Gyöngyi

Van minek örülni

2006.12.11. 00:00

Programkereső

Mennyi gond van a zenei élettel? Mennyi megoldatlanság? Bizony, szoktunk panaszkodni, elégedetlenkedni. És számos argumentummal tudjuk is igazolni elégedetlenségünket. Ha akarjuk, tudunk sötét képet is festeni. Tudunk hajdan volt aranykorokra emlékezni. Azok múltán búsongani.
35bfa51c-6d6a-4f3b-8eaf-1d4251d68a17

De hát végül is mit szeretnénk? Hogy zenei élményekben gazdag életet élhessünk le. Hogy legyen meg a lehetőségünk ízlésünk, érdeklődésünk szerinti muzsikát hallgatni, alkalmanként magas színvonalú produkciókban gyönyörködni. Tenni mindezt lehetőleg megfizethető jegyáron, komfortos körülmények közt.

Elgondolkodom. Megvan-e ez a lehetőségem? Gazdagíthatom-e életem színes zenei élményekkel? És kicsit el is szégyellem magam. Mit panaszkodok én? Csak bele kell nézni a műsorfüzetbe, s már gondban is vagyok, hová is menjek ma este? (Már az is gond, ha az embernek van egy szabad estéje?) Oly nagy a kínálat. És benne annyi kiválónak ígérkező műsor. Belső konfliktusokat különösen gerjesztő, ha az ember „mindenevő” és több műfaj kínálatát böngészi. A komfort ugyan nem mindenhol adott, de a jegyárak alig haladják meg egy mozijegy árát.

Nemrég Párizsban jártam fiammal. Igaz, csak hat napig voltunk ott, de gondoltuk, valami koncertélmény belefér. Tűvé tettük a műsorfüzetet, de semmi érdekes nem kínálkozott. Egy – általam – ismeretlen zongorista Chopin-estje, egy Vivaldi Négy évszak Albinoni Adagióval fűszerezve, valamint egy templomi gospel-est. (Ez utóbbit választottuk.) Gazdag volt viszont a kínálat jazz cafékból – méregdrága belépőjegyekkel. (Egy ilyet is kipróbáltunk.) Komoly klasszikus hangverseny abban a hat napban nem volt. Kicsit mérgelődtem, de nagyot büszkélkedtem. Nálunk ilyen nem fordulhat elő. Irigyelhetnek bennünket a franciák.

Próbálok magyarázatot lelni erre a bőségre. Alighanem kevés a tradícióra hivatkozni. Pláne, hogy ilyen kínálat még tíz évvel ezelőtt sem volt. Egyik lehetséges oknak azt látom, hogy van hol muzsikálni. Vannak helyszínek. Például a szép új Bartók-terem megnyitásakor – bevallom – én szkeptikus voltam. Vajon meg lehet-e tölteni műsorral és közönséggel? Nem az első periódusban, amikor pusztán a teremre is nagyon sokan kíváncsiak. Hanem a mézeshetek múltával, egyszerű hétköznapon? Lám, igen. Azt hiszem, a terem léte már maga inspirálja a hangversenyrendezőket. (És biztos vagyok benne, hogy hasonló inspirációt jelent a hangversenyrendezőknek Pécs, Debrecen és most legújabban Miskolc szeptemberben megnyitott új terme.) Tovább megyek. Nemcsak inspirál, de kötelez is. Ha van egy koncertterem, abban muzsikálni kell. Ahogy az Andrássy úton, amíg áll az Ybl-palota, abban operát játszani kell. Másra nem használható. Ha nem az opera háza, akkor el kell bontani.

Vannak helyszínek. Nemcsak újonnan építettek, nemcsak hagyományosak: vannak meglepetésszerűen azzá válók. Olyanok, amelyekről korábban nem is gondoltuk, hogy hangversenynek otthont adhatnak. Templomok, múzeumok, kávéházak, romos és rendbe hozott műemlékek, funkciójukat vesztett ipari csarnokok, de még működő közfürdők is. Ahol egy kis tér van, ott megjelenik a muzsika. És – jó esetben – a közönség is. De jó!

A gondokat, problémákat meg majd megoldjuk idővel. (Vagy nem, de ez minket nem befolyásol.)

Victor Máté
elnök, Magyar Zenei Tanács

(A Fidelio 2006. decemberi számának Prelűdje)