völgye; Ave Maria; III. elfelejtett keringő; Mazurka brillante; Liszt-Farkas: Funerailles; Liszt: Két legenda; Liszt-Weiner: Feux follets; Liszt: Mazeppa – szimfonikus költemény; vez.: Kocsis Zoltán )